A hazai és a nemzetközi közvéleményt is felzaklatta az a múlt héten bekövetkezett szomorú esemény, amikor az M237-es elnevezésű, jeladóval ellátott, több ezer kilométerről elvándorló, Európában fokozottan védett szürke farkast illegálisan elejtette egy vadász. Az eset kapcsán egyik korábbi podcastunk vendégével, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetőjével, Sütő Dáviddal beszélgettünk a farkasok életmódjáról, az emberre és a környezetében élő állatokra jelentő veszélyeiről, és az M237-es farkassal kapcsolatos tanulságokról.

Ugye, a farkasok nem magányosan élő állatok, miért vándorolt vajon ez az egyed, és miért hagyta ott a falkáját?

Valóban, a farkasok nem magányosan élnek, és jellemzően viszonylag kevés időt szoktak egyedül tölteni. Falkában, illetve sokkal inkább egyfajta családi kötelékben élnek, amely a szülőpárból és azok utódaiból, jellemzően egy-két generációból áll. Egyrészt éppen ezért szoktak a fiatal egyedek a falkából kiválni és saját családot alapítani, a beltenyésztettség elkerülése miatt pedig igyekeznek nem a közelben maradni. Másrészt így képes a faj is terjedni. De ugyancsak fontos szerepe lehet ezeknek a kóborlásoknak a populációk közötti genetikai diverzitás fenntartásában.

Ezt a fiatal hímet a családja kergette el, vagy magától indult útnak?

Ezek az egyedek az ivarérettség közeledtével vagy maguktól válnak ki, vagy azért, úgymond, szülői unszolásra is megtörténhet ez a kiválás, kicsit segítenek nekik a saját lábukra állni. Amikor eljön az ivarzás, és tüzelnek a szukák, akkor a szülői pár agresszívebben viselkedhet a falka többi tagjával. A tüzelésre nyilván reagálnak az állatok, udvarló viselkedést viszont csak a szülőpár végez.  

A rangidős hím vagy a nőstény irányítja a falkát?

Általában ez nem annyira egyértelmű. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, miszerint vannak az alfák, az alfa hím, alfa nőstény, alattuk pedig a béta, gamma és így tovább a többiek. Viszont az igazság az, hogy ezeket a megfigyeléseket állatkerti állományoknál tették, ahol valóban kialakulhattak efféle nagyon szigorú és hierarchikus dominanciaviszonyok. A valóságban ez egy sokkal plasztikusabb dolog, nagyjából úgy, ahogyan nálunk embereknél is az apa és az anya irányítja a csemetéjét, ugyanez valósul meg náluk is ebben a családi kötelékben. Egyébként nemcsak a fiatal hímek válnak ki, hanem a nőstényeknél is előfordul, sokszor megesik, hogy leválnak a falkáról, esetleg idegen hímek tulajdonképpen elcsábítják őket.

A kivált hím egyed ilyenkor új családot alapít, vagy betársul egy másik, idegen falkába?

Nagyon-nagyon ritka, hogy máshová betársuljanak, jellemzően új, saját falkát alapítanak. Hogy hol fogja a falkát létrehozni és a territóriumot kialakítani, az nagyon sok mindentől függ. Például az adott példány egyedszintű viselkedésétől, a hozott szociális tulajdonságaitól, a környezeti tényezőktől, mint például a vadon, a fajtársak vagy a prédaállatok sűrűsége, vagy attól is, hogy mekkora a terület zavarása.

Ezek szerint akkor teljesen normális viselkedés, hogy egy fiatal egyed akár több ezer kilométert is megtesz?

Igen, bár nincs sok feljegyzésünk azokról az egyedekről, akik tényleg hosszú utat tesznek meg. De például volt néhány éve egy farkas, aki a Slavc nevet kapta, ő a Dinári-hegységből kelt át az Észak-olasz térségbe és ott hozott létre egy falkát. Eddig ő volt az egyik rekorder kóborló farkas.

Egyébként mi ezt kóborlásnak szoktuk hívni, mert a vándorlás jellemzően genetikailag kódolt, a populáció nagyobb része egyszerre végzi, és nagyon-nagyon irányított, mint például amikor a gólyák elrepülnek. Kutatások szerint a kóborlásnak is lehet valamiféle genetikai ráhatottsága, például akár az, hogy milyen irányba indul el az állat, de ez mégis sokkal kevésbé irányított cselekvés.

Olyan híreket is lehet hallani, miszerint az M237-es nem teljesen a vadonból származott, hanem emberi környezetben nevelkedett, majd később engedték vissza őt és alomtestvéreit a természetbe.

