Az időjárás áprilisban–májusban nem volt hozzánk kegyes. Alaszkai tavaszt idéző napok váltották egymást Szibériára emlékeztető kora őszi napokkal, közben sokszor hetekig nem esett egy csepp eső sem. Ez a mezőgazdaság nagy részét erősen megviselte, hát még a mi palántáinkat! Ilyen viszonyok között két dologhoz tudtunk nyúlni: a tűzifához, hogy ne fagyjunk meg, és a kreativitáshoz, hogy kitaláljuk, hogyan fogunk tudni saját zöldséget enni.
Felemás palántázás
Elképesztő, hogy tavaly a 11. kerületi albérletben elvetett paradicsom- és paprikamagokból szebb palánták lettek az idén vidéken ültetetteknél. Utólag persze tudjuk, mi volt a hiba: ugyan fény volt bőven abban a helyiségben, ahol a kicsírázott magoknak szárba kellett volna szökkenniük, a meleg azonban hibádzott, főleg éjszakánként. A nem kiegyensúlyozott állapotok pedig ahhoz vezettek, hogy például a paprikáink egy része ma pontosan ugyanúgy néz ki, mint február közepén, amikor megjelentek szikleveleik.
Ezzel együtt egy mini üvegház segítségével sikerült néhány szebb növénykét összehozni. Ezek már szabadföldben vitézkednek, de nagy tanulság volt az utóbbi időszak nekünk. Rávilágított arra, hogy szükségünk van egy legalább a palánták nevelésére alkalmas kisebb üvegházra vagy fóliasátorra. Így aztán idén az egyik nagy célunk, hogy a következő, remélhetőleg melegebb tavasznak már felkészültebben vágjunk neki.
Azért volt némi termés tavasszal
Ezzel együtt sem volt teljes kudarc a tavaszunk, sőt! A spenótunk gyönyörű lett, hetente többször is megdézsmáltuk, és a sóska is szépen kizöldült idén is. Lassan szedhetjük a zöldborsót, aminek nem csak mi örülünk, hanem a birkák is, mert a borsó szára remek csemege. A retek viszont megint felemásra sikerült. Nem nőtt túlságosan nagyra, az pedig, amelyiket nem vettük ki hamar, azaz picike korában a földből, eléggé fás lett. A zöldje viszont gyönyörű volt.
Alternatív alapanyagok bárhonnan
Miért értékes a retek zöldje? Azért, mert ahogy a gumót, úgy ezt is meg lehet enni, sőt meglepő gasztrocsodákat lehet belőlük alkotni. Mi háromféleképpen készítettük el: az apróra vágott levelekből retektzatziki, az összetépkedett levelekből saláta-összetevő, a turmixolt változatból pedig retekpesztó lett.
Nem ez volt azonban az egyetlen újításunk a konyhában. Tél végén és tavasszal igencsak elmélyedtünk a körülöttünk termő (nem termesztett) mindenféle növények fogyasztásának lehetőségeiben. A sokak által ismert tyúkhúr például szinte napi étkünk volt, salátaként, tzatzikiként elkészítve.
Szintén mély benyomást tett ránk a kányazsombor nevű, erdőkben, erdőszéleken élő növény. Levelei mustáros–tormás, egyesek szerint fokhagymás aromájúak. Szervezett expedíciót nem indítottunk gyűjtésére, de sétáink alkalmával eszegettünk belőle, és elhatároztuk, hogy szárított és tört leveleit fűszer gyanánt bevezetjük konyhaművészetünkbe. Ezt a káposztafélék családjába tartozó növényt egyébként régen is használták ilyen célra, sokak szerint kiváló alternatívája lehet a kissé visszaszoruló medvehagymának.
A pitypangról régóta tudtuk, hogy zsenge, virágzás előtti leveleit fel lehet használni akár salátának, akár főzeléknek, de a virágát eddig gasztronómiai szempontból nem vizsgáltuk. Pedig milyen kár! A szinte mindenhol előforduló növény virágából remek szörpöt és limonádét lehet készíteni. Persze szörp tekintetében nálunk egyértelműen a bodza viszi a pálmát, amelyből szerencsére van felénk bőven. Mivel a szezon kicsit megcsúszott, a későn ébredőknek sem kell lemondaniuk a bodzáról. Ha nem szedték le mások, még mindig találni szép virágtányérokat, amelyekből nem is kell túl sok egy remek szörp elkészítéséhez.
Állatfronton
Úgy tűnik, remekül működik a szakaszos legeltetés, a domboldal már-már alpesi rétnek tűnik az elfogult szemlélő számára, a birkáknak pedig mindig friss, zsenge fű jut. Ehhez csupán annyit kellett tennünk, hogy a területüket két részre osztottuk. Most néhány hétig mindig az egyik, aztán pedig a másik oldalon vannak. Ez komolyabb erőfeszítést csak addig jelentett, ameddig azt gondoltuk, hogy jó pásztorként nekünk kell átkísérnünk őket egyik helyről a másikra. Ez azonban heves tiltakozást váltott ki, a birkák ellenszegültek.
Néhány izzasztó sprint és egymás jóleső hibáztatása után taktikát váltottunk: a „Mohamed megy a hegyhez” elvet követve átvittük a vizüket és egy kis vödör kukoricát a túloldalra, majd hátralépve, dicsőségünktől örömittasan, mégis kicsit szégyenkezve végignéztük, ahogy nyájunk könnyedén átvonul.
A borítóképen a pompás ligetszépe virít.
A cikkben található fotók a szerző képei.
