F. Nagy Zsuzsanna, a miskolci Zöldkapcsolat Egyesület elnöke a „lebomló” vagy „komposztálható” jelöléssel ellátott csomagolóanyagok valós környezeti hatásairól, valamint a vásárlók feltételezéseiről beszélt.
A Magyar Mezőgazdaság podcastjában F. Nagy Zsuzsanna elmondta, hogy az egyesület több éven át végzett kísérleteket különböző házi komposztálási rendszerekben – a hagyományos prizmás megoldástól a Johnson-reaktorig –, amelyek során komposztálhatónak minősített bevásárlózacskókat és más csomagolóanyagokat vizsgáltak.
A természetes anyagok, például a tojástartó vagy a pamutpóló, viszonylag gyorsan lebomlottak, a „komposztálható” műanyagok azonban másfél év elteltével sem tűntek el teljesen. Szabad szemmel ugyan sokszor már alig voltak láthatók, mikroszkópos vizsgálattal azonban ki lehetett mutathatni jelenlétüket: apró, színes műanyagdarabok formájában a komposztban maradtak.
Kapcsolódó bejegyzések
Fél év kellett a műanyag zacskók lebomlásához
A Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország egy kísérletben azt vizsgálta, hogy mennyi idő alatt bomlanak le a műanyag zacskók.
A probléma gyökere, hogy a komposztálhatónak minősített műanyagok döntő többsége ipari körülmények között, magas – 50–60°C-os – hőmérsékleten, szabályozott nedvesség és oxigénellátás mellett viszonylag hatékonyan lebomlik. A házi komposztálókban ezek a feltételek ritkán teljesülnek. A lebomlás ezért nem teljes, hanem aprózódási folyamat történik: a műanyag egyre kisebb részecskékre esik szét.
A beszélgetésből az is kiderül, hogy mikroműanyagnak az 5 milliméteresnél kisebb részecskéket tekintjük, de a folyamat nem áll meg itt, hiszen a darabok nanométeres tartományig aprózódhatnak. Ezek a szabad szemmel nem látható részecskék bekerülhetnek a talajba, majd a növényekbe. Kutatások igazolják, hogy a gyökérzetben, sőt a levelekben is kimutathatók mikroműanyag-részecskék, a zöldségek fogyasztása révén tehát az emberi szervezetbe is bejutnak.
A beszélgetés teljes terjedelmében a Magyar Mezőgazdaság podcast-műsorában hallgatható meg:
Fotó: Canva