Szárliget és Csákvár között fut az Év Erdei Kerékpárútja!
Szárliget és Csákvár között fut az Év Erdei Kerékpárútja!

Véget ért az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelynek keretében Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár ötödik alkalommal. A nagyközönség a döntőbe került 5 útvonal egyikére adhatta le szavazatát. 

Első helyezést ért el, és ezzel 2025-ben megszerezte az Év Erdei Kerékpárútja megtisztelő címet a Vértesben kanyargó Szárliget–Csákvár szakasz, amely a legtöbb lájkkal bizonyította, hogy sokak szívéhez áll közel.

Pilismarót, Kétbükkfa-nyereg
Fotó: Országos Erdészeti Egyesület

Az útvonal a Vértes szívében vezet végig, árnyas erdei ösvények, dimbes-dombos szakaszok és hosszú gurulások teszik felejthetetlenné. Útközben a Szálláskúti Vadászház melletti katonai emlékmű, a régi kőfejtők sziklafalai és a különleges Fáni-völgy várják az itt biciklizőket. Aki begurul ide, megcsodálhatja az Ördögszószék szikláját is, majd Vérteskozma alatt kanyarogva élvezheti a nyugalmat egészen Csákvárig. MTB-kal, gravellel vagy trekking bringával igazi kaland: felfedezőknek kötelező!

A szoros versenyben második helyen a Szántódpuszta–Jabapuszta útvonal végzett, amely a Balaton közelségével és nyugalmas hangulatával hódított, és egészen az utolsó napig vezetett a szavazásban. A harmadik helyezett a Pilismarót–Kétbükkfa-nyereg szakasz lett a Dunakanyar egyik legszebb erdei bringás élményével. 

Szántódpuszta–Jabapuszta
Fotó: Országos Erdészeti Egyesület

Az OEE által kezdeményezett program célja az, hogy a fenntartható erdőgazdálkodást, erdeink ökoszisztéma-szolgáltatásait minél szélesebb körben bemutassa a nagyközönségnek. Továbbá, hogy népszerűsítse az aktív életmódot, emellett pedig biztonságunk és a természet megőrzése érdekében felhívja a figyelmet az erdőben történő kerékpáros kikapcsolódás írott és íratlan szabályaira. Ezzel kapcsolatban az OEE kiadványt is megjelentetett Tudatos kerékpározás Magyarország erdeiben címmel, mely ingyenesen letölthető az OEE honlapjáról. 

2024-ben a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő Farkasgyepű és Bakonybél közötti szakasz, 2023-ban a szolnoki Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben tekergő bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet. 2022-ben a Bükkben található Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút végzett az első helyen, míg 2021-ben a Nógrád megyei Somoskőújfalu és Eresztvény között húzódó erdei kerékpárút lett a győztes.

Forrás és fotók: Országos Erdészeti Egyesület

search icon