Kanadában egykor számos szezonális út működött, melyek a hideg teleken befagyott folyók és tavak jegén futottak, mára azonban kevés maradt belőlük az egyre melegebb és szeszélyesebb telek miatt.

A jégutak egykor mindennaposak voltak Kanada déli részein is, az 1800-as években pedig még ideiglenes vasútvonal is futott a Szent Lőrinc-folyón a Montréal-szigetre. Mára azonban csupán maroknyi jégút maradt a déli országrészben, de az egész országban is csak néhány tucat.

Pedig a jégutak komoly jelentőséggel bírtak és bírhatnának ma is, hiszen azzal, hogy nem kell elmenni a néha igen távol fekvő hidakig, időt és pénzt tudnak spórolni a közlekedők és a fuvarosok. A jégutak üzemeltetői pedig egy-egy hosszabb tél folyamán komoly jövedelemre is szert tehetnek az áthaladóktól kért pénzekből.

Persze ez nem ingyenpénz, a jégutak karbantartása, tisztítása és a jégvastagság folyamatos ellenőrzése kemény és felelősségteljes munka. Idén ráadásul a pandémia miatt kevesebbet is utaznak az emberek, így aki meg is tudta nyitni a jégutat, az is jóval kevesebb bevételre számíthatott.

Az elmúlt évtizedben átlagosan 5 hétig tudtak működni a jégutak, ami nagyon messze van az 1997-es csúcsévtől, amikor 12 hónapon keresztül tudott működni a legtöbb szezonális útszakasz.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(phys.org)