Kék Bolygó podcast – A félelemtől a reményig
Kék Bolygó podcast – A félelemtől a reményig

Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program – jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék Bolygó című podcast legújabb adásában.

A budapesti Fény utcai piacon található FeteKert nevű üzletből jelentkezett be legutóbbi adásában Áder János. A volt köztársasági elnök beszélgetőtársával, Vecsei Miklóssal, a diagnózisalapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztossal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével mutatta be a FeteKert-kezdeményezést, amely a Felzárkózó települések program része, a neve, a „Felzárkózó települések kertje” is ebből ered. Vecsei Miklós bemutatta azt az automatizált üzletet, amely a Fény utcai piacon egy applikációval érhető el.

A miniszterelnöki biztos szerint a kezdeményezés értelmét nem Budapesten kell keresni, hanem a hátrányos helyzetű településeken. A tapasztalat az, hogy egy 300–400 fős falu már nem tud eltartani egy boltot. A Fény utcai piacon található üzletnek van egy párja a Baranya vármegyei Tésenyben, a cél az ottani élelmiszer-uzsora, az ebből adódó magas árak letörése.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a felzárkózó települések szóban forgó programjának előzménye is van, hiszen a hátrányos helyzetű településeken élőket először vissza kellett vezetni a munka világába, megtanítani őket a gazdálkodásra, majd a kereskedelemre, hogy értékesíteni tudják a termékeiket.

Ez sikerült, mára bebizonyosodott, hogy ezek az emberek prémium minőségű árukat tudnak előállítani, amelyeket a fővárosiak a budapesti üzletben tudnak megvásárolni, a programhoz csatlakozó multicégek által biztosított termékeket – főképp alapvető élelmiszereket – pedig mesterségesen alacsonyan tartott árakon tudják megvenni a tésenyiek. A kezdeményezés jelenleg 300 települést érint.

A Fény utcai üzlet teljesen automatizált, nincs kiszolgáló, nincs kassza, a vásárló leemeli a polcról a kívánt terméket, kilépéskor pedig a rendszer az applikáció útján levonja a számlájáról az összeget, majd megküldi a digitális nyugtát is. Vecsei Miklós szerint azok körében, akik megértették a költségoptimalizálás lényegét, egyre népszerűbb a kezdeményezés.

A miniszterelnöki biztos úgy vélekedett, hogy a hátrányos helyzetű településeket nem a FeteKert rendszere menti meg, de bebizonyítja, hogy az ott élők képesek értékeket előállítani, és jelen lenni a piacon.

A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:

(MTI)

Fotó: Canva

search icon