Egy időben sokat lehetett hallani a rejtélyes kiskunhalasi fekete párducról. Ezzel kapcsolatban több olyan történet is napvilágot látott, amely hazánkban szabadon kószáló, tájidegen, egzotikus állatok felbukkanásáról szólt. Nem gondoltam volna, hogy velem is hasonló történik: a réten egy igen meglepő szerzet jött velem szembe.
Még tavaly decemberben történt, hogy egy fagyos reggelen a szokásos edzésünkre indultunk futótársammal és egy-egy kutyával. Jókedvűen kocogtunk, közben beszélgettünk, ebeink canicross-felszereléssel hozzánk kötve pár méterrel előttünk szaladtak. Érdtől nyugatra, a Pest és Fejér megye határán fekvő Pusztazámor és Gyúró között haladtunk a szántóföldet átszelő murvás úton, amelyet két oldalról akácfasor szegélyez. Őzek, nyulak, rókák, macskák és kóbor kutyák gyakran bukkannak fel egy-egy futásunk alkalmával. Hozzá vagyunk szokva a természetben előforduló élőlényekhez.
Kapcsolódó bejegyzések
Összeakadhatunk-e még a kiskunsági fekete párduccal?
Egy szakértő segítségével megpróbálunk választ találni arra a kérdésre, hogyan kerülhet egy afrikai nagymacska a magyar pusztába.
Kutya, róka, esetleg borz?
Egyszer csak egy kisebb méretű állat futott ki nem messze tőlünk az útra. Hátulról először egy loboncosabb farkú kiskutyának néztem, aki nem nagyon zavartatta magát, nem sietett, nem igyekezett elbújni a fasor bokraiba. Akkor kezdett gyanús lenni, hogy ez nem kutya, amikor oldalra fordult. A köztünk lévő távolság és a korommal járó látásromlás miatt kissé hunyorognom kellett ahhoz, hogy beazonosítsam. Biztosan egy róka – gondoltam, de valami még így sem stimmelt. Az állat ekkor bemászott a bokrok közé, majd kidugta a jól láthatóan sávolt mintázatú fejét. Borz lenne? Tanácstalanul néztünk egymásra a társammal, én pedig rettenetesen szégyelltem magam, hogy tanulmányaim és tapasztalataim ellenére képtelen vagyok felismerni egy a szántóföld szélén bóklászó állatfajt.
Ekkor az a „valami” átmászott az úton, és végre jól láthatóan megmutatta magát: hosszúkás fej és orr, sávolt arc, barnás test és egy hosszú farok meredeken feltartva, a végén kis visszatöréssel. Miután átért a murvás úton, lazán felmászott a fára. Akkor ott már tényleg nem tudtuk, hogy mit gondoljunk, miféle szerzettel van dolgunk. Álltunk kikerekedett szemekkel: tényleg nem káprázik a szemünk, vagy összecserélhettük az izotóniás italt valami erősebbel? Lassan és óvatosan – már amennyire a vadászösztöntől túlfűtött agarammal lehetett – megközelítettük a fát, ahonnan a furcsa lény kíváncsian nézett le ránk.
Kapcsolódó bejegyzések
Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek?
Sokak életét megkeseríthetik a hívatlan vendégekként megjelenő egér- és patkánycsaládok. Cikkünkben a megelőzésről és a méregmentes megoldásokról készítettünk összefoglalót.
Akkor vált világossá, hogy nem a mi józanságunkkal és beszámíthatóságunkkal van baj, hanem ez a valami egy egzotikus állat, aki valakitől bizonyára megszökött. Ezért azt javasoltam, hogy szóljunk egy illetékes állatkerti vadbefogónak. Az állatkert említésére futótársamnak eszébe jutott, hogy a környéken van egy magántulajdonban lévő állatsimogató, ahol mindenféle különleges élőlényeket is tartanak. A tulajdonosokat ráadásul pont ismeri is, így gyorsan telefonált nekik.
Két hónapja a vadonban!
Kiderült, hogy a fán csücsülő, egyébként érdeklődő kis jószág nem más, mint egy ormányos medve, aki pontosan két hónapja tűnt el tőlük. Mondták, hogy nagyon szelíd, szólítsuk a nevén, hívjuk le a fáról, és tartsuk ott, amíg ők gyorsan érte jönnek.
Így is történt, én a kutyákkal biztonságos távolságban megálltam, futótársam lehívta a Cody névre hallgató, ivartalanított hím ormányos medvét a fáról, aki nagy boldogan, macska módjára törleszkedett „megmentőjéhez”. A tulajdonosai hamar odaértek, és egy csirkefarháttal megvigasztalva pikk-pakk bepakolták a kis medvét az autóba. Mi pedig az eseten jókat derülve tovább futottunk: ilyen is csak velünk eshet meg, mi mást találhatnánk a szántóföld szélén, mint ormányos medvét.
Dél-Amerikából a téli Magyarországra
Az ormányos medve – más nevén coati – Dél- és Közép Amerikában őshonos emlősállat. A mosómedve közeli rokona, leginkább az erdős trópusi területeket lakja, ügyesen mozog a fákon és a talajon is, nappal aktív. A nőstények inkább növényevők, a nagyobb hímek azonban főleg rágcsálókra vadásznak. Kedvelik a bogyókat, gyümölcsöket, gombákat, kifosztják a madárfészkeket, megeszik a kisebb rovarokat, férgeket is, és a dögöt sem vetik meg.
Hogyan maradhatott életben két egész hónapig egy idegenhonos állat nálunk a természetben? Kitűnő alkalmazkodóképessége és a számára megfelelő feltételek – élelem, búvóhely – mellett ez nagyon könnyen lehetséges. Magyarországon korábban elterjedt hobbiállat volt, 2016-tól azonban invazív fajnak számít. Ezért is nagyon fontos, hogy csak szigorú szabályok betartásával lehessen ilyen és ehhez hasonló fajokat tartani. (Mivel Cody ivartalanítva van, az ő esetében nem állt fenn annak a veszélye, hogy károsítja a helyi ökoszisztémát.)
Nagyon fontos megemlíteni, hogy ha valaki valamilyen kóbor egzotikus állattal találkozik a természetben, ne nyúljon hozzá, ne simogassa, és ne próbálja meg befogni, hiszen nem lehet tudni, hogy az esetleg riadt vagy akár beteg élőlény hogyan reagál, illetve milyen betegségeket hordoz. Ilyen helyzetben mindenképpen az erre specializálódott vadbefogó szakembereknek kell szólni.
