Német kutatók nyomtatható, biológiailag lebomló kijelzőt fejlesztettek, mely elterjedésével az elektronikai hulladékok visszaszorításában komoly szerepet játszhat.
A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) kutatói által fejlesztett biológiailag lebomló kijelzők előnye elsősorban az, hogy nem növelik az elektronikai hulladékok mennyiségét, illetve hogy lehetővé teszik a környezetbarát gyártást, hiszen akár egy tintasugaras nyomtatóval is elkészíthetők lesznek a jövőben.
A Journal of Materials Chemistry folyóiratban közzétett eredmények azt mutatják, hogy az elsősorban természetes anyagok felhasználásával készített kijelző új korszakot nyithat az elektronikai hulladékok minimalizálásának történetében, ugyanis az új fejlesztésű kijelző minden további nélkül komposztálható.
A szerves anyagok elektrokromatikus hatásán alapuló megoldást elsőként orvosi eszközökben, például bőrön viselhető diagnosztikai műszerekben és az élelmiszeriparban használhatják majd, de bármely más területen is alkalmazható lesz, ahol rövid életciklusú kijelzőkkel dolgoznak.