Ellentmondásosan értékelik a szakértők az ENSZ által az azerbajdzsáni Bakuban november 11. és 24. között megrendezett idei klímakonferenciát (a COP29-et), noha a klímaváltozás elleni fellépés szempontjából lényeges, rég várt megállapodások is születtek.

Az idei klímacsúcs alaphangulatát megadta, hogy az aktuális jelentések szerint a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti állapothoz képest – várhatóan egyelőre csak átmenetileg – már 2024-ben elérheti a Párizsi Klímaegyezmény által kijelölt 1,5 Celsius-fokos célt, az üvegházhatású gázok (ÜHG-k) kibocsátása pedig már rekord magasságokba emelkedett, így jelen állás szerint egy 2,6–3,1 fokos felmelegedés felé tartunk, aminek megvalósulása beláthatatlan következményekkel járna az emberiségre nézve.

Túl kicsi és túl későn jött alku?

A klímaügy kezelésére nézve is jelképesnek tekinthető, hogy a konferencia az eredetileg tervezettnél több mint egy nappal tovább húzódott, mégis sok rendezetlen ügyet hagyott maga után.

Kapcsolódó bejegyzések

Valódi megállapodás vagy gazdasági kötélhúzás: miként zajlik a COP29? – Interjú Kőrösi Csabával

A szigetországok helyzete sok tekintetben nehezebb, mint más országoké. Mik ezek a kihívások, és miként segíthetnének a megoldásukban a világ országai?

A „pénzügyi klímacsúcs”-ként is emlegetett COP29 fő témája a globális klímafinanszírozás, vagyis a fejlett országok által a szegényebbek klímacselekvéséhez és -alkalmazkodásához nyújtott pénzügyi támogatás emelése volt. A küldöttek a konferencia végén kaotikus körülmények között állapodtak meg az új, kollektív, számszerűsített klímafinanszírozási célról. Ennek értelmében a gazdag országok 2026-tól 2035-ig évi legalább 300 milliárd dollárra emelik a fejlődő országok támogatásának összegét a 2020–2025-ös időszak 100 milliárd dolláros éves dotációjáról, amelyről még 2009-ben egyeztek meg.

Az alku az értékelések szerint törékeny konszenzus eredménye, és ahogy az ilyenek esetében ez lenni szokott, az érintettek egészen másként is gondolkodnak róla. A megállapodás ugyanis egyszerre jelentős áttörés, hiszen az országok 15 év után először tűztek ki hosszú távú pénzügyi célt, és a szövegbe a szegényebb államok nyomására végül az is bekerült, hogy a fejlett országok erőfeszítéseket tesznek a fejlődő országok klímafinanszírozásának évi 1300 milliárd dollárra való növelésére. Az alapeseti 300 milliárd dolláros cél messze elmarad ettől a legsérülékenyebb államok számára szükségesnek tartott összegtől.

A 300 milliárdos célértékre sokak szerint úgy érdemes gondolni, mint padlóra, nem mint plafonra, és António Guterres ENSZ-főtitkár is úgy fogalmazott, ugyan jóval ambiciózus végkimenetelre számított, de az elért megállapodás olyan alapot biztosít, amelyre lehet építeni. A nagyobb támogatásban reménykedő szegény országok részéről azonban nem fukarkodtak a keményebb kifejezésekkel, így volt, aki szerint az alku csalódást keltően kis lépés a jó irányba, mások szerint nemcsak túlságosan kicsi, de túl későn is érkezett, míg megint mások egyenesen árulásnak minősítették a megállapodást.

A kívánatoshoz képest 1000 milliárd dolláros éves finanszírozási hiány áthidalásának módjára vonatkozóan a COP29 és a jövő évi brazíliai COP30 elnökségeinek kell jelentést készíteniük a következő klímacsúcsig, amelynek tartalmaznia kell a privát finanszírozókat is bevonó lehetséges megoldási javaslatokat is.

Kapcsolódó bejegyzések

Vajon lesz-e hatása a klímaválságra az ENSZ 29. klímavédelmi konferenciájának? – Podcast

A Holnapután legújabb adásában az ENSZ 2024-es klímavédelmi konferenciájával foglalkoztunk.

Egy szót se a fosszilis energiahordozókról!

Egyes szegényebb országok képviselői azt állították, hogy belekényszerítették őket az alkuba azért, hogy az ülés ne végződjön kudarccal, ráadásul egyelőre az sincs eldöntve, hogy a támogatás mekkora része lesz vissza nem térítendő, illetve kölcsön, és hogy milyen lesz majd az állami és a privát források aránya. Elégedetlenségüket fokozta, hogy a konferencián az egy évvel korábbi klímacsúcson a fosszilis energiahordozókról való átállásra tett, a fejlett és a fejlődő országok nagy többsége által támogatott határozat ügyében sem született előrelépés.

Ez mindenekelőtt Szaúd-Arábia számlájára írandó, amely a beszámolók szerint a konferencia kezdetétől fogva megbeszélésről megbeszélésre nyíltan destruktív álláspontot képviselt, és sikeresen blokkolt bármilyen, a fosszilis energiahordozókra történő explicit utalást, ahogyan ezt egyébként a biodiverzitási és a G20 csúcson is tették. Az olajállam egyik küldöttét példátlan módon azzal is megvádolták, hogy módosított egy hivatalos tárgyalási dokumentum szövegén, amelyet a COP29 elnökségét betöltő Azerbajdzsán segítsége nélkül nem tudott volna megtenni, így a rendkívüli eset miatt a klímacsúcs folytatása is veszélybe került.

