Az Oxfordi Egyetem Régészeti Karának professzora, Rick Schulting vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport új ismeretekkel szolgál arról, hogy korai őseink hogyan kezelték az éghajlat jelentős változásait.

A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban megjelent kutatás szerint az új radiokarbonos adatok azt mutatják, hogy a Moszkvától mintegy 500 mérföldre északra fekvő Onega-tónál lévő nagyméretű, kora holocén temetőt, amelyről korábban azt hitték, hogy hosszú évszázadokon át használták, valójában csak egy-két évszázadon keresztül vették igénybe. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez az éghajlati válság időszaka miatt alakult így.

A kutatócsoport úgy véli, hogy a temető létrehozása a regionális erőforráshiány okozta nyomásra adott társadalmi válaszról árulkodik. A klímaváltozás idején az Onega-tó, mint Európa második legnagyobb tava, saját ökológiailag rugalmas mikroklímával rendelkezett. Ez oda vonzotta a vadakat, köztük a szarvasokat is a partjaira, míg maga a tó produktív halászatot biztosított. A hőmérséklet csökkenése miatt a régió sekélyebb részei közül számos hajlamos lehetett a téli halpusztulás jól ismert jelenségére, amelyet a jég alatti oxigénszint csökkenése okoz.

A temető kialakítása a helyszínen segített a korábban szétszórt vadászó-gyűjtögető csoportok tagjainak összetartozását behatárolni, ami enyhítette a tó erőforrásaihoz való hozzáférés miatti lehetséges konfliktusokat. De amikor az éghajlat javulni kezdett, a kutatócsoport megállapítása szerint a temető nagyrészt kikerült a használatból, mivel az emberek feltehetően visszatértek a mobilabb életmódhoz.

Forrás (enn.com)