Egyszerűbb zöldülni, ha csapatban csináljuk? – Podcast
Egyszerűbb zöldülni, ha csapatban csináljuk? – Podcast

Egyre többen próbálják zöldíteni életüket, hétköznapjaikat, háztartásaikat. Ez sokszor nehéz vagy épp kudarcokkal szegélyezett küzdelem, de csak akkor, ha egyedül vágunk neki. A Tudatos Vásárlók Egyesületének több mint 10 éve futó programjában ÖkoKörökbe szerveződve érhetünk el változást úgy, hogy közben egy remek közösség részévé is válhatunk. Holnapután című műsorunk új részében Andacs Noémivel, a TVE munkatársával beszélgetünk.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete több mint 20 évvel ezelőtt alakult meg, egy klasszikus történettel: egy csapat lelkes egyetemista rájött, hogy Magyarországon még nagyon kevés figyelem irányul a fogyasztásra, annak ökológiai hatásaira. A kezdeti cél így az volt, hogy segítséget nyújtsanak az embereknek abban, hogy tudatosabb döntéseket hozzanak a vásárlásaik során, és ezzel hozzájáruljanak a fenntartható életmód kialakításához.

Kezdetben honlapjukon, a tudatosvasarlok.hu-n közöltek cikkeket, illetve kiadványokat jelentettek meg a tudatos vásárlás témájában. Az idők során aztán fokozatosan bővült az egyesület és a tevékenységi körük is, ami hozzájárult ahhoz, hogy a fenntartható életmód itthon is mainstream témává váljon. Így született meg bő 10 éve az ÖkoKör-projekt, melynek keretében már több ezer ember zöldítette életmódját.

Az ÖkoKör-projektnek jelenleg két válfaja van: az ÖkoKör Kamra, illetve a Tiszta Otthon ÖkoKör. Előbbi elsősorban az étkezésünkhöz kötődő kihívásokra kínál fenntartható válaszokat, míg utóbbi az otthoni tisztítószerekkel, a fenntartható, környezetbarát megoldásokkal foglalkozik. A témák persze közösségenként változhatnak annak megfelelően, hogy a csoportot mi érdekel jobban.

Ahogy Noémi mondja, a projekt legnagyobb erőssége az, hogy arra buzdítják a 6–8 tagú ÖkoKörök résztvevőit: ne csak beszéljenek az egyes témákról, de próbálják is ki a dolgokat. Népszerű kezdeti feladat például a csíráztatás, amihez szinte alig kell valami, de rögtön kézzelfoghatóan megtapasztalható, hogy egy kis lépéssel milyen pozitív elemeket hozhatunk be életünkbe, például a vízízű importparadicsom helyett ízletes és vitamindús csírákat fogyasztva.

A TVE felmérései szerint azok, akik részt vettek az általában 6 héten át zajló ÖkoKör-programokban, a változásokat beépítették életükbe, és hosszú időn át megtartották őket. Évekkel később is komposztál, aki közösségben tanulta ki ennek mikéntjét. Vendégünk szerint pedig épp ez, a támogató közösség az, ami sikerre viszi a programot és a benne résztvevőket. Mint mondja, ÖkoKörök bárhol szerveződhetnek, munkahelyen vagy szomszédságban is, és akár vadidegenekből is remek csapatok verődhetnek össze, akiket a TVE képzésén részt vett vezetők kalauzolnak végig a hétről hétre felmerülő témákon.

Az adásban az ÖkoKörök mellett beszélünk a TVE egyéb tevékenységeiről is, de szót ejtünk a közösségi mezőgazdaságról is. Utóbbi hazai terjesztésének egyik katalizátora az egyesület, mely évről évre bemutatónapot szervez a gazdákkal, és adatbázisba gyűjti össze a kezdeményezéseket.

search icon