Ez teljesen álhír. A vadonban született, a svájci hatóságok ismerik az anyját is – aki szintén a Graubünden kantonban született, illetve az apját is, aki pedig a francia-olasz populációból érkezett Svájcba. Ezek mind vadon élő egyedek, sosem voltak fogságban, az M237 is mindössze annyi ideig volt közvetlen emberi környezetben, ameddig befogták, elaltatták és a jeladót ráhelyezték.

Veszélyes-e a farkas az emberre, illetve az állattartók haszonállataira?

A nagyragadozók – bár félelmetesnek tűnhetnek – igazából az emberre nem veszélyesek, viszont Európában rajtuk keresztül jelenik meg leginkább az ember és a vadvilág közötti konfliktus. Ez azt jeleni, hogy vannak olyan csoportok, emberek, társadalmi rétegek, akik örülnek ezen fajok visszatérésének, és komoly természetvédelmi erőfeszítéseket is végeznek ennek érdekében. Azonban a másik oldalon vannak olyan érintett csoportok is, akik érthető módon kevésbé boldogok ettől, például a haszonállattartók vagy a vadászok. Egyrészt a haszonállatokban is kárt tudnak tenni a nagyragadozók, másrészt a vadgazdálkodók számára megnehezíthetik a vadgazdálkodást, illetve versenytársat is jelenthetnek.

Ezeket a konfliktusforrásokat mi is elismerjük a WWF Magyarországnál, viszont szerintünk lehetséges az együttélés. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy a különböző szakmai vagy érdekeltségű csoportok képesek legyenek őszinte párbeszédre ahhoz, hogy a jelen lévő problémákat meg lehessen oldani, illetve az egymás iránti bizalmatlanságot el lehessen oszlatni. Nyilvánvalóan ezen nem segítenek az olyan helyzetek, mint amilyen a mostani.

Mit csináljunk, ha a természetben farkassal találkozunk?

Ha nagyragadozók lakta területen túrázunk, akkor van néhány általános szabály, amelyeket, ha betartunk, nagyban megelőzhetjük a konfliktusok kialakulását. Lehetőség szerint ne egyedül túrázzunk, és ne térjünk le a kijelölt turistaösvényekről! Ha többen megyünk és például beszélgetünk is útközben, akkor ezek a fajok időben ki tudnak térni előlünk. Egyébként 2002 és 2020 között az egész Európai Unió területén összesen hat farkastámadást jegyeztek fel, melybe beletartoztak veszett és védekező egyedek támadásai is, ez tehát nem jelentős szám.

A farkasok egyébként általában kitérnek már akkor, amikor messziről meghallanak minket. Ha mégis szembe találkozunk egy példánnyal, és kényelmetlen számunkra a köztünk lévő távolság, akkor érdemes rátapsolni, rákiáltani. Valószínűleg egy ilyen fiatal állat, aki kíváncsiságból megközelít minket, ettől megijed és elszalad. 

Amennyiben kint alszunk a szabadban – különösen medvék által lakott vidéken –, érdemes egyfajta háromszöget létrehozni a táborhelyen: az egyik sarkába helyezni az élelmet, onnan 150–200 méterre a másik sarokba a tűzrakóhelyet, majd a harmadik sarokba a sátrunkat.

Mi a helyzet a háziállatokkal, rájuk mennyire jelent veszélyt a farkas?

Ha kutyával túrázunk – illetve egyébként is – kötelességünk pórázon tartani őt. Ha ebben az esetben is megközelít minket a farkas, tőlünk, emberektől még mindig tartani fog annyira, hogy valószínűleg az ebünknek sem lesz baja, amennyiben magunk mellett tudjuk tartani.

Ha esetleg a lakóhelyünkön fordulnak elő farkasok, a kerítésen belül vagy kennelben lévő kutyáinkat akkor sem kell félteni, feltéve persze, ha a kerítés megfelelően karban van tartva. Nyilván, ha a kertből ki tudnak szökni az állataink, akkor prédának nézhetik őket. Ennek megakadályozása szintén jogszabályi kötelezettségünk egyébként.

Hogyan védhetjük meg a haszonállatainkat, akik a legelőn laknak?

Alapvetően az, ami fontos, és ami az állatvédelemhez is hozzátartozik, a jó gazda gondossága. Nem véletlenül szokták javasolni a megfelelő villanypásztor használatát, amely kellően magas, kellő erősségű és sűrűségű. A legtöbb támadás jellemzően szürkületkor, éjjel vagy hajnalban történik, így érdemes a haszonállatoknak egy zártabb éjszakai pihenőhelyet kialakítani, illetve akár őrizni is őket. Ezek mellett pedig kimondottan ajánlott őrkutyákat is használni. Például Erdélyhez hasonlóan hazánkban is működik egy szervezet, a Kuvasz-őr Nagyragadozóvédelmi Alapítvány, mely olyan kitűnő munkakutyákkal segíti a gazdákat, melyek már számos helyen bebizonyították a rátermettségüket.

