Múlt pénteken a reggeli órákban különleges bejelentés érkezett a Balatonlelle Rendőrőrsre.
Aligátorteknőst találtak a 7-es főút mentén, egy műanyag rekesz mellett. Az állatot vélhetően ebben a ládában dobták ki, azonban könnyedén szétrágta azt és kiszabadult. A rendőrök a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték a befogásban. Az állat méretéből adódóan már ez sem volt egyszerű, ugyanis egy ekkora példánynak már komoly harapása lehet.
Az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát. Emellett a fajt könnyen felismerhetjük a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet. Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfajnak minősül, legálisan kizárólag állatkertekben tartható.
Most vigyázz a mocsári teknősökre!
Az aligátorteknősök azonban nem csupán az emberre veszélyesek. Miután hazánkban természetes ellenségük nincs, a természetbe kerülő egyedek komoly károkat tudnak okozni a természetes élővilágában. Emellett az ékszerteknősökhöz (Trachemys scripta) hasonlóan fenyegetést jelentenek a Magyarországon őshonos mocsári teknősökre (Emys orbicularis) is, amelyeket idővel teljesen kiszoríthatnak a természetes élőhelyükről. Ezek a nagyobb testméretet elérő, agresszívabb viselkedésű fajok jelentős táplálékkonkurenciát jelentenek a mocsári teknősnek, továbbá a napozó- és tojásrakó helyeikről is kiszoríthatják az őshonos teknősünket.
A természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe. A kezdetben terráriumban tartható teknős jelentős méretűre növekedhet (a most megtalált példány testhossza is eléri a 70 cm-t) és egyre nagyobb fenyegetést jelent a gazdáira nézve, ezért egyre kevésbé szívesen látott tagja a családnak. Ekkor döntenek úgy a felelőtlen gazdák, hogy a természetben engedik szabadon egykori kedvencüket. Az ilyen esetek mellett már sikerült megfigyelni, hogy a természetvédelmi őrszolgálat által befogott aligátorteknős a befogást követő napokban több tucat tojást rakott le, így felmerült annak gyanúja is, hogy a szabadon engedett példányok esetenként szaporodásra is képesek lehetnek.
A felelős állattartás első lépése az örökbefogadás – Podkaszt
Amennyiben szabadon engedett aligátorteknőst találunk, úgy járunk el a legjobban, ha értesítjük a megtalálás helye szerinti Nemzeti Park Igazgatóságot, aminek területileg illetékes természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet. Amíg ez megtörténik nem érdemes megfelelő eszközök nélkül kísérletezni a befogással, mert meglepő hajlékonyságának köszönhetően az állat harapásával könnyen sérülést okozhat. A befogott teknősök chipet kapnak és ezt követően hivatalos engedélyeztetés után állatkertekbe, teknősparkokba kerülnek elhelyezésre.
(Forrás: Erdős Sarolta és Szabó Gábor, BfNPI)
Nyitókép: Canva