Nem, nem egy belvárosi pub színezett italára gondolunk, hanem annak a fának a termésére, amely a panelek aljában is nő, és egyébként kiváló fűszer.

Na jó, ez ebben a formában némi túlzás, de nem alaptalan! Az ecetfa, amellyel oly sokszor találkozunk úton-útfélen, nem ugyanaz a faj, mint amelyből a fűszer is készül. Az ecetfa egyébként invazív faj Magyarországon, hódító útjára Észak-Amerikából indult. Pedig van egy rokona ennél közelebb is, de az nem találta meg – egyelőre – a számításait hazánkban. Az itthon is előforduló Rhus typhina helyett most a Közel-Kelet egyik legtipikusabb „savanyítószeréről” fogunk beszélni, a Rhus coriaria terméséről, a szumákról (vagy szumácsról).

A Rhus coriaria roppant sokoldalú fűszer, ugyanis magas aszkorbinsav-tartalma miatt sokféle ételben és italban is használják savanyítószerként. Termését ősszel szüretelik, ezt később porítják, így kerül Teherántól Isztambulig a bazárok polcaira. Ettől északabbra sajnos csak speciális, keleti ételekre és fűszerekre szakosodott boltokban juthatunk hozzá, pedig a 12. és a 13. századból ránk maradt szakácskönyvekben bizony gyakorta alkalmazták. Valószínűleg a keresztesekkel jött be Európa belsejébe.

Maga a cserje – termőterületéből fakadóan – nem igényel sok aranykoronás földet, megterem a gyérebb képességű homokos-sziklás, félsivatagos talajban is, csak öntözni kell, de azt sem szabad túlzásba vinni. A kulcs a napsütés, amiből ha eleget kap az év során, már lehet is szedni a gyümölcsét, hogy húst, vagy akár lila hagymát ízesítsünk vele, vagy esetleg készítsünk egy frissítő rózsaszín limonádét.

Kapcsolódó bejegyzések

A világ legdrágább fűszerét is veszélyezteti a további felmelegedés

Az indiai Kasmír államban található Pampore régió 2500 éve a sáfránytermesztés egyik központja, a sáfrány pedig erőteljes színe és aromája mellett arról is ismert, hogy a világ legdrágább fűszereinek egyike.