



A WHO kezdeményezésére 1988 óta május 31-e a dohányzásmentesség világnapja. Ebben a cikkben nem célunk atyáskodni és dönteni helyetted, csupán tényeket közlünk. Miért jobb egy olyan világ saját magad és a bolygó számára is, amelyben nem kell meló után beugranod a dohányboltba? Szó lesz aktív és passzív dohányzásról, statisztikákról, gyógynövényekről, és tippeket adunk a leszokáshoz is. Legyen a mai az első füstmentes nap!
A dohányzás okaira biztos te is sokféle választ kaptál vagy adtál már. Megnyugtat, emésztésjavító, hobbi, vagy „napi két szálból tuti nem lesz baj”. De mióta űzzük ezt a megosztó szokást?
Már az ősidők óta (Kr. e. 5000–3000) ismerünk olyan növényeket, amelyeket meggyújtva és a füstjét beszívva élénkítő vagy kábító hatást érhetünk el. A kendermag füstjét az ókorban is élőszeretettel használták bódító hatása miatt, azonban Európába feltehetően Kolumbusz hozta be a szokást. Egyik naplóbejegyzésében olyan pipázó indiánokról mesél, akik „füstöt isznak”.
A hódítók – például Cortez és Pizarro – katonái kemény dohányosok voltak. A dohányt egyenesen csodanövénynek tartották: főzetet, pirulát, kenőcsöt készítettek belőle, és gyógyítottak is vele.
A 16. században már a kontinensünkön is elterjedt a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek felhasználása.
De pontosan mi is ez a „csodanövény”?
Barátságosabb megszólítása a tabak vagy tubák (esetleg tobacco), de a latin elnevezése már árulkodik a nikotintartalmáról. A dohány Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Délnyugat-Afrikában és a Csendes-óceán déli vidékein őshonos.
A fajba tartozó összes növény közül a Nicotiana tabacumot telepítik a legszélesebb körben a világon, hiszen gyakorlatilag az egész világot ellátja a cigarettához szükséges levéldohánnyal. Gondozása és csírázása 27 °C környékén történik, és kb. 2–5 napig tart.

A bekezdés címe először meghökkentő lehet, pedig régen erősen hittek a dohányzás gyógyító hatásában. Francia bárók fejfájás ellen alkalmazták a dohánykúrát, amely sikeresnek bizonyult. Az érszűkület, amelyet a dohányfüst okoz, kedvezően hat az ilyen jellegű problémákra.
Az 1500-as években már nemcsak fejfájásra, hanem gyomorpanaszokra, emésztési problémákra, nőgyógyászati fájdalmakra is ajánlották a dohányt a korabeli orvosok.
Amerikai és francia tudósok szerint a nikotin hatékonyan alkalmazható a skizofrén betegek kezelésében, hiszen segítségével normalizálni tudják az agytevékenységet. Érdekesség, hogy a skizofrén betegek jelentős része ösztönösen is dohányzik.
Mindezek ellenére azonban egyértelműen állíthatjuk, hogy egészségkárosító hatása különböző méreganyagai miatt bármilyen látszólagos pozitívumot felülír.
A tartós dohányzás a legtöbb esetben szív-és érrendszeri, emellett tüdőbetegségekhez vezethet. A szívinfarktus, az agyvérzés, a légúti betegségek és a rák is lehetséges végkimenetelek.
Magyarországon óránként 3 ember hal meg dohányzás miatt, ami évente kb. 30 ezer áldozatot jelent.
Hazánk előkelő helyen szerepel a dohányzással kapcsolatos elhalálozások statisztikájában: Bulgária, Görögország, Szlovákia és Románia után az ötödik helyezettek vagyunk. Tüdőrák okozta halandóságban az első, keringési betegségek okán bekövetkezett halálozásban szintén az ötödik helyen állunk.

Sajnos súlyosan környezetkárosító hatása is van a dohányzásnak, hiszen a cigarettafüst tízszer annyira szennyezi a levegőt, mint például a dízel az autónkban.
A tobacco termesztése, a cigaretták gyártása és a dohányzás évente kb. 84 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással jár, ami a globális kibocsátás 0,2%-a.

Hazánkban egyébként 2012. január 1-jén lépett életbe a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosítása. Ettől kezdve szinte minden beltéri helyiségben (kocsmákban, intézményekben, egészségügyi szolgáltatóknál, munkahelyeken stb.) tilos a dohányzás. Sőt, nyílt tereken sem lehet kijelölni dohányzóhelyeket.
A jogszabályváltozás hatásait a Társadalomtudományi Kutatóközpont vizsgálta olyan nők esetében, akik korábban dohányfüstös környezetben végezték a munkájukat (pl. vendéglátóiparban, fodrászatban, kozmetikákban, üzletekben stb.). A törvénymódosítás hatására a következő hat évben nőtt az átlagos születési súly, csökkent az alacsony (2500 g alatti) születési súlyú újszülöttek és a koraszülöttek aránya, emellett a csecsemőhalálozások száma is alacsonyabb lett.
A dohányfüstnek két formája létezik, a fő füst és a mellékfüst. Az aktív dohányosok a fő füstöt és a környezeti dohányfüstöt szívják be, míg a passzív dohányosok a környezeti dohányfüstöt.
A két típus közel azonos összetételű, viszont kimutatták, hogy a mellékfüstben is temérdek káros anyag lelhető fel: ingeranyagok, toxikus anyagok, és gyakran nagyobb mennyiségű rákkeltő anyag van benne, mint a fő füstben.
A passzív dohányzás kismamák esetében különösen veszélyes, de másoknak is ajánlatos tisztes távolságot tartani a pöfékelőktől. Ha megoldható, cigizéskor tartózkodjunk külön helyiségben!
A fokozatos „naponta egy szállal kevesebb” módszereket engedd el, nem igazán válnak be. Sokkal hatásosabb egy „stop” nap kijelölése, amelytől kezdve egyetlen szálat sem szívsz el. Célszerű olyan napot választani, amikor elkerülhetők a napi stresszhelyzetek (pl. hétvége vagy szabadság).
Érdemes figyelmeztetned a családodat, a barátaidat, a párodat, hogy nehezebb napok következnek, hiszen a nikotinmegvonás különböző tünetek színes és széles skáláját okozhatja:
A legfontosabb, hogy tüntesd el a környezetedből az összes cigarettát, illetve az olyan tárgyakat, amelyek a dohányzásra emlékeztetnek! Ne erre a hétvégére szervezz bulikat, baráti összejöveteleket, ahol előkerülhet a többieknél a cigi!
A legcélszerűbb egy 2–3 hónapos program keretén belül letenni a cigit. Ennek a menetét és a stratégiáját érdemes a háziorvossal vagy a tüdőgondozóban meghatározni. A függőség súlyosságához mérten érdemes eltérő eljárásokat alkalmazni.
Ha láncdohányos voltál, hasznos lehet különböző nikotinpótló szereket, készítményeket alkalmazni, míg egy enyhébb dohányos esetében a gyógyszermentes leszokás is működhet.
További információkért látogass el az alábbi oldalak egyikére, és mindenképp konzultálj tüdőgondozóval tüdőszűrés céljából:
Jelölj ki még ma egy „stop” napot, és használd ki a természet gyógyító erejét!
Mutatom is a „csodaszerek” pozitív hatásait:
Írd meg nekünk a Facebook-oldalunkon a cikk posztja alatt, hogy neked melyik lesz a „stop” napod!