Széles körben elterjedt az az elképzelés, hogy a Húsvét-sziget egykor paradicsomi hely volt, mígnem a megtelepedő polinézek lépésről-lépésre kizsigerelték. A folyamat végén a civilizáció összeomlott, a kimerült erőforrások feletti harc pedig megtizedelte a lakosságot. Mire az európaiak a 18. században felfedezték, addigra Rapa Nui már csak egy kopár sziget volt maroknyi bennszülöttel, és a világszerte híres szobrokkal. Egy friss kutatás viszont most azt állítja, mégsem így zajlott a történet.
A Columbia Egyetem kutatói által felvonultatott bizonyítékok szerint elképzelhető, hogy az erőforrások túlzott használata és ennek nyomán a népességrobbanás valójában nem, vagy nem úgy következett be, ahogy azt korábban gondolták. Sőt, a szigetlakóknak valójában már a kezdetektől mostoha körülményekhez kellett alkalmazkodniuk.
A sziget terméketlen talaján „kőkerteket” hoztak létre. Ezek olyan struktúrák, melyek a zord körülmények között is lehetővé teszik a gazdálkodást. Egész pontosan a talajfelszínre mulcsszerűen apró kavicsot szórtak, melyek egyrészt visszafogták a párolgást, másrészt csökkentették a felszín közeli hőmérsékletet.
A szigetlakók a polinéz kultúrában elterjedt édesburgonyát termesztették ezekben a kertekben. A becslések szerint mindezt olyan léptékben művelték, mely alkalmas lehetett akár 2 ezer ember ellátására is. És bár az európaiak érkezésekor 3 ezer körül volt a sziget népessége, a régészeti leletek szerint korábban több tengeri eredetű élelmet fogyasztottak, mely lehetővé tette egy ekkora populáció túlélését.
A kutatók szerint irgalmatlanul nehéz volt az élet Rapa Nuin, az őslakosok azonban nagyon kemény munkával és folyamatos alkalmazkodással képesek voltak biztosítani a fennmaradásukat. Mindez azt is jelenti, hogy a korábbi elképzelések, miszerint ökológiai katasztrófa nyomán omlott össze a sziget civilizációja, tévedésen alapultak. (NatGeo)
Fotók: canva.com
