Több mint fél tonna és majdhogynem három méter hosszú. Az ember majdnem kiirtotta, de mégis megtalálja még a helyét az egyre fogyó erdőségekben. Ez a bölény.

Az európai bölény évtízezredeken át rótta az öreg kontinens lombhullató erdeit. Kevés ragadozó tudta prédájává tenni, hiszen hatalmas méretű, erős vadról van szó. Még a farkasfalkák is csak arra elegek, hogy a satnyább borjakat elkapják, de ezek a vadászatok is sokszor követelnek tőlük is áldozatot. Aztán megjelent az ember, és hamar rájött, hogy bizony könnyen túljárhat a bölény eszén, és igencsak jól lakik vele.

Nem csoda, hogy a legősibb barlangrajzok is ábrázolják a bölényt és az elejtését is. Emellett tulajdonságai miatt egyszerre volt táplálékforrás és szinte istenségként tisztelt teremtmény is. Ahogy viszont a mi számunk elkezdett rohamosan nőni, úgy szorítottunk ki magunk mellől más élőlényeket. A bölénnyel sem volt ez másképp, hiszen egyrészt hatalmas élettérre van szüksége, másrészt a vadászat fejlődésével egyre könnyebb volt terítékre hozni.

Mára a fentiek miatt a három alfajból kettő kipusztult. Pedig volt egy, amely kifejezetten csak itt élt hazánk területén, a kárpáti bölény. Utolsó példánya 1762-ben pusztult el, míg a kaukázusi alfaj „hírmondója” egy kicsit tovább húzta, ugyanis 1927-ben veszett oda (az alfajt ráadásul csak 1904-ben írták le). Egyedül a síksági bölény bírja még, amely Kelet-Európában honos. Lengyelország élen jár a megmentésükben, a bialowiezai erdőben közel 1000 kóborol belőlük.

Ebből az állományból jutott hazánk területére is, valamint Erdélybe. Míg Magyarországon csak elkerítve élnek (Kondorfán 70 hektáron), addig Dél-Erdélyben, egész pontosan a Szárkő-hegységben 59 ezer hektárnyi Natura 2000-es terület áll rendelkezésükre.

Kapcsolódó bejegyzések

Szokjunk hozzá a vaddisznókhoz! És az elejtésükhöz!

Az elmúlt hetekben egyre többször jöttek be vaddisznók a lakott területre, ami abszolút érthető. Nézzük meg, miért!