Ugyan csak néhány évtizede kezd nyilvánvalóvá válni, hogy az emberi tevékenység folytán már-már visszafordíthatatlan folyamatokkal kell szembenéznünk bolygónkon, a természetvédelem mégsem új keletű dolog. E régre visszanyúló történetről, az ember és a természet viszonyának alakulásáról, a természetvédelem győzelmeiről és a példaképként előttünk álló nagy elődökről is szól Erdős László biológus kutató tavaly megjelent könyve, a Hogyan mentsünk bolygót? A természetvédelem története, amelyről podcastunk legújabb adásában beszélgettem a szerzővel.
Az adás vezérgondolata az, hogy az ember és a természet viszonya átalakult. És bár gondolhatnánk, hogy ez újszerű jelenség, valójában a folyamat már több mint 10 ezer éve elkezdődött, amikor megjelentek az első földművelésre épülő társadalmak. Ezzel, ha lehet így fogalmazni, véget ért az aranykor. Elkezdtünk úgy tekinteni a természetre, mint egy ellenségre, amit le kell győzni, meg kell zabolázni, az uralmunk alá kell hajtani.
Persze, ekkor még nagyon gyerekcipőben járt az ember természetátalakító tevékenysége, főként, ha a mai állapotokhoz hasonlítjuk, de talán nem a szándék, csak az eszköz hiányzott a kibontakozáshoz. Ennek megfelelően az ember és a természet leginkább egyoldalú harca egészen az ipari forradalom kezdetéig nem volt túlságosan látványos; legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy ekkoriban még az érintetlen természet dominálta világunk legnagyobb részét. Ekkor azonban végleg eltört valami: már nem is a természettel való megromlott viszonyról beszélünk, hanem a kapcsolat megszűnéséről vagy legalábbis ennek kezdetéről. A folyamat, mely a következő évszázadokban fokozatosan bontakozott ki, mára odáig vezetett, hogy már nemcsak a városiaknak, de sokszor a vidéki embereknek sincs kapcsolatuk a természettel.
Egyébként azt, hogy nem ez az egyetlen út, mi sem bizonyítja jobban, hogy a ma még fellelhető – ám egyre fogyatkozó számú – természeti népek teljesen másképp viszonyulnak az őket körülvevő természeti világhoz. Szokásaik, látásmódjuk és tetteik ékesen bizonyítják, hogy igenis, ki lehet alakítani fenntartható kapcsolatot élő és élettelen környezettünkkel.
Ahogy az adásban elhangzik, a természetvédelem – lényegében születésétől fogva – defenzívában van, folyamatosan utóvédharcokat folytat. Ezt jól mutatja az is, hogy bár lokálisan több természetvédelmi sikerről lehet beszámolni, globálisan csupán néhány ilyen akad: ezek a bálnavadászat betiltása, az ózonréteg védelme, valamint az Antarktisz védelméről szóló egyezmény megszületése. Részben talán ide köthető a 20. század második felében megszülető fenntartható fejlődés fogalma is, amely rámutat arra, hogy egy véges világban nem lehet végtelenül növekedni.
Fontos kiemelni viszont, hogy a pusztítás mértékével összevetve bármennyire is csekély, amit a természetvédelemnek sikerült elérnie, minden nap új esélyt ad arra, hogy minél többet megőrizzünk abból, ami igazán fontos. Ahogy az adásban elhangzik, a természetvédelem számos úttörője kereste azt az utat, amely ebből a sokszor feszítő, ma pedig már a civilizációnk létét fenyegető helyzetből kivezethet minket. Ennek megtalálása nem lehetetlen, de ahogy Erdős mondja, ez mindenképp azzal kezdődik, hogy újra magunkévá tesszük azt a gondolati keretet, hogy nem felette állunk a természetnek, hanem részei vagyunk. Ahhoz, hogy a folyamaton változtassunk, egyéni szinten is sokat kell tennünk. Ennek része az is, hogy bizonyos dolgokról le kell mondanunk. Ahogy azonban vendégem fogalmazott: a lemondásokért járó jutalom bőven kárpótol az esetleges veszteségekért.
Az adásban többek között szó esett még,
- a természetvédelem kezdeteiről és legfontosabb mérföldköveiről,
- a természetvédelmi mozgalom kiemelkedő alakjairól,
- Petőfi Sándor költészetének természetvédelmi vonatkozásairól,
- valamint az egyéni cselekvés fontosságáról és lehetőségeiről.
Erdős László Hogyan mentsünk bolygót? A természetvédelem története című könyve a Libri Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
A borítókép forrása: canva.com
