Levendula – Ismerd meg, ültesd, használd!
Levendula – Ismerd meg, ültesd, használd!

Bódító illat, szépséges lila bokor, gyógyhatás: ez lenne a levendula. Vagy ennél még több? Ki ne szeretne gyönyörködni benne a kertjében, ehhez azonban érdemes minél többet megtudni róla. Ugyanis a levendula sokkal több egy szép színű virágnál!

  • Mit kell tudnod róla?
  • A levendula Magyarországon
  • Így használd a konyhában!
  • Hogyan ültesd és gondozd?

A levendula az árvacsalánfélék családját gazdagítja. Ez a növénynemzetség 39 fajt és még több hibridet jelent, így igen népes család tagja. Az Európában őshonos félcserje szinte az egész világon elterjedt, Afrikától kezdve Indián át, mindenhol találkozhatsz vele. Számtalan módon felhasználható, nemcsak kerti dísznövényként, így nem meglepő ez a népszerűség.

A szép félcserje évelő fajokból áll, a levél alakja változatos, faj és termesztés függvénye. Ezekben a levelekben illóolaj található (ami egyébként rendkívül hasznos, de erről később). A virágok örvökben állnak, általában kék vagy lila színűek, de a fehér levendula is gyakori jelenség.

A legtöbb levendula júniusban ontja virágait, ez akár augusztusig is tarthat. A nagyon erős, aromás illat sokak kedvence: egész iparágak épülnek már a levendulára.

Emellett persze nemcsak dísznövényként zseniális (szegélyek mellé, utak mellé, de a kertben elszórva is gyönyörű), hanem gyógy- és fűszernövényként is.

Levendulafajták: melyiket válaszd?

Nos, a kérdés azért jogos, mert gyakran szokás keverni a különböző fajtákat. Itthon francia levendulaként emlegetik a Lavandula angustifolia, és angol levendulaként a Lavandula intermedia fajtát.

A valóság azonban éppen ellentétes, ugyanis az, amit a franciának tartanak, valójában az angol fajta. A spanyol vagy olasz levendulát pedig már meg sem merem említeni, ugyanis ezeket is tévesen franciaként emlegetik.

Tegyünk rendet kicsit a fajták között, hogy könnyebb legyen a választás egy kertészetben!

A legismertebb fajta, a Lavandula angustifolia
Fotó: Canva

A legismertebb fajta a Lavandula angustifolia, jelentése magyarul ’keskenylevelű levendula’. Magyarországon francia levendulaként emlegetik, azonban mindenhol máshol angol levendulaként ismert. A legtöbb kertben vele találkozhatsz, de a köztereket is ezzel a fajtával díszítik. Az angol levendula elnevezés abból fakadhat, hogy a 13. században Angliában, majd később az USA-ban a Lavandula angustifolia képezte ipari méretekben a termelés alapját, tehát ezekben az országokban ez az „angol” levendula. Hazánkban az angol levendula elnevezés egy hibrid fajtára, a Lavandula intermediára használatos. Itt azonban nem ér véget a sor.

A Lavandula intermedia egy hibrid fajta.
Fotó: Canva

A Lavandula intermedia vagy lavandin egy hibrid fajta, amelyet a Lavandula angustifolia (keskenylevelű) és a Lavandula latifolia (széleslevelű) keresztezésével hoztak létre, ennek legismertebb típusa a Grosso.

A spanyol levendulaként emlegetett Lavandula stoechas őshonos növény a Földközi-tenger környékén. A fagyokat épp ezért rosszul tűri, jó eséllyel ezért is nem terjedt el itthon.  A valódi francia levendula, a Lavandula dentata lándzsahegy alakú gyapjas levelekkel büszkélkedhet. A fentebb is említett széleslevelű levendula, a Lavandula latifolia a hosszabb szárú és több olajat adó hibrid „édesanyja”.

A Lavandula stoechas őshonos növény a Földközi-tenger környékén.
Fotó: Canva
A széleslevelű levendula, azaz a Lavandula latifolia
Fotó: Canva

A kérdés már csak az, vajon mire is használhatod ezt a sok fajtát.

Mire használd a levendulát?

A levendulának rengeteg előnyös tulajdonsága van. Általában az alábbi formákban használjuk:

  • virág és szár,
  • tea,
  • kivonat,
  • illóolaj.

