Az ecuadori Centinela esőerdő évtizedeken át a trópusi botanikusok álma volt. A baj csak az, hogy már nem létezik. Az erdő ezen szeletéről azt mondták, hogy a világon feljegyzett legváltozatosabb biodiverzitásúak közé tartozik, és 90 olyan növényfajt tartalmazott, amelyek sehol máshol nem voltak megtalálhatók. De az esőerdőt intenzíven tanulmányozó és eredményeiket három évtizeddel ezelőtt bemutató tudósok szerint Centinelát és minden biológiai kincsét kiirtották és ültetvényekkel helyettesítették.

A tragédia még saját nevet is kapott. A „százéves kihalás” egy faj hirtelen kipusztulását írta le, mielőtt még megismerhettük vagy megérthettük volna. Egy növény, amelyet a centinelai esőerdőben láttak, mielőtt állítólag kiirtották volna, megtestesítette ezt a fogalmat – egy gumós, neon-narancs színű virág, amelyet örökre elveszettnek neveztek el: Gasteranthus extinctus.

Most botanikusok egy csoportja, akik bejárták a centinelai esőerdőt, azt találták, hogy elődeik állításai ellenére még mindig léteznek számottevő területek azon a részen – és megtalálták az évtizedek óta kihaltnak hitt virágot is, amely neonvörös reflektorként világít az esőerdő lombjai között.

Bár a tanulmány a Gasteranthus extinctus újrafelfedezésére összpontosít, sokkal figyelemreméltóbb, hogy csapat a Centinela-gerincen még létező esőerdőzónákat talált, ami megkérdőjelezheti azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az esőerdő szinte teljesen elpusztult.

1991-ben Alwyn Gentry és Calaway Dodson botanikusok, szakterületük akkori vezetői „Biológiai kihalás Nyugat-Ecuadorban” címmel publikáltak egy tanulmányt. Ebben azt állították, hogy nyugat-ecuadori esőerdők túlnyomó többségét kiirtották, hogy helyet csináljanak a banán-, kávé- és kakaóültetvényeknek.

Nagyjából akkor, amikor a Gasteranthus extinctus megkapta a nevét – közel egy évtizeddel Dodson és Gentry tanulmányának megjelenése után – a Centinela-narratíva kezdett repedezni. Növényfajokat, amelyekről a szerzők azt állították, hogy csak Centinelában léteztek, máshol is felfedeztek. A Centinelát meglátogató botanikusok arról számoltak be, hogy a területen kis erdőfoltok maradtak, bár Pitman szerint senki sem törekedett ezek teljes körű tanulmányozására.

Így néhány évvel ezelőtt Pitman és White nekilátott, hogy tesztelje, amit korábban Centineláról jelentettek. Amit találtak, az a változatos vadon gazdag vidéke volt, amely elég nagy ahhoz, hogy eltévedjünk benne – némelyikben még bőgőmajmokat és vízeséseket is találtak.

„Az a tény, hogy itt még mindig élnek ezek a nagyméretű majmok, csodálatos jele az erdő egészségi állapotának” – mondja White. „Néhány másik hely, ahol jártunk, akár nemzeti park is lehetne.”

A tudósok most a a Gasteranthus extinctus újrafelfedezését arra használják, hogy a természetvédelemre ösztönözzenek, mivel elmondásuk szerint az ecuadori erdőirtás folytatódik. És bár White nem tudja időnként elkerülni, hogy a nagyrészt erdőirtott nyugat-ecuadori tájat szemlélve ne érezzen reménytelenséget, legújabb felfedezésük optimizmusra ad okot.

Forrás (independent)