Magyarországon az Északi-középhegységben élnek farkasok. Mi igaz abból, hogy a védettségi státuszuk ellenére mégis sokszor illegálisan elejtik őket?

Ezzel kapcsolatban nincsenek hitelt érdemlő információim. Informális csatornákon keresztül mi is hallunk erről pletykákat, de ezek nagyon nehezen felderíthetők. Érdekes módon egyébként pont az olyan jeladós állatokon keresztül, mint amilyen az M237 volt, szokták ezeknek az orvvadászatoknak és illegális elejtéseknek a hatását megbecsülni.

Sokan felzúdultak a múlt héten történteken, és „tipikus” magyarországi esetnek gondolják, holott olvashatunk több helyen arról is, hogy bizony nyugaton, például Németországban is történnek illegális elejtések. Ez mennyire igaz?

Az illegális elejtések valóban nem csak hazánkban fordulnak elő, viszont nekem nincs akkora rálátásom erre, hogy meg tudjam ítélni, hogy társadalmilag ez mekkora problémát jelent a hazaihoz képest. Az azonban a külföldi kutatások eredményei alapján megállapítható, hogy az orvvadászat jelentős mértékben képes befolyásolni az állomány nagyságát. A hazai történésekről viszont nincsenek megbízható adataink, hogy ez valójában mekkora probléma is lenne, így pedig nehéz erről objektív véleményt mondanom. De feltételezhető, már csak M237 példáján keresztül is, hogy a hazai állományra is hatással lehetnek az illegális elejtések.

Van-e Magyarországon helye a nagyragadozóknak?

Azt gondolom, hogy természetesen van, sőt egész Európa példa erre. Európában ugyanis ezeknek a fajoknak a megőrzése csak az osztott tájhasználaton keresztül lehetséges. Ehhez pedig ezek a fajok, úgy tűnik, jól is képesek alkalmazkodni, ha nem irtjuk, üldözzük őket. Azonban nem érdemes országokban gondolkodni, főleg nem az Európai Unióban, ahol nincsenek már a szó klasszikus értelmében határaink sem. Emiatt tehát inkább populációs szinten kell néznünk ezeket a fajokat, nem pedig egy-egy ország kapcsán. Az Északi-középhegység egy tökéletesen jó élőhely számukra, és jót tesznek az ökoszisztémának, ha itt vannak. Szabályozhatják a nagytestű növényevők hatásait, ezáltal kedvezhetnek az erdőmegújulásnak, a heterogénebb élőhelyek létrejöttének, befolyásolhatják a közepes testű ragadozókat és így a biodiverzitás többi részét is. De akár még a vadgazdálkodás szempontjából is kedvező lehet a jelenlétük, hiszen a gyengébb egyedek kiszelektálása az állomány minőségének javulását vonhatja maga után.

Miért volt ennyire fontos pont ez a farkas?

Ez egy nehéz kérdés. Igazából, még ha nem is volt neve, csupán egy száma, akkor is sokaknak valamiféle kötődést jelentett. Egy rekorder volt, ami szakmailag és a laikusok számára is igen érdekes tapasztalat volt. Leginkább azért is, mert folyamatosan jöttek róla a hírek, hogy hol van, mit csinál éppen. A Bükki Nemzeti Park például nagyon részletesen beszámolt arról, hogy merre jár, mit ehetett, hogyan haladt tovább, és ezek nyilván mind erősítettek valamiféle köteléket. Ettől függetlenül az, ami számunkra érdekes lehet, hogy bemutathatja egy-egy ilyen fajnak a szokásait, tévhiteket oszlathat el, ugyanakkor rávilágíthat a fajjal kapcsolatos akár rendszerszintű problémákra is.

Van-e tanulsága ennek a történetnek?

Mivel még nem zárult le, nehéz bármilyen tanulságot megfogalmazni ezzel kapcsolatban. Én mindenképpen megvárnám, hogy ennek legyen valamiféle vége. Egyébként mi írtunk egyfajta állásfoglalást az üggyel kapcsolatban, ami az oldalunkon már olvasható.

Ha valakiben még maradt kérdés a farkasokkal kapcsolatban, akkor van egy egész kiadványunk a témában, mely a honlapunkon megtalálható.

Fotók forrása: WWF Magyarország
Nyitókép: Canva