A szemünk előtt alakul át a magyar energiastratégia. Az eddig ismert részletek alapján különösen a villamosenergia-rendszerben várhatók mélyreható változások. Érdekes lehet nagy vonalakban megrajzolni a jövő hazai villamosenergia-rendszerének körvonalait.
Az energiaválság és a háború hatására az európai energiapolitika új prioritása az energiafüggetlenség lett. Ennek érdekében az Európai Unió és a tagállamok egyebek mellett a megújulóenergia-erőművek telepítéseinek felgyorsításáról döntöttek. Így van ez Magyarországon is, ahol a kormány jelentősen emelte a fotovoltaikus kapacitás kiépítésére vonatkozó célt, és a jelek szerint megváltoztatta a szélturbinák telepítését eddig gyakorlatilag tiltó hozzáállását is. A több hullámban bejelentett kormányzati tervek között szerepelt továbbá a Paksi Atomerőmű üzemidejének újabb meghosszabbítása, a Mátrai Erőmű termelésének növelése, új gázerőmű építése, valamint a geotermiába való új befektetések. Hangsúlyt kapott a „fontos energiaforrások” között a hidrogén is.
A tervezett változások egyelőre csak szóbeli kormányzati megnyilatkozásokban szerepeltek, többnyire kevés konkrétummal. Jelentőségük alapján azonban nem túlzás azt állítani, hogy kialakulóban van a legújabb magyar nemzeti energiastratégia. Erre egyébként már az új tervek nyilvánosságra kerülése előtt utalt Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, valamint energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Az aktuális hazai energiastratégia ugyan még nincs egészen hároméves, 2020-as publikálása óta a világban történt változások – mindenekelőtt az energiaválság és az ezt súlyosbító orosz-ukrán háború – annyira átalakították az energetikai látképet, hogy ez nemcsak itthon, de világszerte szükségessé teszi a vonatkozó stratégiák akár korábbi tabuk ledöntésével járó újragondolását.
Miután a legtöbb legfontosabbnak tűnő bejelentés a következő évtizedekben várhatóan világszerte felértékelődő villamosenergia-szektorra vonatkozik, érdemes erre fókuszálva megvizsgálni a kilátásokat. Ami elöljáróban is megállapítható: az eddigi, mérsékelt ambíciójú tervekhez képest az új bejelentések többszörösére gyorsítanák a magyar villamosenergia-szektor átalakítását. Ami mindezt különösen izgalmassá teszi, az az, hogy a bevallottan elsősorban az ország energiafüggetlenedését és energiabiztonságát szolgáló intézkedések nem mellesleg a nemzeti klímacélok elérését is felgyorsíthatják.
Felgyorsítani a megújulók terjedését
A terveket zömükben végrehajtási határidők nélkül jelentették be, ezzel együtt az intézkedések és a célzott területek jellegéből, valamint a fő okukat jelentő energiaválság és az orosz ellátási bizonytalanságok alapján feltételezhető, hogy nem egy tervet illetően a kormány idei, de többnyire néhány éven belüli megvalósulással számol. Így van ez például az idén tavaszi uniós energiafüggetlenedési tervvel (REPowerEU) is, amely rövid távú és 2027-ig végrehajtandó intézkedéseket tartalmaz. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy az energia- és klímastratégiák európai uniós és tagállami szinten is a 2030-as évet jelölik ki a megvalósítás legfontosabb határidejeként, 2040-es kitekintéssel.
Kapcsolódó bejegyzések
Háztartási kiserőművek: miért csak a napelemek rúghatnak labdába?
Akár saját szélturbinánk, vízerőművünk vagy gázerőművünk is lehet, de nem véletlen, hogy világszerte a napelemek dominálnak.
Az előbbiek igazak a naperőmű-kapacitás növelésére vonatkozó magyar kormányzati elképzelésekre is. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter július elején közölte a kormányinfón, hogy a kormány felgyorsítja a naperőmű kapacitások növelését. Az új cél másfél éven belül a 6 GW beépített teljesítőképesség elérése. Ez lényegében azt jelentené, hogy a legutóbbi energiastratégiában 2030-ra kitűzött cél már 2023 végére, 2024 elejére teljesülhetne. Bő egy hónappal később Palkovics László technológiai és ipari miniszter pedig már azt mondta a török hírügynökségnek, hogy a kormány 2023 végére a kapacitását 3 GW-ról 8 GW-ra növelné, amit a szükséges berendezések magyarországi gyártása esetén 20–24 GW-ra lehet felfuttatni.
A 6 GW-os cél 2023 végére történő elérése azt jelentené, hogy a jelenlegi, extra gyorsítás nélküli trendből következő teljesüléshez képest durván 1 GW-tal nagyobb kapacitást kellene létesíteni. A jelenlegi, immár 3,5 GW körüli kapacitáshoz viszonyítva ez nem tűnik olyan soknak. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a növekedés az eddig rekord 2021-es évben 828 MW volt – a háztartási és az ipari méretű naperőműveket egyaránt beleszámítva –, akkor az 1 GW többlet mégiscsak nagyon jelentősnek tűnik. Még inkább igaz ez a 8 GW-os célkitűzésre. Ennek teljesítéséhez a következő másfél évben 4,5 GW új kapacitást kellene létesíteni. Ehhez rövid idő alatt körülbelül 3,5-szeresére kellene gyorsítani a jelenlegi tempót, ami különösen a fotovoltaikus iparág nemzetközi ellátási láncának problémáira és a hazai hálózati fejlesztési szükségletekre tekintettel óriási vállalásnak tűnik. Ami a 20–24 GW-os, céldátum nélkül említett távlati lehetőséget illeti, ez a 2023-as 8 GW-os cél eléréshez szükséges telepítési sebesség tartósabb fennmaradása mellett akár 2030 előtt is elérhető lenne.
