Legalábbis három korábbi ENSZ vezető figyelmeztetése szerint. Michael Zammit Cutajar, Yvo de Boer és Christiana Figueres, akik korábban egymás után töltötték be az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének végrehajtó titkári posztját, arra hívták fel a figyelmet, hogy az éghajlati válság kezelésére jelenleg világszerte alkalmazott politikák „katasztrofális” éghajlati összeomláshoz fognak vezetni. Az éghajlati válság súlyosbodása azért következhet be, mert a kormányok nem tették meg az ígéreteik teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.
A legtöbb kutató szerint az 1,5 Celsius-fokos melegedés az a határ, ami belül maradva még nem indulnak el visszafordíthatatlan változások a bioszférában. Ahogy azonban a három volt tisztviselő is felhívta rá a figyelmet, eddig főként olyan vállalásokat nyújtottak be az országok, melyek a 2 Celsius-fokos határhoz szükségesek.
Ennél is nagyobb probléma viszont, hogy a valós intézkedések és az elfogadott politikák ennél jóval nagyobb, 2,7 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedéshez vezethetnek, mely már valóban katasztrofális következményekkel járna.
A három volt ENSZ vezető a The Guardian szerdai számában tették közzé cikküket, melyben azt írják: „a 2015-ös párizsi megállapodásban minden kormány vállalta, hogy „további erőfeszítéseket tesz” a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozására. Joggal kérdezhetjük most, hogy erőfeszítéseik hová jutottak, merre tartanak, és mennyire hitelesek. A tudomány azt mutatja, hogy az összes üvegházhatású gáz csökkentésére irányuló cselekvés ebben az évtizedben kritikus jelentőségű.”
Kapcsolódó bejegyzések
Merre tovább az IPCC jelentése után?
Az IPCC 6. jelentése az utolsó figyelmeztetés lehet. Most kell behúznunk a vészféket, ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát.
Ahogy arra felhívják a figyelmet, „nincsen vesztegetni való időnk”, mert „minél jobban előrehalad az éghajlatváltozás, annál inkább bebetonozzuk magunkat egy olyan jövőbe, amely még több tönkrement termést és még több élelmezési bizonytalanságot, valamint egy sor más problémát, köztük a tengerszint emelkedését, a vízbiztonságot fenyegető veszélyeket, a szárazságot és az elsivatagosodást jelent.”
Michael Zammit Cutajar, Yvo de Boer és Christiana Figueres szerint a kormányok eddigi lépései „kiábrándítóak” voltak, mert nemigen sikerült általuk csökkenteni a kibocsátást, illetve a szegényebb országok részére nem biztosítottak elegendő finanszírozást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy helyben meg tudjanak birkózni a klímaváltozás már ma is érezhető hatásaival. (Guardian)