Áldozatsegítés kutyákkal
Áldozatsegítés kutyákkal

Budapesten, Kecskeméten és Debrecenben stratégiai megállapodást kötött az áldozatsegítés területén az Igazságügyi Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.

A megállapodást Tuzson Bence igazságügyi miniszter jelenlétében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával írták alá. Az aláírók Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke voltak. Az Igazságügyi Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kísérleti programja Budapesten két helyszínen, valamint Kecskeméten és Debrecenben valósul meg 2025. október 6. és 2026. április 30. között, tervezetten összesen 280 állatasszisztált foglalkozással.

Fotó: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány régóta végez állatasszisztált tevékenységet, országos programjaival több mint 15 000 gyermekhez jutott már el kiscsoportos élő állatos foglalkozásokkal. A módszer felnőttek, illetve traumatizált, bántalmazott áldozatok esetében is bizonyítottan segíti a megnyílást, a szorongás csökkentését és a bizalmi légkör kialakítását. Az alapítvány a program megvalósításához 10 millió forintot különített el.

A megállapodás célja az, hogy az áldozatsegítésben dolgozó szakemberek munkáját hatékonyan támogassa a terápiás kutyák nyugodt, ítélkezésmentes jelenléte. A nemzetközi tapasztalatokhoz illeszkedve a program a minőségre épít: csak vizsgázott, akkreditált terápiás kutyák és pszichológus végzettségű, lehetőleg trauma- és krízistapasztalattal rendelkező felvezetők dolgozhatnak az Áldozatsegítő Központokban. A kutya jelenléte biztonságérzetet ad, segíti az érzelmi szabályozást, megkönnyíti a megnyílást, és hidat képez a sértett és a segítő szakemberek között, így a pszichológiai és a jogi folyamatok is gördülékenyebbé válnak.

A felek közötti együttműködés nemcsak a foglalkozások megvalósítására terjed ki, hanem ismeretterjesztésre, oktatásra, közös szakmai rendezvényekre és rendszeres szakmai egyeztetésekre is. Az Igazságügyi Minisztérium kiválasztotta a részt vevő szakembereket, az alapítvány pedig a megbízási szerződések megkötésével és a program működtetésével biztosítja a szakmai hátteret.

Fotó: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

A bejelentésre az Igazságügyi Minisztériumban a felújított Budapesti Áldozatsegítő Központ átadásához kapcsolódó eseményen került sor. A felek kiemelték: az állatasszisztált módszer nem helyettesíti, hanem erősíti a pszichológusok, a jogászok és a szociális munkások feladatvégzését, és közös cél, hogy a szolgáltatás minél több érintett számára elérhetővé váljon. A felek köszönetüket fejezték ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának az együttműködés kezdeményezéséért és szakmai támogatásáért.

Forrás és fotók: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

search icon