Akik szó szerint zöldebb jövőt építenek

Hogyan lehet elérhető eszközökkel tenni azért, hogy az épített környezetünkkel ne romboljuk tovább a természetet, ne szorítsuk ki a körülöttünk élő állatokat, növényeket? Hogyan adhatunk vissza területet az élővilágnak anélkül, hogy a kényelmünkről lemondanánk? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor a GUBAHÁMORI építészeti stúdió egyik alapítójával, Hámori Péterrel beszélgettünk.

A magyar építészet terén viszonylag új vonalat képviseltek azzal, hogy nem az embert és a technológiát helyezitek előtérbe, hanem az épített és a táji környezet harmóniáját keresitek. Mi vezetett titeket el odáig, hogy ezt a szemléletváltást képviseljétek?

Minket is, mint mindenki mást, érnek élmények, legyen szó valamilyen napi eseményről vagy egy hosszabb folyamatról. Hat ránk minden közéleti téma, az emberek közötti kommunikáció változása, az egymással szembeni tolerancia képe, a teljesen szélsőséges időjárás mint a klímaváltozás egyik legláthatóbb jele, a madárhangok eltűnése, és még sorolhatnám. Ezektől nem tudjuk magunkat függetleníteni, de szerencsére az építészetnek vannak eszközei arra, hogy a magunk módján reagálni tudjunk ezekre a hatásokra.

Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy minden munkánk az emberközpontúságot meghaladó terv lenne, mert ez nem igaz. Már csak azért sem lehet az, mert egy családi ház tervezésekor éppen annak a családnak az igényei állnak a középpontban, amelyiknek a házat tervezzük. Az viszont igaz, hogy minden tervünk készítésekor igyekszünk olyan nézőpontokból is megvizsgálni a problémákat, amelyek nem feltétlenül evidensek. Ha például városi terekről van szó, akkor előtérbe kerülnek azoknak az embereknek a szempontjai, akik valamilyen korlátba ütköznek egy adott tér használata során (idősebbek, mozgáskorlátozottak, látássérültek, autisták). Ha pedig a táji környezetről van szó, akkor azoknak a nézőpontja lehet fontosabb, akiket vagy amelyeket kiszorít az ember: az állatoké, a növényeké és ezek mindenféle társulásáé.

Hogyan tudjátok a fenntarthatóságot beemelni az építészetbe? 

Először is igyekszünk nem greenwashingolni. Remélem, ebben nem kényszerülünk majd kompromisszumra. Ugyan a legújabb reklámok arról szólnak, hogy egy épület építése szén-dioxid-negatív is lehet abban az esetben, ha a több köbméternyi betont, a hőszigetelést és az acélszelvényt – amelyet beépítenek és utaztatnak – kiváltják megfelelő mennyiségű újonnan ültetett fával a világ egy bizonyos pontján. Ez nagyon technokrata megközelítése a fenntarthatósági gondolkozásnak: számokkal és technológiával bizonyítják, hogy igazából még jó is az, hogy építenek. A mi munkáink nem erről szólnak. Nem egy hiperhatékony gépezetről beszélünk, hanem arról, hogy annak az embernek, aki már annyira kizsigerelte a természetet, amelyben több millió más fajjal él együtt, hogy már a saját létét kockáztatja, fel kell ismernie, hogy vissza kell vennie az igényeiből. Muszáj tudatosítani, hogy minden építés környezetterheléssel jár. Építsünk kisebbet, használjuk fel azt, amink van, és ha úgy adódik, akkor nyugodtan bontsunk el, vagy hagyjunk meg meglévő építményeket. Húzzuk összébb magunkat!

Milyen egyéb módon jelenik meg az öko szemlélet a munkátokban?

Olyan munkahelyet alakítottunk ki magunknak, amely a megosztáson alapszik. Hat évvel ezelőtt alapítottuk a Pálma nevű közösségi irodát, ahol építészek mellett dolgoznak fotóművészek és városfejlesztők is. Nemcsak a fizikai terünket és az irodai infrastruktúrát osztjuk meg, hanem a tudásunkat is. Azokkal az építészirodákkal, amelyekkel dolgozunk, nagyon szoros az együttműködésünk mind az információmegosztást, mind a kapacitáselosztást tekintve.

Tavaly a keszthelyi strand tervpályázatán gyakorlatilag a Balaton-parti fejlesztések kritikáját fogalmaztátok meg, mégis különdíjat érdemeltetek. Mit tapasztaltok: a gyakorlatban is nyitottak a környezetbarát megoldásokra?

Belső késztetésünk diktálta, hogy egy szakmai fórumon – az ötletpályázaton – felszólaljunk a mai trendek ellen. A pályázati kiírással szemben mi nem a Balaton vízparti védelmi zónájába terveztük az igényelt wellnessfunkciókat. Javaslatunk az volt, hogy – ha már ez a strand Keszthely központjában található –, a létesítmények nagy részét helyezzük el az ember által teremtett helyen: a városban. Ezzel a tó vízpartja lehetőséget kapna a regenerálódásra. Nem az volt a célunk, hogy minden létesítményt eltöröljünk a partról, hanem az, hogy törekedjünk az emberi igények átformálására. A terv szerint megszűnik a hatalmas füves, burkolt strand a maga vendéglátó egységeivel, helyette belső tavakkal tagolt ligetes, nádasos területek, rétek épülnek vissza, ahol mindenki az igényeinek megfelelő természeti környezetben pihenhet.