Nap- és szélerőművek dominálhatják a rendszert
Egy ekkora naperőműflotta már képes lenne az ország teljes éves áramigényének számottevő hányadát megtermelni. Hogy pontosan mekkora részét, azt ma rendkívül nehéz előre jelezni. A prognózisokból arra lehetett következtetni, hogy a 2020-as szinthez képest 2030-ig 15–20 százalék körüli mértékben emelkedhet az ország teljes éves bruttó villamosenergia-felhasználása. Azonban az elmúlt időszak eseményei alapján ezt érdemes óvatosan kezelni. Erre utal az is, hogy míg 2021-ben a vártnál gyorsabb lehetett a növekedés, addig most már úgy tűnik, 2022-ben növekedés helyett akár csökkenés is jöhet. (A végleges, a HMKE méretű erőművek és a saját célra termelő erőművek termelését is figyelembe vevő felhasználási adatok még nem ismertek.)
A fentiek figyelembevételével tett, hangsúlyozottan gondolatkísérlet-jellegű óvatos becslés szerint egy körülbelül 24 GW nagyságú fotovoltaikus kapacitás akkor is képes lehetne megtermelni majd az országos éves igény mintegy kétharmadának megfelelő energiát, ha az országos áramfogyasztás 2020 és 2030 között 20–30 százalékkal emelkedne. Természetesen a technológia jellegéből adódóan ezt az energiamennyiséget nem egyenletes termelésben tudná előállítani a naperőműpark. A dél körüli órákban össztermelése még a gyengébb kihasználtságú HMKE-ket figyelembe véve is jóval 15 GW fölött alakulna, ami szinte biztosan messze meghaladja majd a 2030-as hazai rendszerterhelési csúcsokat. (Jelenleg 6–7 GW körül, valamivel e felett alakulnak a legmagasabb rendszerterhelési értékek.) Az ekkor termelt többlet villamos energia egy része így exportra kerülhet (ez már ma is így van), másik részét pedig az addigra várhatóan jelentős akkumulátoros energiatároló kapacitás fogja elraktározni a napnyugta utáni fogyasztói igények kielégítésére. Az évszakok közötti villamosenergia-tárolás ma még megoldatlan problémáját addigra részben a zöldhidrogén kezelheti. És – bár a háború előtti előrejelzések még nagyrészt a 2030-as évtizedre várták a technológia felfutását – szinte borítékolható, hogy a földgáz elérhetőségének és megfizethetőségének a romlása érdemben felgyorsítja majd a hidrogéngazdaság kiépülését, így bizonyos mértékben ez akár már 2030-ban hozzájárulhat a nyáron termelt napenergia télire való elraktározásához.
A bizonytalansági tényezők miatt tehát ma még nem lehet megmondani, hogy a gigászinak nevezhető tervezett hazai fotovoltaikus kapacitás által megtermelt villamos energia mekkora részét tudja majd az ország a maga igényeinek kielégítésére fordítani, és milyen hányadát kell exportálnia. Utóbbi nem csak az akkori rendszerterheléstől, rendelkezésre álló technológiáktól és a piaci körülményektől függ majd, hanem a magyar áramtermelési mix további összetételétől is. Márpedig a tervek szerint a napelemes rendszerek mellett egy, az ország méretéhez képest tekintélyes nukleáris kapacitás, szélerőművek, illetve földgáztüzelésű termelő egységek is rendelkezésre állnak majd 2030-ban, hogy csak a tervezett termelési mix jelentősebb elemeit említsük.
A szélerőmű-kapacitás bejelentett fejlesztésével kapcsolatban eddig nem jelentek meg konkrét tervszámok. A REKK mértékadó tanulmánya mindenesetre már 2019-ben úgy számolt, hogy a turbinák beépített teljesítőképessége 2030-ra 1,5–2,5 GW-ig emelkedhet a bő évtizede 330 MW-on stagnáló értékről. Azóta pedig a technológiai fejlődés miatt a gazdaságosan kiaknázható potenciál valószínűleg nőtt. Az itthon működő turbinák kihasználtsága meghaladja a naperőművekét (előbbi 22,5%, utóbbi 16% a 2020-as éves átlag szerint). Így egy 2,5 GW-os beépített teljesítőképességű szélerőmű-állomány még a hazai éves áramigény jelentős, 20–30 százalékos növekedését feltételezve is az éves felhasználás mintegy 8–10 százalékának megfelelő mennyiségű villamos energia termelésére lehet képes. Bár a szélerőművek a naperőművekkel szemben jellemzően télen és éjszaka termelnek többet, időjárásfüggő technológiáról lévén szó, az energiatárolás és az export szerepe ez esetben is kulcsfontosságú lesz.
hirdetés
