Az állattenyésztéssel kapcsolatos szénlábnyom sok fogyasztót arra késztet, hogy lemondjon a hústermékekről vagy csökkentse azok mennyiségét, és inkább a halat és más tengeri herkentyűket válassza alternatív fehérjeforrásként, mert azok fogyasztása kisebb környezeti terheléssel jár, ez azonban csak bizonyos esetekben igaz, és nagyban függ attól, hogy milyen típusú élelmiszerekről van szó.
Az élelmiszerek környezeti hatásának többféle mutatóját figyelembe véve – a termelési folyamatoktól és a földhasználattól kezdve a vízpazarláson át a szállításig és a csomagolásig – az Our World in Data friss elemzése megerősíti azt az ökölszabályt, hogy a növényi alapú élelmiszerek okozzák a legkevesebb szén-dioxid-kibocsátást.
Ha arról van szó, hogy az állati termékek közül mi a leginkább szén-dioxid-barát, a baromfihúsok, például a pulyka és a csirke, győzedelmeskednek az egyéb húsok, például a bárány- és a marhahúsok felett. Az amerikai Environmental Working Group (EWG) adatai szerint a bárányhúsnak van a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátása az összes közül: a hús minden egyes kilogrammja átlagosan 20,44 kilogramm szén-dioxidot termel. Ennek nagy része a birkák által a böfögés és a tenyésztési folyamat során keletkező hulladék által kibocsátott metánból származik. Ezt szorosan követi a marhahús, amely csak 5 kilogrammal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a bárányhús. A sertéshús valahol középen áll a baromfi- és a marhahús között, ugyanannak a terméknek minden kilogrammja körülbelül 4,62 kilogramm szén-dioxidot termel. A baromfi körülbelül feleannyi szén-dioxidot termel, mint a sertéshús.
Kapcsolódó bejegyzések
Élelmiszerlábnyom – Melyik étrend jár a legkevesebb élelmiszer-pazarlással?
Ha a világ felhagyna az élelmiszer-pazarlással, akár 11%-kal csökkenhetne a szén-dioxid-kibocsátás, ehhez azonban szükséges a megfelelő étrend kiválasztása.
A tenger gyümölcsei általában kisebb szénlábnyomot hagynak maguk után, mint az állati fehérjék, főként azért, mert a halászat nem igényel mezőgazdasági területeket és állattenyésztést. A tenyésztett lazacnak viszont nagyobb a szénlábnyoma, mint a csirkének vagy a pulykának, mivel a halászathoz haltakarmányra és üzemanyag-felhasználásra van szükség, ami 4,14 kilogramm szén-dioxid-kibocsátást eredményez a lazac egy kilogrammja után. A tenyésztett tenger gyümölcseihez nagy mennyiségű növényvédőszert kell használni, amelyek kioldódnak és szennyezik a tengert, ami aztán tönkreteszi az óceáni élőhelyeket és károsítja a tengeri élővilágot.
A vadon élő halak esetében sem jobb a helyzet, az Oceana nevű globális nonprofit szervezet szerint a halászat fosszilis üzemanyaggal működő hajókat használ, amelyek szén-dioxid-kibocsátása attól függ, hogy milyen fajokat vesznek célba. Emellett szinte minden kereskedelmi halászati művelet olyan módszereket alkalmaz, mint a vonóhálós halászat és a horogsor, amelyek az óceáni műanyaghulladék közel 50%-át teszik ki. A kereskedelmi halászat a nem célzott fajokat is megöli, amelyeket járulékos fogásnak neveznek – ezek közé tartoznak a delfinek, a tengeri teknősök és a cápák. A WWF becslései szerint a tengeri populációk összességében olyan gyorsan fogynak, hogy 2048-ra az emberek által fogyasztott fajok többsége kihalhat.
Összefoglalva: általában véve a tenger gyümölcsei a szén-dioxid-kibocsátási skála alsó végén helyezkednek el, a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából barátságosabb húsfajtákkal, például a csirkehússal egyenrangúak. De végső soron a növényi eredetű fehérjeforrások vezetik a fenntarthatósági listát, és egyben a legetikusabb és legegészségesebb választás is.
(Forrás: www.greenqueen.com.hk)