Frissült a Vörös Lista – Közel 50 ezer faj a kihalás szélén
Frissült a Vörös Lista – Közel 50 ezer faj a kihalás szélén

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legutóbbi kongresszusának keretében közzétették a kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Lista frissített változatát. A veszélyeztetettek kategóriájában már közel 200 ezer, a kihalással fenyegetettek között pedig közel 50 ezer faj szerepel. A sok rossz hír mellett azért pozitív változásokról is beszámoltak.

Az IUCN Abu-Dzabiban tartott kongresszusán az egyik főszerep a fókáknak jutott. A frissített Vörös Listán több, az Északi-sarkkör térségében élő fókafaj esetében kellett negatív irányban változtatni a fajok besorolásán. Az állományok jelentős visszaesésének hátterében a klímaváltozás áll, amely az Arktiszon a világátlagnál nagyjából négyszer gyorsabb ütemű. A jégtakaró visszahúzódása drámai sebességgel történik. A fókák élete viszont szorosan kötődik a tengeri jéghez: ott hozzák világra kölykeiket, ott pihennek, és onnan indulnak vadászatra is.

Ráadásul a jéghez kötődő fókafajok, mint például a hólyagos fóka (Cystophora cristata) lététől számos ikonikus állat jövője függ. Fókák nélkül aligha képzelhető el a jegesmedvék vagy épp a rozmárok túlélése, de a még meglévő maroknyi őslakos számára is nélkülözhetetlen élelmiszer- és nyersanyagforrást jelentenek.

A Vörös Lista jelenleg 172 620 fajt foglal magában. Ezek közül 48 646 fajt fenyeget közvetlenül kihalás.

A madarak is erősen fogyatkoznak

Borús képet kapunk akkor is, ha a madarakat vizsgáljuk. Az IUCN és a BirdLife International legújabb, 9 éven át tartó globális felmérése szerint a madárfajok 61%-ának csökken az állománya, szemben a 2016-ban mért 44%-kal. A 11 185 vizsgált faj közül 1 256, vagyis több mint 10% már most is globálisan veszélyeztetettnek számít.

A madárpopulációk csökkenésének hátterében elsősorban a természetes élőhelyek eltűnése, illetve leromlása áll. Az okok között vezet a mezőgazdaság térnyerése és az ezzel sokszor összefüggésben álló fakitermelés. A Qubit cikke szerint egy korábban Magyarországon is jegyzett madárfaj, az utoljára 1995. február 25-én Marokkóban észlelt vékonycsőrű póling is a kihalt fajok listájára került. 

Jó hírek is érkeztek

A teljes képet vizsgálva igen aggasztó a helyzet. Ezzel együtt pozitívum, hogy a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) a világbeli állományát tekintve gyarapodást mutatott, így a faj státuszát a nem fenyegetettek kategóriájába tudták sorolni. A természetvédelmi erőfeszítéseknek hála a globális populáció az 1970-es évek óta nagyjából 28%-kal emelkedett.

search icon