



Egy új ENSZ-jelentés szerint a Föld lakosságának már négyötöde él városiasodott területen. Ez az érték jóval magasabb, mint ahogy ezt korábban gondoltuk.
Országonként eltérő, hogy mit tartanak urbanizált területnek, ez főként a lakosság nagysága alapján dől el. Míg Dániában már a 200 fő feletti településekre is városként tekintenek, addig például Japánban csak az 50 000 fő felettiekre néznek így. Ebből is fakadhat, hogy a legutóbbi, 2018-ból való, a „Világ Urbanizációs Kilátásai” (World Urbanisation Prospects) című jelentés még 55%-os arányt mutatott az urbanizált területeken élő lakosság tekintetében.
A mostani jelentésben azonban a világszervezet szakemberei új definícióját adták meg az urbanizált területnek. Most először ugyanazt a meghatározást alkalmazták minden országra. Ennek megfelelően falunak számítanak a legalább 5000 lelket számláló, 300 fős népsűrűséggel rendelkező települések, és városnak a legalább 50 000 lakosú, 1500 fős népsűrűségűek.
A műholdfelvételek és az országos felmérések adatait felhasználó becslés szerint az emberek 45%-a városokban, 36%-a falvakban él, és csak a fennmaradó 19% él rurális térségekben. A jelentéshez használt modell szerint a folyamat folytatódik, 2050-re már az emberiség 83%-a élhet majd városokban vagy falvakban. (Qubit)
Borítókép: canva.com