Varázsold zölddé a szépségedet is – Interjú két natúrkozmetikum márka képviselőjével
Varázsold zölddé a szépségedet is – Interjú két natúrkozmetikum márka képviselőjével

Valamelyik nap úgy keltem fel, hogy szeretnék egy olyan interjút készíteni, amelyben kifejezetten a fenntartható kozmetikákról és a természetes szépségápolási termékekről esik szó. Egyet tudtam, nem szándékozok csak egy márkát megszólítani, így kiválasztottam a két olyan hölgyet, akikről tudtam, hogy nem csak hitelesek a szakmájukban, de önazonosan tudnak nyilatkozni a saját brandjükről. Terbe Krisztinával, a Mandulina márka ügyvezetőjével és Lőrik Andival, az L.A. Signature márka megálmodójával beszélgettem. 

Kérlek benneteket, meséljetek egy picit magatokról…

Terbe Krisztina: Közgazdász végzettségű, 3 gyerekes anyuka vagyok. Fiatalabb éveimben a nyarakat Olaszországban töltöttem és a mediterrán életérzés, az emberek természethez való viszonya, a mandulaolaj sokoldalú felhasználhatósága, valamint a citrusok illata és sokszínűsége egy életre meghatározó élményt adott. 

Lőrik Andi: Mindig is jellemző volt rám a nemes egyszerűség, a felesleges dolgok mellőzése, a pazarlás mentesség és az „inkább kevés, de az nagyon jó” mentalitás. A fókuszom mindig a lehető legtermészetesebb és legegészségesebb életvitelen volt, és mindig is egyszerűbbnek és ésszerűbbnek tartottam a bajt megelőzni, mint kezelni, az élet szinte minden területén.

Hasonló körökben mozogtok, de mégsem vagytok egymásnak konkurencia. Mitől egyedi a két márka? 

Krisztina: Jól látod, Kriszta. Én fitoterapeuta képzésen vettem részt, és itt történt a nagy találkozásom az aromaterápiával. Ugyanazt éreztem, mint az olaszországi nyaraim során: a virágok illata, hatása és gyöngéd ereje teljesen elvarázsol. Ennek köszönhetően használok organikus virágvizeket és bio, valamint Demeter minősítésű illóolajokat. Ezekhez az anyagokhoz bárki hozzájuthat, ám a titok az arányokban és a kölcsönhatásokban rejlik, amihez szakértelem szükséges. E nélkül nem fogják kifejteni áldásos hatásukat. Ezek a virágillatú és -színű kozmetikumok nem csak a bőrt, hanem a lelket is simogatják, ápolják.

Andi: Mi a termékeinkben kizárólag hazai, minőségi hidegen préselt növényi olajokat és illóolajokat használunk. Ennek 2 fő oka van: A természettel összhangban alakult ki több ezer éve a növények és az emberek evolúciója, és ennek a kölcsönhatásnak az eredményeként a természetes helyi alapanyagok, növényi olajok használata a legmegfelelőbb a bőrünk számára. A hazai alapanyagok a mezőgazdasági adottságoknak (domborzat, éghajlat, talajminőség) köszönhetően magas minőséget képviselnek, emiatt is lettek a termékeink fő alkotóelemei. A másik ok az ökológiai lábnyom minimalizálása. Amíg a távoli országok növényeiből (shea, mangó, kókusz, kakaó, stb.) készült olajok, vajak akár több ezer kilométert is utaznak, az itthon termett növények és azok feldolgozott olajai 300 km-es körzetből is beszerezhetők.

Mi volt az a lépés, ami meghozta a változást a hivatásotok területén? 

Krisztina: 2011-ben, mikor az első kisfiam megszületett, nálunk is megtörtént a tudatosabb életmódra való váltás. Elvégeztem egy szappan- és krémkészítő tanfolyamot, és saját mandulaolajos baba-mama kozmetikumokra cseréltem a bolti kozmetikumainkat. A krémek és olajok alapja az édesmandula olaj lett – innen származik a márkanév: Mandulina.

Andi: Mikor először fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy már egyik arckrém sem hozza a tőle elvárható szintet, akkor még csak arckrémet kezdtem el keresgetni a neten. Teljesen véletlenül jött velem szembe egy krémkészítő workshop hirdetése, amire szimplán kíváncsiságból kattintottam, hogy jé, ilyen is van. Aztán mikor végigolvastam miről is van szó, még egyszerűen csak egy érdekes programként gondoltam rá, meg sem fordult a fejemben, hogy ez a nagy karrierváltás első lépése lesz. Ezzel indult minden. Ugyan még nem kristályosodott ki az elképzelés, csak éreztem, hogy ez nagyon, de nagyon tetszik nekem, úgy vonzott ez a dolog, mint a mágnes. Mikor hazamentem az első krémkészítő workshopról, az ott elkészített termékekkel együtt, csak csodálkoztam, hogy egy arclemosó tej hogyan lehet ennyire nagyon egyszerűen ennyire jó, ráadásul eddig nem is használtam, mert annyira utáltam, hogy a bolti arctejek mindig csípték a szememet. A többi kozmetikum is tetszett, bár elég egyszerű és kezdőknek való termékek voltak, de mégis teljesen magával ragadt a dolog.

