Az Independent magazinban több pszichológus bevonásával készült írás annak próbál utánajárni, mi az oka, hogy a klímaváltozással kapcsolatos cselekvést hajlamosak vagyunk halogatni és nem tartunk igazán annak következményeitől.
Caroline Hickman, pszichoterapeuta és a University of Bath szociális munkás tanára szerint azok, akik hisznek az éghajlatváltozásban, de mégsem tartanak tőle, valószínűleg az agyuk automatikus válasza miatt védettek.
Amikor fenyegetéssel nézünk szembe, a fenyegetés által generált szorongással szemben védekezik az agyunk. Ez teljesen automatikusan, tudattalanul és tudtunkon kívül történik. Ilyenkor védekező módba lépünk, mely során bekapcsol az „üss vagy fuss” reakció, illetve le is fagyhatunk. Azok az emberek tűnnek úgy, hogy nem félnek, akiknél ez a védekezési mechanizmus bekapcsol, és nem engedik, hogy a szorongás behatoljon tudatos szintre.
vázolta fel az egyik lehetséges magyarázatot Hickman, aki a Climate Psychology Alliance tagja is.
Margaret Klein, klinikai pszichológus és klímaaktvista szerint az érzelmek elnyomása mellett az is fontos, hogy sok ember igazán nincs is tudatában a klímavészhelyzet tétjének és az ahhoz kapcsolódó emberi költségeknek. A fizikailag és földrajzilag távol lévő történések, például a jegesmedvék problémái érzelmileg kevésbé érintik meg az átlagembert, csakúgy mint a jövő történései. Arra vagyunk huzalozva, hogy azokra az eseményekre reagáljunk, ami a szemünk előtt történik. Egy terror esemény például sokkal élesebb reakciót vált ki, és sokkal inkább kelti a személyes sebezhetőség érzését.
Hickman szerint könnyebben vagyunk motiválhatóak a „harcos narratívával” is, ami a COVID-19 esetén is látható, hiszen ekkor láthatjuk, ahogy egy problémára hatásos megoldás születik a vakcina és a lezárások képében. Ez azt az érzetet kelti bennünk, hogy van hatásunk arra, ami történik velünk, és tudunk tenni azonnal valamit. Ugyanakkor ha valaminek nincs azonnali hatása, mint például ha a klímaváltozás miatt nem repülünk vagy vezetünk, az még nem oldja meg globálisan a problémát, akkor kevésbé is teszünk érte.
A média és a társas befolyás szerepét is hangsúlyozzák a szakemberek: Klein szerint a klímaváltozással kapcsolatos hírekről legtöbbször nem annyira átélhetően, „zsigerien” írnak a sajtóban, mint például a koronavírusos esetekről. Ezért az emberek tulajdonképpen nem is értik meg, hogy összeomolhat az élelmiszer ellátási rendszer és akár a civilizáció is.
Emberek milliárdjai fognak meghalni, akár meg is halhatsz, a családod meghalhat, a tét nem is lehetne nagyobb. De ezt nem halljuk. Bár a következmények valószínűleg „teljesen borzasztóak”, a globális felmelegedés két foka és a jegesmedvék elvesztése „távolinak” hangozahat és nem idézi fel az indokolt választ.
utal az interpretáció szerepére Klein.
Egy másik klinikai pszichológus, a Climate Psychologists társelnöke, Dr Patrick Kennedy-William is úgy véli, hogy a klímaváltozás távolinak tűnik és absztraktnak, ami megakadályozza, hogy igazán foglalkozannak vele az emberek. Ugyanakkor a társas környezetünk befolyásolhatja, mennyire tartunk a klímaváltozástól, illetve a korunk és személyes érintettségünk is.
Megan Kennedy-Woodard, klímacoach pszichológus és a Climate Psychologists másik társelnöke szerint a felsoroltak mellett a szociálökonómiai és kulturális helyzet illetve a végzettség is meghatározza, hogy mennyire törődünk a környzetünkkel.
Igazán szeretnénk, ha az emberek egyensúlyt teremtenének mentális jólétük és az elkötelezett, fenntartható cselekvésük között. Lépésről lépésre mentalitással ez sikerülhet!
zárta Kennedy-Woodard.