A konferenciával kapcsolatban az is rossz szájízt eredményezett a klímaügy iránt elkötelezett résztvevőknek és a megfigyelőknek, hogy egy videófelvétel szerint az azerbajdzsáni COP29-csapat vezérigazgatója, Elnur Szoltanov arra használta fel pozícióját, hogy új, fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos megállapodásokat promótáljon, illetve hogy az állami olaj- és gázipari vállalat befektetési lehetőségeiről egyeztessen.

Mindez egyúttal aláhúzta az elmúlt évben gyakran felmerült azon aggály jogosságát is, miszerint valóban jó ötlet volt-e ismét egy olajállamra bízni a világ első számú klímavédelmi rendezvényének koordinálását.

Trump árnyéka, Kína előretörése, a globális karbonpiac megalapítása és egyéb fejlemények

A COP29-re árnyékot vetett Donald Trump újbóli elnöki megválasztása, aki a várakozások szerint ismét kilépteti országát a Párizsi Klímaegyezményből, és ugyanezt tervezheti az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye esetében is (UNFCCC – United Nations Framework Convention on Climate Change). Bár a konferencián még a hivatalban lévő Biden-adminisztráció képviselte az Egyesült Államokat, ezzel együtt az amerikai delegáció máris igyekezett kibújni a 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény értelmében vállalt jogi kötelezettsége alól, melynek célja a fejlődő országok anyagi támogatása a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Az USA klímaügyben várható visszahúzódása pedig teret nyithat Kínának (mint a globális klímaharc egyik vezetőjének), és a megfigyelők szerint egyértelműen ez a pozíció is lebeg Kína szeme előtt. A tudósítások szerint Kína meglehetősen csendes volt a klímacsúcson, de így is sikerült magára irányítania a figyelmet a fejlődő országoknak nyújtandó klímafinanszírozáshoz való hozzájárulásával. Az ázsiai ország ugyan maga is fejlődő ország az ENSZ szerint, vagyis nem kötelező pénzügyi támogatást nyújtania a szegényebb országoknak, de sokak szerint mint legnagyobb üvegházgáz-kibocsátótól, elvárható tőle, hogy a többi nagy szennyezőhöz hasonló forrást biztosítson. Kína lényegében így is döntött, ezzel is erősítve nemzetközi befolyását.

A klímacsúcs vitatott eredményei közé tartozik továbbá, hogy a résztvevőknek hosszú idő után sikerült megállapodniuk egy új globális szén-dioxid-kibocsátási piac alapszabályaiban: ez szintén növelheti az átálláshoz szükséges tiszta beruházásokat a szegényebb országokban, és segítheti a kibocsátáscsökkentési célok gyorsabb, olcsóbb elérését, ugyanakkor a kritikusok súlyos hibákra figyelmeztetnek, és arra, hogy a rendszer késleltetheti az érdemi kibocsátáscsökkentést.

Bár a Párizsi Klímaegyezményt aláíró 195 ország kormányának csak 2025 februárjában kell benyújtania az ENSZ-nek új, a korábbiaknál nagyobb kibocsátáscsökkentési terveiket és céljaikat tartalmazó, úgynevezett nemzetileg meghatározott hozzájárulásaikat (NDC), ezt néhány ország – az Egyesült Királyság, Brazília és az Egyesült Arab Emírségek – már a COP29-en megtette. A legnagyobb kibocsátók, a konferencia házigazdája, de a klímavédelem nemzetközi vezetőjeként fellépő Európai Unió viszont nem hozakodtak elő új tervekkel, sőt, utóbbi várhatóan a jövő évi határidőt sem fogja tudni tartani.

Szintén sikerült némi előrelépést elérni a metánkibocsátás és a hűtésből származó emisszió csökkentésére vonatkozó ígéretek formájában, valamint a közlekedés és a turizmus dekarbonizálása tekintetében, és a résztvevők arról is megegyeztek, hogy erősítik a víz dimenzióját a globális klímapolitikában.

A fentieken túl egyértelmű hiányérzetet okoz ugyanakkor az, hogy míg az egy évvel korábbi klímacsúcson a tárgyalások és az eredmények is utaltak a biológiai sokféleség és a természetalapú megoldások fontosságára a kibocsátáscsökkentés és a klímaalkalmazkodás terén, addig az idei folyamat során a természet – az élelmiszer-gazdasággal együtt – kevésbé volt előtérben.

Minden szem Brazílián

A mögöttünk hagyott konferencián elmaradt eredmények pótlása, például a biológiai sokféleség ügyének szorosabb összekapcsolása a klímacselekvéssel részben a jövő évi klímacsúcsra marad. Az ezzel kapcsolatos várakozásokat pedig tovább erősíti, hogy a házigazda a feltörekvő piacokat, a fejlődő gazdaságokat, illetve a globális Délt is képviseli, illetve az Amazonas-vidék globális klímarezilienciában betöltött központi szerepét. Így a brazíliai Belémben a terv szerint 2025. november 10. és 21. között tartandó COP30 kritikus fontosságú az ígéretek és kötelezettségvállalások tettekre váltása szempontjából.

A jövő évi csúcs központi témái közé tartozhat a biológiai sokféleség mellett a globális klímafinanszírozási vállalások területén tapasztalható szakadék áthidalása, valamint a frissített nemzeti célkitűzéseket tartalmazó új tervek ügye, ahogyan a COP31 házigazdájáról is döntés születhet. A 2025-ös konferencia tehát nemcsak azért lesz mérföldkő a klímaügy történelmében, mert sorban a 30-ik lesz, hanem azért is, mert az egyik utolsó alkalmat kínálja az erőfeszítések egyre sürgetőbb fokozására, ahogy egyébként az ezzel kapcsolatos várakozásokat csak részben beváltó COP29 is.

Kiemelt kép: canva