A mikroműanyagok mindenhol ott vannak. A tengerek mélyétől a hegyek tetejéig, a palackozott víztől a belélegzett levegőig. Ma még nem tudjuk egészen biztosan, hogy mindez milyen konkrét veszélyekkel jár, noha egyre több a baljós jel. Az mindenesetre nagyon fontos, hogy elkerüljük a felesleges félelemkeltést, és eloszlassuk a közszájon forgó tévhiteket, például olyanokat, mint ami a címben is olvasható. Ez volt a célja a beszélgetésnek dr. Bordós Gáborral, a Eurofins Environment Testing Hungary Kft. mikroműanyagokkal foglalkozó üzletágvezetőjével, aki segített tiszta vizet önteni a pohárba. Alább csokorba szedjük a podcast legérdekesebb részleteit.
Szinte exponenciálisan nő a mikroműanyagokról, illetve a hatásaikról szóló hírek száma. Ezeknek a részecskéknek a vizsgálatához ma még nem áll rendelkezésre egységes módszertan, a tudományos eredmények ennek megfelelően sokszor bizonytalanok. Bár az elmúlt években nagyot futottak például az olyan hírek, hogy plasztikrészecskéket találtak különböző emberi szervekben, erről vendégem azt gondolja, hogy nem zárható ki, hogy ezek a vizsgálat közben kerültek oda.
Így keletkezik a mikroműanyag
A mikroműanyagok olyan plasztikrészecskék, melyek 5 milliméternél kisebbek. Forrásuk kettős: az elsődleges mikroműanyagokat eleve ilyen kis méretben gyártjuk, elsősorban ipari és kozmetikai célú felhasználásra. A másodlagos mikroműanyagok viszont elsősorban a környezetbe kijutó mikroműanyagok aprózódásával keletkeznek.
A bankkártyamítosz
A címben idézett bankártyányi műanyag kapcsán például egyértelműen kijelenthető, hogy városi legenda. Az alapja egy olyan publikáció volt, amely számos olyan adatot használt fel, amelyek megbízhatósága csekély volt; már csak az egységes módszertan hiánya folytán is.
Ez az „egy bankkártya hetente” valahogy benne ragadt a köztudatban, mert valaki egyszer jó ötletnek gondolta, hogy hatásvadász adattal rukkoljon elő.
Ezzel együtt az kétségtelen, hogy a kitettségünk egyre jelentősebb. Bár ma még nemigen léteznek olyan eredmények, amelyek alapján be lehetne számolni az emberi egészségre vonatkozó konkrét hatásokról, az állatokon végzett vizsgálatok nem túl biztatóak. Ennek mentén alapvetően nem baj, ha igyekszünk a potenciális mikroműanyag-forrásokat elkerülni.
Melyik biztonságosabb, a csapvíz vagy a palackozott víz?
Fontos az elején leszögezni, hogy mind a csapvizet, mind a palackozott vizeket szigorú vizsgálatoknak vetik alá. Ahogy a szakemberek mondani szokták, a (csap)víz a legjobban ellenőrzött élelmiszerünk. Ám azt fontos látni, hogy a palackozott vizek esetében az UV-sugárzás, illetve a mechanikai súrlódás (amikor lecsavarjuk a kupakot) olyan tényezők lehetnek, melyek következtében a műanyag aprózódhat, és mikroműanyagok képződhetnek.
Hiába nem volt tehát – eredetileg – a palackozott vízben mikroműanyag, mire lecsavarjuk a kupakot, képződhetnek apró műanyagrészecskék, amelyeket aztán lenyelünk. Vendégem hangsúlyozza, hogy a „palackozott víznek is megvan a maga helye, lehetnek ugyanis olyan esetek, amikor tényleg valamiért jobb a vizet ilyen biztonságos kiszerelésben magunkkal vinni, […] így magunkhoz venni az ivóvizünket”.
Nem a műanyag az ellenség, hanem a pazarlás
Bár a mikroműanyag-szennyezés valós probléma, dr. Bordos Gábor óva int a műanyagok általános démonizálásától. Számos területen – például az orvostechnológiában vagy akár az épületek hőszigetelésében – a műanyagok javítják az életminőségünket. A fókuszban tehát nem a műanyagok betiltásának, hanem a megfelelő hulladékkezelésnek vagy – még inkább – a probléma megelőzésének kell állnia.
Mindenkit arra biztatok, hogy a megelőzésre helyezze a hangsúlyt: kiszűrni a mikroműanyagokat a vizeinkből vagy a levegőből, amit belélegzünk, sokkal nehezebb lesz, mintsem odafigyelni a keletkezésük forrására.
A szakember szerint sok mindent tudunk tenni a kitettségünk csökkentése érdekében. Első körben elég, ha körülnézünk az otthonunkban: melyik az a műanyag termék, amelyet akár mellőzhetnénk, vagy helyettesíthetnénk más, nem műanyag alternatívával? Különösen nézzük meg azokat a műanyag termékeket, amelyek kifejezetten nagy mechanikai stressznek vannak kitéve. A vágódeszka például lehet akár fadeszka is, nem feltétlenül műanyag deszka. Vagy pedig – ha a bevásárlásra gondolunk – ma már nem elrugaszkodott gondolat, hogy saját bevásárlótáskát, zöldséges- és pékáruszacskót használjunk a boltokban.
