A Netflix Seaspiracy című dokumentumfilmje – amelyre nemrég mi is felhívtuk a figyelmet – megrázó módon járja körül a világ óceánjait érintő problémákat, kiváltképp a túlhalászást. Bár a film nagyon messze áll a hibátlantól, a laikusoknak bevezetést jelenthet a témába, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a tengerek kizsákmányolásának kérdése a közbeszéd meghatározó részévé váljon.

Március 24-én vált elérhetővé a Netflixen Ali Tabrizi dokumentumfilmje, a Seaspiracy, amely magyar felirattal is megtekinthető. A film producere az a Kip Anderson, aki a 2014-es Cowspiracyt és a 2017-es What the Health-et rendezte. Mindkét film a növényi alapú diétát népszerűsíti, és bár a közönség tetszését elnyerték az alkotások, rengeteg szakmai bírálat érte őket elfogultságuk és téves megállapításaik miatt.

A Seaspiracy rendkívül hatásos, ugyanakkor szélsőséges álláspontot képvisel, és számos vitatható vagy hamis állítást sorakoztat fel. Ennek ellenére a film fő üzenete nagyon is valós: a halászat, jelenlegi formájában legalábbis, nem fenntartható.

A rendező a műanyagszennyezéstől a delfin- és bálnavadászaton át a pusztító halászati praktikákig átfogóan mutatja be a témát. A Seaspiracy középpontjában fenntarthatatlan halászatunk áll, ami nemcsak környezetszennyezéssel és a halpopulációk csökkenésével jár, de a járulékos fogások révén más állatfajokat is fenyeget, roncsolja a tengeri ökoszisztémákat, ezer szállal kapcsolódik a korrupcióhoz és a szervezett bűnözéshez, emberi életeket tesz tönkre.

A film közel 80 perc után arra a konklúzióra jut, hogy az egyetlen megoldást az jelenti, ha elhagyjuk a tengerből származó, állati eredetű ételeket.

Érdemes ugyanakkor leszögezni, hogy az alkotástól nagyon messze áll a pártatlanság, ami persze a téma felkavaró voltából adódóan nem is feltétlenül baj. Ami viszont ennél jóval problémásabb: számos hamis információt tartalmaz. A hitelesség rendkívül fontos lenne egy ilyen fontos problémát bemutató alkotás esetében.

A Seaspiracy egyik fő adata az, hogy ha a halászat a jelenlegi ütemben folytatódik, 2048-ra nem marad hal a világ óceánjaiban. Ez a megállapítás egy olyan 2006-os tanulmányon alapszik, melynek szerzője később maga is elismerte tévedését, és az előrejelzés módszertani hibái miatt szakmai körökben meglehetősen hírhedt.

Hasonló módon a nagy csendes-óceáni szemétszigetre és a halászati felszerelésekre vonatkozó kijelentés is támadható, amely szerint a szemétszigetet 46 százalékban halászati hulladékok alkotják. A hivatkozási alapot jelentő tanulmányban nem szerepel ilyen megállapítás, hiszen a kutatók csak a felszínen lebegő hulladékok tömegét mérték fel.

Az egyik, a filmben mindvégig észlelhető hiba az, hogy a narratíva kizárólag a nyugati ember világához van igazítva. Kiderül ugyan, hogy a fejlett országok is nagyban hozzájárulnak a tengerek tönkretételéhez, a fő bűnös valahogy mégis Japán, Hongkong, Kína és Thaiföld, míg a tengerek bajnokai túlnyomó részt nyugati aktivisták. A rendező szerint jelenleg a legjobb megoldás a veganizmus, azt viszont figyelmen kívül hagyja, hogy százmilliók számára az óceán olyan táplálékot és megélhetést biztosít, amit nem lehet egyik napról a másikra pótolni. Számukra egyelőre nincs más alternatíva. Összetartó közösséget alkotva viszont segíthetnénk nekik a fenntarthatóság elérésében.

Mindezek ellenére, ha a film hatására csak a nézők töredéke változtat életmódján, csökkentve ökológiai lábnyomát, a halászati válság pedig – a klímaváltozáshoz hasonlóan – beépül a mindennapi közbeszédbe, Tabrizi mint aktivista máris komoly sikert ért el.

Seaspiracy, 2021, 89 perc. Elérhető a Netflixen.

(Forrás: 24.hu – Kép: pexels.com)