Milyen termékeitek vannak, s mitől „fenntarthatóak” ezek? 

Krisztina: Arcápolási termékeink vannak, melyek különféle bőrtípusra és bőrproblémára (pl. akné, rosacea) nyújtanak megoldást. Kezdetektől kerestük a megoldást arra, hogy ne csak a kozmetikum, hanem a csomagolás is természetes legyen, így jutottunk el az üveghez. Ezek után pedig az volt a kérdés, hogy ez hogyan lehetne még környezetbarátabb, hiszen az üveget is kidobják egyszer. Ekkor jött az ötlet, hogy be lehetne vezetni a visszaváltós rendszert. A visszaküldött üvegeket pedig sterilizáljuk, majd új kupakokkal ismét forgalomba hozzuk, hogy a következő generációknak is élhető környezetet hagyjunk hátra.

Andi: Abban hiszünk, hogy az egészséges és szép bőr mindenki számára elérhető. A bőrünknek van egy egészséges, normális működése, melyet mind mennyiségi, mind minőségi szempontok szerint kell ápolni, táplálni. A szükséges és elégséges elvet szem előtt tartva fontos a legjobb minőségű kozmetikai termékeket használnunk a bőrünk egészsége és szépsége megőrzése érdekében. A kíméletes tisztítás és az optimális ápolás kettősét napi kétszer alkalmazva elérhetjük és fenntarthatjuk a csodaszép bőrképet.

A termékpalettánk minimális, 7 termékből áll: arcolaj, arctonik, arckrém, arclemosó tej, dekoltázskrém, arcradír és borotválkozás utáni balzsam. Az alapanyagok a lehető legkisebb utat teszik meg a termőhelytől a fürdőszobád polcáig. A termékek nem tartalmaznak bőrre és a környezetre káros összetevőket, például parabént, kőolajszármazékot, mesterséges színező- és illatanyagot, szilikont és pálmaolajat, valamint állatkísérlet mentesek.

Külön hangsúlyt fektetünk a termékek környezetbarát üveg csomagolására és papírdobozban történő szállítására, a felesleges környezetterhelés elkerülés érdekében. A kupakok és zárófedelek alkalmazására minimalizáltuk a műanyag használatát, valamint a csomagolás esetében a lehető legkisebb mértékben használtunk festéket.

Honnan szerzitek be az alapanyagokat? 

Krisztina: Az alapanyagok kiválasztásánál is szem előtt tartjuk a környezetvédelmet, (pl. mi sem használunk pálmaolajat) ezért hazai vállalkozások, valamint fair trade kereskedelemből származó termékeket forgalmazó külföldi cégek a beszállítóink.

Andi: A “termőföldtől a tányérig” koncepciót alkalmazzuk szinte mi is, fürdőszobai polc változattal, mivel hiszünk a hazai alapanyagok, a magas hatóanyag tartalom és a természet erejében. A termékeink kizárólag magyar növényi alapanyagokból készülnek hazai olajsajtolóktól és illóolaj lepárlóktól az Őrségből és a Dunántúlról, valamint a többi összetevőt (bőrazonos hatóanyagok, vitaminok, emulgeáló- és tartósítószerek) is magyar forgalmazóktól szerezzük be, a csomagolóanyaggal együtt.

Számotokra, mit jelent a „fenntartható jövő” kifejezés?

Krisztina: A „fenntartható jövőt” mi a hulladéktudatosságban és a fair trade kereskedelemben látjuk. Eleinte alig küldték vissza az üvegeket, pedig ezt ingyen postázással és kuponnal is ösztönözzük. Szerencsére fokozatosan emelkedik azoknak a száma, akik megértik a visszaválthatóság jelentőségét és készek cselekedni is.

Andi: Eljött az idő, hogy széles körben ismertté vált: a hedonista életmód nem fenntartható tovább a Földön. Az a kényelmes és pazarló élet, amit és ahogy eddig éltünk, már a jelenlegi és a következő nemzedék egészséges életét fenyegeti. Az adagonkénti csomagolás, az egyénekre jellemző, kis tételű rendelések a világ számos pontjáról és a hasonló óriási környezeti terhelést jelentő szokások megváltoztatásához csupán pici odafigyelés lenne szükséges, máris óriási eredmény lenne elérhető.  Azon kívül fontosabb lenne picit jobban kapcsolódni a természettel, a helyi és szezonális dolgok igénybevétele mind az egészségünk, mind a környezetünk szempontjából jelentős javulást idézne elő. A természet kialakult rendjének megismerése, ahhoz történő tudatos kapcsolódásban látom a fenntarthatóság kulcsát legfőképp. A józan paraszti ésszel élő ember előrelátó, pazarlásmentes szokásai széles körben történő elterjedése szükséges ahhoz, hogy jövőről beszélhessünk, hogy fenntarthassuk a jövőt. 

search icon