Minden előnyét más formában mutatja meg. Lássuk, mik is ezek az előnyök:

  • Támogatja az alvást: egyes tanulmányok szerint a levendula javíthatja a szervezet melatoninszintjét, elősegítve a jobb éjszakai pihenést.
  • Csökkenti a fájdalmat és a gyulladást: a kutatások kimutatták, hogy a levendula illóolaja segíthet csökkenteni a fejfájást
  • Segíti leküzdeni a szorongást és a depressziót: a kutatások összefüggésbe hozzák a levendula használatát a szorongás és a depresszió csökkenésével.
  • Enyhíti a menstruációs fájdalmat: egy tanulmány szerint azok a nők, akik menstruációjuk első három napjában napi 30 percig érezték a levendula illatát, két hónap elteltével kevesebb fájdalmat tapasztaltak. 
  • Elpusztítja a vírusokat és baktériumokat: vírusellenes tulajdonságai miatt régen a kórházak fertőtlenítésére is használták. 

Emellett sokan készítenek belőle szörpöt, fagyit, adják hozzá az ételeikhez, sőt! A provance-i konyha nagy kedvence a levendula.

Otthonodban az illatosításon túl a szépségápolás területén is alkalmazhatod: szappanokban, arc- és testápoló termékekben is használható. Fertőtlenítő hatása miatt pedig a fenntartható háztartás egyik fontos kelléke!

A levendula-illóolaj sokféleképp felhasználható.
Fotó: Canva

Levendula Magyarországon

A levendula Magyarországon is tarol: jó eséllyel a tihanyi levendula az egyik legnépszerűbb látványossága a balatoni félszigetnek. Rengeteg „Szedd magad!” levendulaakcióval találkozhatsz, ami egyre népszerűbb és egyre jobb családi program itthon. Ezeken az eseményeken szörpöt kóstolhatsz, van, ahol piknikkel várnak, és van, ahol még DJ is pörgeti a lemezeket. A levendulának tehát rendkívüli erejű a marketingje.

De hogyan is lett ilyen közkedvelt Magyarországon?

A levendula magyar pályafutása természetesen a Tihanyi-félszigeten indult. Az 1920-as években a neves Bittera Gyula hozta be a vetőmagot egyenesen Provance-ból. A gyógynövényszakértő a Tihanyi Apátságtól bérelt területet, hogy sikerre vigye itthon is a levendulatermesztést. Ez olyan jól sikerült, hogy a tihanyi levendula illóolaj-tartalmában még a provance-i levendulát is lekörözte. A térség ugyanis napfényes órák számában, szárazságban és mediterrán éghajlatban is jeleskedik, melyek kedveznek a lila virágú növénynek.

Ezek a mezők legjobb éveikben 20 000 kg levendulát is termeltek, a mezők pedig egyre csak bővültek, egészen a szocializmusig. Ekkor beszántották őket, és szőlőt ültettek a levendula helyére. A 80-as, 90-es években lendült fel ismét a termesztése, ami a mai napig folyamatos. Olyannyira, hogy számos levendulamező jött létre Magyarországon.

Ha kedvet kaptál a levendulaszedéshez, a szóban forgó mezőket ebben a listában megtalálod.

A tihanyi levendulás mellett igencsak népszerű a Pannonhalmi Arborétum levendulamezője is, amely nem mellesleg szuper családi programot is ígér. Közkedvelt a Dörgicsei Levendárium is, ahol több mint 30 levendulafajtát ismerhetsz meg, sőt olajokat, fürdősókat, kekszeket is vásárolhatsz.

Ha már Balaton, a Kőröshegyi Levendulást is sokan látogatják, ahol július végéig szedheted a levendulát. Budapest környékén a Pilisborosjenői Levendulást érdemes meglátogatni, de Pest megyében számos más tanya és farm is levendulalesre csábít.

Számtalan levendulamezőn hirdetnek már „Szedd magad!” akciót.
Fotó: Canva

Konyhai felhasználása

Ha már leszedted, nemcsak gyönyörködni szeretnél benne, hanem használni is. Ezt pedig a konyhában is megteheted! Remek fűszer a levendula, és kifejezetten izgalmas ízt kölcsönöz bizonyos ételeknek.

