Múlt héten a fővárosi szakaszán is „virágba borult a Duna”, azaz a dunai kérészek tömeges és hihetetlenül látványos rajzása volt megfigyelhető. A nem mindennapi látványról Huszár Orsolya amatőr természetfotós írása és káprázatos fotói következnek.

Ezzel a fantasztikus látvánnyal avattam fel az új fényképezőgépemet vasárnap este – egyszerre volt lenyűgöző, felemelő és végtelenül szomorú. A dunavirág az ismertebb tiszavirágnál jóval kisebb kérészfaj, amelynek a Dunánál való megjelenése nagyon jó hír, ugyanis csak tiszta, oxigéndús vízben fejlődik ki, és a Duna 40 éven át olyan szennyezett volt, hogy nem rajzottak, 2012-ben jelentek meg ismét tömegesen.

A baj csak az, hogy az utcai lámpák magukhoz vonzzák a nőstényeket, akik így nem a vízre petéznek, hanem a betonra. Fájdalmas látni ezt a sok kárba veszett életet – a kérészek a peterakás után elpusztulnak, így egyetlen lehetőségük van petéket lerakni. (A petecsomók azok a kis sárga hengerek, amelyek a betonon hevernek, látszik az is, hogy egyes nőstények már lerakták, mások testében még ott van.)

Ezt mindenképpen a vízbe kellene megtenniük, ugyanis a kérészek lárvái (amely állapot fajtól függően néhány hónaptól 3 évig tarthat) a vízben élnek, a belőlük fejlődő szubimágók és imágók pedig a víz közelében. A kifejlett, ivarérett (imágó) kérész csak néhány órát, maximum pár napot él, már nem táplálkozik, ebben a formában élete a nászra és nőstények esetében a peterakásra korlátozódik. (Vannak elevenszülő kérészek is, náluk a nőstények nem petéket, hanem apró lárvákat tojnak a vízbe.)

A járdába beépített lámpák még rosszabbak, mint az állók, azokra rászállnak a kérészek, és gyakorlatilag odaégnek. Mennyire ellentmondásos, hogy ami a szemnek gyönyörű – olyan a rengeteg kérész a lámpán, mint valami kristály –, az valójában egy tömegkatasztrófa. Ennek kezelésére fejlesztette ki Kriska György (ELTE TTK Biológiai Intézet) társaival a kék fénysorompót, amelyet a világon először Tahitótfaluban, másodszor pedig az Árpád-hídnál szereltek fel. Ez azon az elven működik, hogy a rövidebb hullámhosszú fény vonzóbb a rovarok számára, így a kék fénnyel a víz felett lehet tartani őket.

Hétfőn este kint voltam ott (a rajzás már lement, de azért voltak még kisebb csapatok), és meg is lepődtem, hogy tulajdonképpen néhány egyszerű kék lámpáról van szó a híd alatt, nem valamiféle költséges konstrukcióról. Ilyen lámpák mindenhol felszerelhetők lennének a Duna mentén, remélem, hogy a jövőben ez meg is fog történni. Egy-egy ilyen lámpa kérészek milliói számára teszi lehetővé a szaporodást (védett fajról beszélünk, amelynek jelképes természetvédelmi értéke 10 ezer forint példányonként, szóval lehet szorozgatni, ha valaki forintosítani szeretne).

Ami még jó élmény volt, hogy milyen sokan álltak meg kérdezgetni azalatt a szűk két óra alatt, amíg fotóztam a kérészeket. Szóval annyiban nem veszett kárba ezeknek a kis angyali lényeknek az élete, hogy legalább gyönyörködhettünk bennük (meg utólag a fotókban), és talán hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az emberek máshogy tekintsenek az élővilágra.

További lenyűgöző képek a különleges eseményről ITT láthatók.

Forrás, fotók és kiemelt kép: Huszár Orsolya