Gambiában a rizstermesztést hagyományosan főként a nők végzik. Azonban évek óta azt látják, hogy a körülöttük lévő földek egyre nehezebben kezelhetők. A Gambia folyó északi partján is az éghajlati-válsággal küzdenek. A tengerszint emelkedése egyre messzebbre nyomja be a sós vizet a folyó mentén, a hosszan tartó szárazság pedig kevesebb édesvizet jelent a sótartalom kiöblítésére. Ennek eredménye, hogy a rizstermesztésre használt földek vize túl sóssá válik.

A késő délelőtti nyugat-afrikai nap perzselő hőségében Aminata Jamba sarlóval vágja az aranyszínű rizsszárakat. „A rizs gyönyörű” – mondja, miközben fia, Sampa csendben aratja a gabonát. De még ha a minőség jó is, a mennyiség nem”. Míg korábban Jamba arra számított, hogy egész évre elegendő rizst tud betakarítani, idén úgy számol, hogy három-négy hónapra lesz csak elég. Utána hogyan tudja majd etetni a családját és megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt, az még kérdéses.

„A dolgok most másképp állnak” – magyarázza Manding Kassamah, egy gazdálkodótárs és kilencgyermekes anya, aki frissen érkezett a rizsföldekről. „Régebben bőségesen jöttek az esők. Az emberek dolgoztak, és jó termésük volt. Most is keményen dolgozunk, még sincs annyi rizs, mint régen.”

Az itteni nők viszonylag szerencsések, mivel van alternatív élelmiszer- és bevételi forrásuk egy zöldségeskert formájában. Padlizsánt, paradicsomot, paprikát és hagymát termeszthetnek, és tudják, hogy még ha a rizskészletük fogyatkozik is, lesz mit eladniuk vagy enniük.

De nagyon sok nőnek nincs más megélhetési lehetősége Gambiában, mint a rizs, és emiatt most nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A tavalyi rizstermés például csak körülbelül hat hónapig tartott Fatty számára, mielőtt meg kellett tennie azt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: importált rizst kellett vásárolnia. „Ebben a közösségben, ha látják, hogy rizst veszel a boltban, tudják, hogy éhezel a házadban.” – meséli a 63 éves Almamo Fatty.

A gambiai kormány tisztában van azzal, hogy többet kell tenni a gazdák védelme érdekében, hiszen a mezőgazdaság a helyi gazdaság legfontosabb ágazata: a GDP mintegy negyedét adja, és a munkaerő mintegy 75%-át foglalkoztatja. Most egy gátat terveznek, hogy megállítsák a sós vizet, de az élet már soha nem lesz olyan, mint a klímaválság előtt. Az alacsony technológiai kapacitástól kezdve a gyenge energiaellátásig a gazdáknak rengeteg kihívással kell szembenézniük. Az ország szinte minden élelmiszere esővel táplált földekről származik, ami a gazdaságokat különösen érzékennyé teszi a csapadék változásával szemben. A női gazdálkodók pedig – akiknek a megélhetés mellett a családjukról való gondoskodás terhét is viselniük kell, vitathatatlanul a legkiszolgáltatottabbak mind közül.

A Gambia folyó egyik mellékfolyójának mocsaras partján állva Almamo Fatty a föld felé mutat, ahol az agyag csillog a napsütésben. „Ez az anyag, amit ragyogni látsz, az a só” – mondja, miközben egy vékony réteget leborotvál egy bozótvágó késsel. „Ha megkóstolod, az íze is sós. Ez a föld itt mind rizsföld volt” – mondja. „Most minden elhagyatott.”

Forrás (theguardian)