Ez nem egy régi és kis költségvetésű horror címe, hanem maga a valóság: az evolúció egyik legsikeresebb „rákféléi” élnek még a te otthonodban is!
Gyerekként, gondolom, mindenki megbolygatta a parkok, erdők, kertek köveit, kidőlt fatörzseit. Amikor felemeltük őket, rendre szétfutott alóla a rovarsereg. Volt köztük azonban egy nagyon érdekes, szelvényes testű kis jószág, ami úgy nézett ki, mintha most ugrott volna le egy korai biológia-tankönyv egyik oldaláról.
Mióta kifejlődtek az ászkarákok, nem sokat változtak. Legalábbis, ami a vízi testvéreiket illeti. Ugyanis a mi pincebogaraink egy kicsit egyszerűsödtek, nincs már rajtuk annyi „függelék”, amennyi a vízben élő rokonaikon.
De mi dolguk a ház körül?
Az ember teljesen átalakította maga körül a tájat. A monokultúrás sivatagok biodiverzitása siralmas, a rengeteg műtrágya és más környezetszennyező kemikáliák pedig még a legkisebbek életterét is tönkretették. Így van ez az ászkarákokkal is, akik inkább közelebb húzódtak hozzánk, és hihetetlen jó alkalmazkodóképességüknek hála meg is találták a számításaikat.
Ezért is az a népies nevük, hogy pincebogarak, hiszen általában a sötét, nyirkos, háborítatlan helyeket szeretik. Hasonló mikroklímát találnak a kertben a kövek és az avar alatt, ahol ráadásul terülj-terülj asztalkám várja őket, hiszen a szerves anyagok lebontásában van nagy szerepük.
Nem minden ászkarák barátságos: az egyik vízi rokonuk becses neve a nyelvevő rák (Cymothoa exigua). A Lutjanus guttatus hal kopoltyúján bemászva, annak nyelvére tapad. Itt addig szívja a vérét, míg a hal nyelve elsorvad. A nyelvevő rák ekkor átveszi a szerepét, így vámolva meg a hal által gyűjtött táplálékot. Ezzel a szerencsétlen állat együtt tud élni, mivel a rák nem bántja más testrészét.