Az áramtermelésben is jobban hasznosulhat a földhő
Az áramtermelésben is jobban hasznosulhat a földhő

A Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiség segíti a geotermia térnyerését, amely így a kormányzati törekvéseknek megfelelően a hazai zöldgazdaság húzóágazatává válhat.

Az újonnan megjelent kiírás alapján 12 milliárd forinttal segíthetik a hálózatra kapcsolódó, geotermális alapú hő- és villamosenergia-termelő rendszerek kialakítását meglévő termelő és visszasajtoló kútra alapozva. A keretösszeg akár teljes egészében egyetlen fejlesztés megvalósítására is fordítható. Beruházási helyszínként Budapest kivételével az ország bármely területe szóba jöhet. A nyertes projektet azonban a megkezdésétől számított három éven belül be kell fejezni.

A közelmúltban látott napvilágot a Jedlik-program másik földhős felhívásának tervezete is. Az augusztus 15-ig társadalmi egyeztetés alatt álló pályázat összesen 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kínál az első kútfúrások kiadásaihoz. A keretösszegből 10–20 vidéki helyszínen megvalósuló projekt kaphat legalább 40 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint támogatást. Amennyiben a fúrás sikeresnek bizonyul, az állami hozzájárulás az összes elszámolható költség tizedét fedezheti, míg sikertelenség esetén akár a felét is. A fizikai befejezés határideje a támogatási szerződés hatálybalépésétől számított 2 év, de legkésőbb 2028 vége.

A Jedlik Ányos Energetikai Program harmadik eleme teszi majd elérhetővé iparági befektetők számára a legnagyobb forrásmennyiséget a földhő hasznosításához. Az előkészületben lévő pályázat 19 milliárd forint kamatmentes hitellel ösztönözheti a geotermikus hőtermelő beruházásokat, igény szerint a fúrási költségeket is átvállalva.

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programmal egyebek mellett a vállalati energiatárolók telepítését, a biogáz és a biometán előállítását, a távhőrendszer zöldítését, hatékonyságjavítását ösztönzi. A programcsomag legfontosabb hatásaként csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel erősítve versenyhelyzetüket.

(Energiaügyi Minisztérium)

Fotó: Canva

search icon