A pozitív fogadtatás először számunkra is meglepő volt, nemcsak a zsűri részéről, hanem a szakmán kívüli visszajelzések kapcsán is. Nagyon sokan kerestek meg minket magánszemélyként, hogy támogatásukat fejezzék ki a bemutatott tervekkel kapcsolatban. A közelmúltban megjelent az első magánbefektetői érdeklődés is. Ez azt jelzi, hogy az általunk kifejtett kritika egyáltalán nem egy elszigetelt vélemény kifejeződése. A továbblépés lehetőségét abban látjuk, ha egyre több olyan szereplő is hallatja a hangját, aki ma még úgy érzi, hogy nincs olyan érdekérvényesítő képessége, amellyel hatást tudna elérni. Igenis lehet hatni, ha össze tud állni egy kritikus tömeg.

Szerintetek a Balatonon kívül Magyarország mely más területei szorulnának újratervezésre annak érdekében, hogy zöldebb környezetben élhessünk a jövőben?  

Ezt a kérdést kitágíthatnánk úgy, hogy Magyarországon kívül milyen más területek szorulnának újratervezésre ahhoz, hogy zöldebb bolygón élhessünk. Ezzel egyszerűen le is ráznánk magunkról a felelősséget, és kezdhetnénk mutogatni geopolitikai szinten mérvadó szereplőkre. Inkább azt szükséges kiemelni, hogy egy hálózatban élünk, amelynek ugyanúgy szereplője a kerozint a repterekre szállító cég, mint az ételfutár-szolgálat, amely azokat a vállalati alkalmazottakat szolgálja ki, akiknek a teljesítménykényszer miatt nem marad idejük nyugodtan elkészíteni és elfogyasztani a családjukkal egy vacsorát. És ugyanúgy szereplője az az új vállalkozó is, aki nyolc kecskével és tíz tyúkkal szerencsétlenkedik egy családi gazdaságban, próbálva kivonni magát egy őt felőrlő rendszerből. Mindenki résztvevő, és mindenkinek kell valamit tennie.

Ha ezt a kérdést az épített környezetre vonatkoztatjuk, akkor törekedhetünk arra, hogy olyan logisztikai rendszereket fejlesszünk ki, amelyek révén csökkenteni tudjuk a hatalmasra nőtt közlekedési infrastruktúrát: például az utak, a vasutak kiterjedését, az igénybe vett szállítási útvonalak hosszát. Ez a településeken kívül azt eredményezhetné, hogy regenerálódni tudnának a természetes élőhelyek; a településeken belül pedig azt, hogy az úthálózat, a parkolási hálózat csökkenésével élvezhetőbb köztereket tudnánk kialakítani és igénybe venni. Személyes szinten – egy családi ház vagy egy gazdaság létesítésekor – az építendő létesítmények méretét azáltal lehet racionalizálni, hogy maximalizáljuk a helyiségek kihasználtságát. Egy fürdőszobát egy nap alatt maximum 60 percig használunk, mégis elég nagy területi hányadot tartunk fenn számára a házon belül. Izgalmas terek és megoldások alakulhatnak ki abból, ha egy kád megjelenik például a nappaliban.

Milyen projekteken dolgoztok most, és mik a jövőbeli terveitek? 

Munkáink nagy részét meglévő épületek átalakítása és felújítása teszi ki. Egyre több olyan megrendelőnk van, aki felismeri a meglévő épített környezet újrahasznosításának fontosságát egy új épület létesítésével szemben. Nagyobb léptékű munkáink között van jelenleg a dunaújvárosi Intercisa Múzeum átalakítása, valamint a Dürer Kert új helyének kialakítása a Kopaszi gáton. Családi házak és lakások átalakítása vagy újak tervezése mellett energiát szentelünk annak is, hogy szakmai kapcsolatokat építsünk ki a táji léptékű vízparti fejlesztések területén.

Mennyiben egyedülálló a tevékenységetek itthon, esetleg Európában? 

Nem vagyunk egyedül, és ahelyett, hogy saját magunk különlegességét erősítenénk, a velünk együtt gondolkodó emberek, csoportosulások együttműködését keressük. Ennek szép példája a 17. Velencei Építészeti Biennálé Lengyel Pavilonjának kiállítására készített The Sacred Species című munkánk, amely a lengyel kurátorok által felkért hat európai fiatal építésziroda munkája közt található. A lengyel projekt az egyes tervezőcsapatok spekulatív projektjein és interdiszciplináris kutatási eredményein keresztül feszegeti a vidékkel kapcsolatos – leginkább negatív – sztereotípiák és beégett paradigmák érvényességét. A meghívott alkotók három különböző lépték (táj, település, lakóház) felől közelítve keresik a válaszokat arra a kérdésre, hogyan képzelhető el a vidéki területek jövője. Ez olyan együttműködés volt, ahol hasonló témákat körüljáró tervezőcsapatok találkoztak.

Hogyan képzelitek el az életünket és környezetünket 50 év múlva? 

Egy olyan világban fogunk élni, amelynek tudatos állampolgárai vannak, igényesek a környezetükre, legyen szó táji, épített vagy közéleti környezetről. Ezek a tudatos állampolgárok kifejezik elvárásaikat minden olyan esetben, amely hatással lehet élethelyük egészségére és fenntarthatóságára. Mi abban hiszünk, hogy az épített környezetünk nem magától alakult olyanná, amilyen. Épített környezetünk saját kultúránk lenyomata. Ha változást akarunk elérni, akkor először a kultúránkat, az ügyekhez való hozzáállásunkat kell megváltoztatni.