ENSZ: Irányítsák át a kormányok a környezetkárosító támogatásaikat a bolygó javára!
ENSZ: Irányítsák át a kormányok a környezetkárosító támogatásaikat a bolygó javára!

ENSZ biológiai sokféleséggel foglalkozó vezetője, az októberben esedékes kunmingi biodiverzitási csúcstalálkozót vezető Elizabeth Maruma Mrema szerint több milliárd dollárnyi környezetkárosító állami támogatást kell átcsoportosítani a természet javára mielőtt újraindulnak a természetvédelem új céljait meghatározó nemzetközi megállapodásról szóló tárgyalások. Mrema, az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének ügyvezető titkára szerint az államoknak felül kell vizsgálniuk és át kell alakítaniuk a mezőgazdaság, a halászat és más, a természet pusztulását okozó iparágak támogatását, és olyan politikákat kell elfogadniuk, amelyek az emberi szükségleteket kielégítik, ugyanakkor megőrzik a bolygó egészségét.

Az OECD úgy számolja, hogy a nagy és feltörekvő gazdaságok kormányai évente 345 milliárd dollár potenciálisan káros mezőgazdasági támogatást nyújtanak. Egy 2019-es jelentés megállapította, hogy az állam percenként több mint 1 millió dollárral támogatja a műtrágya túlzott használatát, a mezőgazdasági határok kiterjesztése érdekében végzett erdőirtást és a szarvasmarha-tenyésztést. E támogatások megszüntetésének elmulasztása egyike volt annak a 20 Aichi biodiverzitási célnak, amelyet a kormányok nem teljesítettek, és Mrema szerint a nemzetközi közösségnek komolyan kell vennie ezt a védett területek növelésével együtt.

Tény, hogy az emberi népesség növekszik. A statisztikák pedig egyértelműen azt mutatják, hogy több élelmiszerre és több erőforrásra van szükségünk. Mindez hatással lehet a biológiai sokféleségre. Vannak olyan erőforrások – különösen a nem fenntartható támogatások -, amelyeket át lehetne irányítani zöldebb műveletekre. Nem csak az élelmiszertermelésről van szó. Hanem a mezőgazdasági termelésről is. Több kérdést is feltehetünk magunknak: ez az ing, amit veszek, fenntartható gyapotból származik? A bútor, amit otthon használunk, vajon fenntartható fából származik-e?

fejtette ki Mrema.

Mrema annak apropóján fejtette ki álláspontját, hogy hétfőn újraindulnak a természetvédelmi megállapodásról szóló tárgyalások. A delegációk és szakértők június 13-ig a hét hat napján három órán keresztül gyakorlatilag naponta találkoznak, hogy a megállapodás tudományos és pénzügyi elemeiről tárgyaljanak. A tervek szerint októberben a kínai Kunmingban tartják a végső tárgyalásokat, hogy végleges megállapodást kössenek a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, erre az évtizedre vonatkozó célkitűzésekről.

(Guardian)

(fotó: pixabay – Nature_Design)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon