
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János, korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast legújabb adásában.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András egyetértett abban, hogy a társadalmi igazságosságot jobban szolgálná, ha a vízfogyasztásnak a családok napi közvetlen szükségleteit fedező mennyiségen felüli részéért a rezsicsökkentett ár helyett piaci árat kellene fizetni.
Szöllősi-Nagy András szerint nagyon nehéz előrejelzéseket adni arról, hogy a 21. század végéig milyen hidrológiai következményekkel jár a klímaváltozás, de minden bizonnyal megnő a szélsőségek előfordulása, még gyakrabban lesznek villámárvizek.
Áder János kifejtette, várhatóan két részre fog szakadni az ország, a Dunántúl nedvesebb, a Tiszántúl meg még szárazabb lesz, pedig az ENSZ már most is félsivatagos területnek minősíti a térség egy részét.
Szöllősi-Nagy András professzor, a víztudományok doktora hangsúlyozta, a tavaly őszi dunai árvízhez hasonló helyzetekben nincs elfogadható lehetőség a többletvízhozam megtartására. Ellenben a vízgyűjtő felső részén végzett szabályozási tevékenységre igen, amihez létre kell hozni egy integrált tározó fejlesztésére vonatkozó koncepciót. Erre az 1940-es években már történtek kísérletek, és most újra lenne rá esély, akár uniós források bevonásával is.
A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)
Fotó: Canva