Vasárnap a Holnaputánban: Egyre fullasztóbb a szmoghelyzet, de mit tehetünk ellen?
Vasárnap a Holnaputánban: Egyre fullasztóbb a szmoghelyzet, de mit tehetünk ellen?

Vajon milyen hatással van a szmog az egészségünkre? Adásunk vendége Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője megdöbbentő tényeket oszt meg velünk ezt illetően, ahogy arról is szó esik majd, hogy mit tehetünk azért, hogy tisztább, egészségesebb levegőt tudjunk lélegezni.

A szakértő szerint igencsak égető problémákkal nézünk szembe, melyek részben az el nem végzet fejlesztések, részben az energiahordozók árának jelentős emelkedéséből fakad. A tél folyamán a légszennyezés 80-85%-a származik a lakossági fűtésből. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ennek egy része hulladékégetésből származik, az még tovább súlyosbítja a helyzetet. A Levegő Munkacsoport egy korábbi kutatásából az derült ki, hogy minden harmadik ember legalább időnként éget hulladékot. Közülük viszont csak 15% az, aki az otthona befűtése miatt éget, a többiek jellemzően a kerti zöldhulladéktól szabadulnak meg ilyen módon. Ebből egyértelműen következik: a maradék 85% hulladékégetése elkerülhető lenne.

Ha az elmúlt 20-30 évben a legrászorultabbakat kisegítettük volna azzal, hogy az otthonaikat modernizáljuk, akkor nem lenne olyan aki azért éget hulladékot, hogy befűtse az otthonát.

– mondja Szegő Judit

Az Eurostat adatai szerint évi 13 ezer ember hal meg Magyarországon a légszennyezés következtében, ők viszont nem vizsgálják azt, hogy milyen összetételű a szálló por, csupán annak mennyiségét. Épp ezért szükségszerűen téves lehet a fenti adat, hiszen a szemétégetésből származó részecskék erősen toxikusak is.

Aktuális adásunk vendége Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője
Aktuális adásunk vendége Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője

Ezen felül a légszennyezéshez köthetőek olyan egészségügyi problémák is, mint az elmúlt évtizedekben egyre jelentősebb tényezővé váló asztma, vagy épp a pollenallergia. Utóbbi esetében az egyébként önmagában sokszor ártalmatlan pollenek felületén megtapadnak a légszennyezést okozó részecskék, és így jutnak be az emberek szervezetébe – ezek váltják ki az allergiás reakciót.

Vasárnapi adásunkban részletesen körbejárjuk a légszennyezés problémakörét, és arra is kitérünk, hogy milyen egyéni és milyen közösségi válaszokat adhatunk a kihívásra.

Hallgass minket vasárnap 11:00-től a Manna FM-en! Ha valamiért lemaradnál az adásról, bármikor meghallgathatod utólag podcast-csatornánkon, melyet az összes nagyobb platformon megtalálsz!

search icon