Sokoldalú „csodaszer”, melyet otthon is elkészíthetsz

Sokoldalú „csodaszer”, melyet otthon is elkészíthetsz
Sokoldalú „csodaszer”, melyet otthon is elkészíthetsz

A háztáji ecetkészítés kultúrája mára szinte teljesen elveszett. Vannak néhányan, akik próbálják újjáéleszteni ezt a régi, rendkívül hasznos tudományt.

Magyar vidéken száz éve még a pálinka mellett a másik elterjedt népi orvosság nem más, mint a házi gyümölcsecet volt. Nemcsak ízesítettek vele, a gyógyászatban (állatoknál is) használták, sőt a tartósítást és a fertőtlenítést is ezzel oldották meg.

A háztáji ecetkészítés kultúrája mára azonban szinte teljesen elveszett. Vannak azonban néhányan, például Kovács Gyula, göcseji erdész, aki évtizedek óta kísérletezik a hagyományos gyümölcsecet készítésével is. Az országban rajta kívül már csak páran foglalkoznak az ősi, hagyományos gyümölcs alapú ecetkészítéssel. Fél éve saját érdekvédelmi szervezetet hoztak létre: a Bor- és Gyümölcsecetgyártók Egyesületét, amelynek célja, hogy megismertesse az emberekkel a természetes eceteket, illetve megváltoztassa az érdeklődők ecetről kialakult képét.

Bolti ecet vs „háztáji” gyümölcsecet: mi a különbség?

Az a probléma, hogy a magyar élelmiszerkönyv szerint azt is ételecetnek hívhatjuk, ami ipari ecetsavból, és azt is, ami valódi gyümölcsből készült. Pedig a biológiailag érlelt ecet teljesen más összetételű, mint egy ecetsav alapú, amit aztán aromákkal, ízesítőkkel felhúznak. Az egyik ipari termék, a másik biológiailag érlelt valódi, élő anyag. – mondja egy másik biotermelő, Tkacsik Márta.

A szakember szerint az a baj, hogy amíg az iparilag előállított ecetsav az egészségünkre jó esetben semmilyen hatással nincs, a biológiailag érlelt ecetek rendkívül hasznosak. A biológiai erjesztéssel készült ecetben ugyanis megőrződnek az élettanilag hasznos alkotóelemek, ezért fogyasztásuk étkezési célra sokkal inkább ajánlott, mint a szintetikusan előállított eceté.

A gyümölcsecetnek ugyanis rendkívül jó egészségügyi hatásai vannak. Gyomorsavtúltengés, reflux esetén kimondottan jó. Nagyon jó antibakteriális, gombaölő, és antivirális hatása van. Segíti az emésztést és a fogyást, immunerősítő hatású, baktériumölő, csökkenti a gyulladást, bőrnyugtató, kontrollálja a vércukorszintet és a vérnyomást, élénkíti a vérkeringést, valamint csökkenti a koleszterint és a vérzsírszintet.

A gyümölcsecetekben sok értékes elem van, mint például aminosavak, fehérjék, vitaminok, sokféle ásványi anyag és nyomelem található bennük – teszi még hozzá Tkacsik.

Mikor és milyen gyümölcsből készítsünk ecetet?

Gyakorlatilag bármilyen gyümölcsből, amiből lehet bor, készíthető gyümölcsecet is. Arra kell csak vigyázni, hogy a megfelelő (körülbelül 10 fokos) cukortartalma meglegyen.

Jó gyümölcsecet készülhet többféle gyümölcsből is egyszerre, vegyesen, annál finomabb és különlegesebb, egyedibb lesz.

Magunk is elkészíthetjük: így csináljuk!

Akár magunk is készíthetünk házi gyümölcsecetet. Azonban, az ízletes, valóban gyógyhatású ecethez azért némi szakértelem is szükséges, és nem árt a fahordó sem. Persze anélkül is nekiállhatunk, ha van friss, érett gyümölcsünk (almánk, vagy akár pár kilónyi fügénk, hozzá pár maroknyi erdei szedrünk).

Ha gyógyászati célra szeretnénk használni, mindenképpen gondosan válogassuk meg az alapanyagot. Csak ép, nem rohadt, vegyszermentes gyümölcsöt használjunk! A gyümölcsöt össze kell vagdosni, pár hétre fahordóba vagy üvegbe kell tenni, fénytől védeni kell.

Fontos: naponta egyszer az üveg vagy hordó tartalmát keverjük össze! Addig tároljuk így, amíg először bor nem lesz belőle. Akkor szűrjük le, majd a levét tegyük vissza ugyanabba az edénybe, míg meg nem ecetesedik. Ekkor már nem kell kevergetni.

Mindenféle fűszerrel ízesíthetjük aztán a kész ecetünket: bazsalikommal, chilivel, tárkonnyal, színes borssal, rozmaringgal, kakukkfűvel, vagy más zöldfűszerekkel, esetleg bogyós gyümölcsökkel. Ami fontos, ne a gyümölccsel együtt ágyazzuk be a fűszereket, hanem csak később ízesítsük, megfelelő idejű áztatással!

Mire használhatjuk a gyümölcsecetet?

Salátákhoz, fagylaltra csepegtetve, lekvárokhoz keverve, vagy gyümölcssalátához, gyümölcstortához is jól passzolnak, de mártásokhoz, főételekhez, levesek ízesítéséhez, és húsokhoz is egyaránt használhatjuk még. Jó minőségű, hidegen sajtolt olajokkal összerázva, kitűnő vinaigrette-t, salátaöntetet készíthetünk belőle.

(Forrás: hellovidek.hu Kép: pexels.com)

search icon