Ma már számos cég futott fel annak köszönhetően, hogy környezetbarát alternatívát kínált versenytársaival szemben, legyen szó ruháról, ételről vagy luxustermékről. De fedi ez a teljes képet?
Ennek az „ökoforradalomnak” eredményeképpen a nagy márkák is kénytelenek voltak felvenni a versenyt. Ezt hasonlíthatjuk ahhoz, ahogy a kisüzemi kézműves sörfőzdék rávették a nagy sörgyárakat is, hogy hagyják el a kukoricát, és gyártsanak iható nedűt.
De vegyük a ruhákat, hiszen többen hordanak magukon valamit, mint ahányan ráfanyalodnak egy jó NEIPA-ra. Habár a környezettudatosság meghódította az ipar egy részét, a valóság egyelőre kiábrándítóbb, mint gondolnánk.
A Sheint mindenki ismeri. Rengetegen rendelnek tőlük, hiszen fillérekért lehet beszerezni ruhát, háztartási berendezéseket, de még akár kisállat-kozmetikához szükséges termékeket is a messzi Kínából. Ezeket kint legtöbbször embertelen körülmények között gyártják, műanyagba csomagolják, iszonyatos kibocsátású teherhajókon hordják Európába, hogy itt kis idő múlva szemét legyen belőlük.
Ezzel pedig az anyacég már nem törődik. A „kötelességeit” letudja olyan akciókkal, mint amikor 50 millió dollárt fektet egy textil-újrahasznosító alapítványba. A teljes bevételük viszont 1,5 milliárd dollár! Az az 50 millió az alapba sajnos eltörpül a legyártott hulladék mellett.
Az egy dolog, hogy a beérkező áruk a silány minőségük miatt hamar a kukában végzik, és az egy másik, hogy a gyárak mennyire környezetszennyezőek mind anyagfelhasználásban, mint kibocsátásban. De van még egy hatalmas „szemétpillér”: a raktárkészlet.
A Shein ugyanis nem rendelésalapon gyárt, hanem tömegtermeli minden termékét, de ezek java soha nem fog elkelni, csak valami raktárban rohad majd az idők végezetéig.
Ez a kínai cég csak egy a sok közül, amely próbálja zöldre mosni magát. Ezért is ennyire fontos, hogy helyi termelőktől, valóban fenntartható forrásból származzon mindaz, amivel élünk. Nem a világ túlfelén kell megoldanunk a krízist, hanem a saját lakásunkban.