Főzéshez a Lavandula angustifolia a legideálisabb, ugyanis alacsony a kámfortartalma, ezért alig kesernyés. Ezzel szemben a spanyol levendula nem a legjobb, ha főzni szeretnél vele. Sokan a virágokat használják, holott a levelek és a rügyek kiváló fűszernövények, sokszor finomabbak, mint például a rozmaring. A virágok íze szárítva erősebb, ezért sokan inkább frissen használják. Összességében igaz, hogy óvatosan kell bánni vele, ugyanis nagyon erőteljes ízt adhat az ételeknek.

De mire is használd?

Tésztákban, salátákban és desszertekben kiváló, de a húsokat és a mártásokat is izgalmassá teszi. A levendula íze jó társítás az olyan fűszernövényekkel, mint az oregánó, a rozmaring, a kakukkfű és a zsálya. De egy nyári koktélba, egy szép tortára is bátran szórhatod.

Fagyiként is isteni.
Fotó: Canva

Nézzük Martha Stewart egyik zseniális receptjét, amelyben levendulát használ!

Céklasaláta mézes-levendulás öntettel

Hozzávalók:

  • 6 közepes cékla,
  • extra szűz olívaolaj,
  • só,
  • 2 közepes salottahagyma vékonyra szeletelve,
  • 110 gramm méz,
  • fél teáskanál levendulalevél,
  • 1 tojássárgája,
  • 2 evőkanál borecet,
  • 1 teáskanál dijoni mustár,
  • 2 csokor mángold,
  • 65 gramm pekándió (vagy más mag),
  • 200 gramm kecskesajt, morzsolva.

Így készítsd el!

A céklát egészben süsd meg 200 °C-os sütőben, olívaolajjal bekenve és sóval meghintve, alufóliába csomagolva. Az öntethez egy közepes serpenyőben alacsony lángon hevíts olívaolajat! Add hozzá a hagymát, és főzd időnként megkeverve, amíg megpuhul, körülbelül 3 percig! Mehet hozzá a méz és a levendula; párold, amíg illatos lesz, körülbelül 5 percig! 5 percig hagyd hűlni! A tojássárgáját ecettel és mustárral turmixgépben vagy robotgépben pürésítsd simára!

Keverd össze a maradék hozzávalókat, és locsold meg jól az öntettel!

Hogyan gondozzuk a levendulát?

A levendula gondozása szinte külön hobbi. A levendulát jól megválasztott talajba és körülmények közé kell ültetni.

Erről korábban igen részletes útmutatót adtunk:

Ha az ültetés sikeres, jöhet a növény ápolása, amely kicsit nagyobb odafigyelést igényel, de azért nem akkora ördöngösség.

Nézzünk néhány tényt a növényről!

  • Könnyen termeszthető.
  • Késő tavasszal és nyáron virágzik.
  • Örökzöld lombozat jellemzi általában ezüstszürke vagy szürkészöld levelekkel.
  • Legjobb szabadföldbe, a vizet jól elvezető talajba ültetni.
  • Teljes napfényben virágzik, szárazságtűrő.
  • Sok fajtája szívós, de kerüljük a hideg, nedves helyeket ültetéskor!
  • A levendula metszése minden évben fontos tevékenység.
  • Dugványokról könnyen szaporítható.
  • Szárításra a leveleket és a virágokat használd!
  • A virágokat nagyon szeretik a méhek és más beporzó rovarok.

A gondozás során figyelj a vízellátásra, különösen az első nyáron! Ezt követően jól bírja a meleget, az aszályosabb időszakokban kell csak locsolni. Tápanyagban szegény talajban is remekül elvan, így erre nem lesz gondod.

A metszés azonban fontos, ugyanis a növény így marad tömör és szépséges. Évente nyár végén, közvetlenül elvirágzás után metszd meg a levenduládat! Távolíts el minden kimerült, elszáradt részt, és körülbelül 2,5 cm-nyit is a növényből! A lombozatot tavasszal le lehet nyírni, ha a növekedés rendezetlen, vagy a növény fagykárosodott. 

És ami a legfontosabb: élvezd ezt a csodás növényt a kertedben és a konyhádban egyaránt, hiszen a kerted biológiai sokféleségét is javítod vele!

Kizárólag az egészséges táplálkozás számít fenntarthatónak. Ideje végre gátat szabnunk a mértéktelen húsfogyasztásunknak, hiszen – ahogy egy korábbi, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expót bemutató cikkünkben is írtuk – „a jóléti társadalmaknak jelentősen meg kell(ene) változtatniuk a táplálkozási szokásaikat a növényi élelmiszerek javára.”

Kiemelt kép: Canva

search icon