Ahogy a vállalatok versenyeznek a nettó zéró célokért, és a fogyasztók nagyobb átláthatóságot követelnek a megvásárolt termékekkel kapcsolatban, szükségessé válhat az úgynevezett szén-dioxid-címke az élelmiszereken, különösen a szupermarketek polcain. De vajon működik-e?
Ahogy a tápértékre vonatkozó információk segítenek az élelmiszer-vásárlóknak abban, hogy döntést hozzanak a kosarukba tett élelmiszerekkel kapcsolatban, úgy a szén-dioxid-címkék is betekintést nyújtanak az élelmiszerek szén-dioxid- és egyéb üvegházhatású gázkibocsátásába. A címkéknek különböző típusai és módjai vannak, és a vállalatok különböző módon kommunikálják szénlábnyomukat.
Nagyon sok oka van annak, hogy miért van szükség a szén-dioxid-kibocsátás címkézésére az élelmiszeripari termékeken, nem utolsósorban azért, mert az élelmiszer-rendszerünknek és vele együtt a fogyasztói magatartásnak is változnia kell. Az élelmiszeripari vállalkozások nem érhetik el a nettó nullát anélkül, hogy felmérnék ellátási láncuk és végtermékeik szénlábnyomát, és végül a szabályozás valószínűleg megköveteli majd a vállalatoktól, hogy ezeket az adatokat nyilvánosan közzétegyék.
De mi kell ahhoz, hogy ezek a tájékoztató címkék jól működjenek?
1. A fogyasztók többsége támogatja a szén-dioxid-kibocsátás jelölését
Több tanulmány is kimutatta, hogy a fogyasztók többsége szeretné a szén-dioxid-kibocsátás címkézését. A Carbon Trust által Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban több mint 10 000 ember körében végzett felmérés szerint több mint kétharmaduk támogatta a termékeken a szén-dioxid-kibocsátás feltüntetését.
2. A jelölés eléri a célját a kutatások szerint
A kutatók összességében egyetértenek abban, hogy a szén-dioxid- és klímalábnyom-címkék sikeresen veszik rá a fogyasztókat, hogy mérlegeljék választásaik környezeti hatását, és pontosan ez a céljuk. Egy, szintén a Carbon Trus által végzett 2020-as felmérésben a fogyasztók azt mondták, hogy „nagyobb valószínűséggel gondolkodnak pozitívan egy olyan márkáról, amely bizonyítani tudja, hogy csökkentette termékei szén-dioxid-kibocsátását”.
3. A címkék bizonyos esetekben azonban zavaróak is lehetnek
Ellene szól azonban, hogy az átlagfogyasztó nem biztos, hogy rendelkezik olyan szén-dioxid-ismeretekkel, amelyek alapján értékelni tudná a neki mutatott szén-dioxid-címkéket. Nem ismerik eléggé az alkalmazott méréseket és azt, hogy mi szerepel a számításban. Egy kutatás szerint a résztvevők 81 százaléka találta nehéznek és zavarosnak a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos információk megértését és összehasonlítását (Gadema és Oglethorpe, 2011).
4. Szükség van egy keretrendszerre
A rendszer bevezetéséhez szükség lenne egy univerzális szén-dioxid-kibocsátási keretrendszerre, a különböző élelmiszermárkák ugyanis különböző eszközöket és módszereket használnak a karbonlábnyomuk kiszámításához. Dánia kormánya például a világon elsőként 9 millió dán koronát különített el ilyen egységes címke megtervezésére.
5. Kell a kontextus
Nem utolsó sorban a fogyasztóknak segítségre van szükségük ahhoz, hogy hogyan értékeljék az címkéken feltüntetett statisztikát az életük tágabb összefüggéseiben, azaz hogyan viszonyul a feltüntetett szén-dioxid-kibocsátás más midennapi tevékenységek, például autóvezetés, új ruhák vásárlása vagy a műanyaghasználat károsanyag-kibocsátásához.
Kapcsolódó bejegyzések
A szupermarketekben hamarosan ökocímkét viselhetnek az élelmiszerek
Egy új kutatásnak köszönhetően a szupermarketek vásárlói hamarosan ellenőrizhetik az élelmiszerek környezeti hatását, mielőtt a bevásárlókocsijukba teszik azokat.
Ideális esetben tehát a címkéknek összehasonlító és egyenértékű adatokat kellene szolgáltatniuk, hogy a fogyasztók könnyen össze tudják hasonlítani a különböző vásárlási döntéseket, és jobban megértsék egy élelmiszertermék szén-dioxid-kibocsátási költségét, valamint hogy általánosabban megértsék az élelmiszertermelésnek a globális kibocsátási költségvetésben betöltött szerepét más iparágakhoz képest.
(Forrás: Green Queen)