Belenyúlhat az ember az időjárás folyamataiba? Mekkora felelősség nyomja a tudósok vállát? Egy fiatal finn természettudós, Hannele Korhonen 1,5 millió dolláros kutatói ösztöndíjat nyert az Egyesült Arab Emirátusok jóvoltából. Az ambiciózus projekt célja, hogy mesterségesen fokozzák a régió csapadékmennyiségét.
Tuija Halttunen, finn dokumentumfilm-rendező Korhonen útját kíséri végig a fényűző, de vízhiányban szenvedő Emirátusokba. A művet moziban Magyarországon elsőként a Verzió dokumentumfilm-fesztiválon mutatták be. A Verzió Online-nak köszönhetően azonban még november 21-éig az interneten megnézhetjük az ott bemutatott filmeket, így a How to kill a cloud-ot is. A vetítés után Kanicsár Ádám újságíróval és Breuer Hajnalka meteorológussal vitattuk meg a film kérdéseit.
A film konfliktusa
A film elején a negyvenes évei elején járó fiatal tudóshölgy, Hannele Korhonen, a Finn Meteorológiai Intézet kutatója sikerrel pályázik az Emirátusok nagyszabású csapadékösztönző projektjére, amelyben a finneken kívül 8 másik kutatócsoport vesz részt.
A rendezőről érdemes tudni, hogy eddigi filmjeiben inkább egyéni és társadalmi problémákat dolgozott fel, ami ebben a munkájában is érződik. Nekem volt is némi hiányérzetem, mivel a film kevésbé a kutatásokról és az esőcsinálás módszereiről szól, jóval inkább a kutatások etikai határait és ezek feszegetését igyekszik bemutatni, amiben Korhonent kívülállóként próbálja láttatni.
Kapcsolódó bejegyzések
Kína „módosította” az időjárást, hogy derült legyen az égbolt egy ünnepségen
Egy pekingi egyetemi tanulmány szerint a kínai időjárási hatóságok sikeresen irányították az időjárást egy nagy politikai ünnepség előtt.
Felhőcsinálók
A How to kill a cloud cím elég hatásvadász. Először én is felkaptam a fejem (szó szerinti fordítása: hogyan öljünk meg egy felhőt). Ennél a magyarított cím, a Felhőcsináló már jóval egyértelműbb, és valóban azt sugallja, amiről a film szól. A felhők manipulálása egyáltalán nem új keletű módszer. Elsőként az 1940-es években kísérleteztek velük, és rájöttek, hogy föléjük repülve és szárazjeget eresztve rájuk havazásra kényszeríthetők.
Ennek továbbfejlesztett változata az, amikor a felhőkbe ezüst-jodidot engednek. Az alapmechanizmus az, hogy mivel a felhőben lévő nedvességcseppek maguktól nem képesek lehullani, szükség van fizikai szemcsékre, amelyekre kicsapódhatnak, és velük együtt lehullhatnak. Korhonenék is ezzel a módszerrel kísérleteznek, amelyet szemléletesen magvetésnek neveztek el.
Ma már sok helyen, többek között Magyarországon is használják ezt a metódust. Éppenséggel nem esőfakasztásra, hanem jégkármentesítésre. A mezőgazdasági károk 20%-át a jégkár teszi ki, ezért országszerte közel ezer ezüst-jodidos generátor áll rendelkezésre, hogy csökkentsék a jégrögök méretét. Ennek hála éves szinten 50 milliárdos kártól menekül meg a hazai mezőgazdaság. Breuer Hajnalka elmondta, hogy Kínában erre a módszerre dollármilliárdokat költenek, és aktívan használják a mezőgazdaságban.
A felhő mint fegyver
Hajnalka elmagyarázta, hogy az éves csapadékmennyiséget 20%-kal lehet fokozni ezzel a módszerrel. Az Emirátusok környékén a csapadék mennyisége 100 mm/év, ezt tehát maximum 120 mm-re lehet növelni.
A film említést tesz arról is, hogy a vietnámi háború idején az amerikaiak már használták ezt a módszert arra, hogy megnöveljék az esőzéseket, amelyek miatt meghiúsultak az észak-vietnámi hadmozdulatok. A beavatkozásnak hála kitolódott a monszunévszak, és számtalan település lett a víz áldozata. Hajnalka kiemelte, hogy Vietnámban a monszunidőszak alatt 3000 mm csapadék is hullik, és ennek a 20%-a már komoly befolyásoló tényező.
Az amerikai megmozdulások után nemzetközi egyezményt ratifikáltak, amely kimondja, hogy az időjárást tilos katonai céllal befolyásolni. Ezt a dokumentumot 1978-ban közel száz ország alá is írta. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy az Emirátusok nincs az aláírók között. A filmben arról nem tesznek említést, hogy a közelmúltban az indiai kormány amerikai segítséggel hasonló projekttel próbálkozott a pakisztáni határ közelében. Erre ugyan nincs egyértelmű bizonyíték, de az is felmerült, hogy az említett beavatkozás „ellopta” Pakisztán csapadékát az érintett évszakra.
Klímaterrorizmus? Kié a felelősség?
A rendező fő kérdése: kié a felelősség, ha a kormányok rossz célra használják fel a kutatók felfedezéseit? Noha ez pusztán a filmből szerintem nem derül ki, Korhonen egy ízben kimondja, hogy nem szeretné, ha rossz kezekbe kerülne a munkásságuk, és felteszi a kérdést, vajon milyen felelősség terhelné ezért a kutatókat.
A vásznon előkerül a klímaterrorizmus kérdése, ami, valljuk be, kissé komolytalan. A vetítést követő beszélgetés során a meteorológus is megerősítette, hogy a klímaterrorizmusnak nincs realitása. Már csak azért sincs, mert az időjárás megváltoztatásához nagy és összetett hálózat, valamint hatalmas beruházás szükséges, alvó terrorista sejtek ilyenre alkalmatlanok.
Breuer Hajnalkának a How to kill a cloud főhőséhez hasonló a kutatási területe. Az ő véleménye az, hogy az embernek ilyen mértékben nem szabad beavatkoznia az időjárás folyamataiba, mert ennek kiszámíthatatlan és komoly következményei lehetnek. A klímaváltozást tudatos magatartással és felelős döntésekkel lehet mérsékelni.
Ellentét
A mű végig jól játszik az Emirátusok pazarló gazdagságának és a vízhiányos területek kopárságának az ellentétével. Hosszú jeleneteket láthatunk fényűző medencékről, pazarló autómosásról és szökőkutakról, majd pedig visszacsöppenünk a kopár sivatagba.
A tudósok erkölcsi vívódásánál számomra sokkal szembetűnőbb volt a megrendelő arab fél elvárásai és a kutatók teljesítése közötti szakadék. A sejkek nyilván azért fektettek sok pénzt a projektbe, hogy minél hamarabb esőt lássanak, de a kutatók munkája nem ennyire egyszerű. A film 3 évnyi kutatómunkát követ nyomon. Ilyen rövid idő alatt csak meteorológiai mérésekre és modellezésekre volt lehetőség. Véleményem szerint az említett elvárások nagyobb feszültséget teremtettek, mint a film bármely másik üzenete.
