A Totalcar cikke az elmúlt évtizedek autóipari mozgásaival, azon belül is a kisautók visszaszorulásával foglalkozik. A rendkívül környezetszennyező, és feleslegesen nagy SUV-k leuralták a piacot, mellettük szép lassan minden kisebb autó elhalványul.
Nem volt ez mindig így. Európában például mindig nagy népszerűségnek örvendtek a kiskocsik, úgy a nyugati országokban, mint a keleti blokkban. A hetvenes évek olajválságai még jobban erősítették az alacsony fogyasztású, gazdaságosan üzemeltethető autók előretörését. Míg azonban az 1990-es évektől fokozatosan, majd 2010-től dömpingszerűen jelentek meg az SUV-k, a 2008-as gazdasági világválságnak nem volt a korábbihoz mérhető hatása az autóiparra.
Sőt a gazdasági szükségszerűség, sokkal inkább a nagyobb termetű – tehát drágábban értékesíthető – autók gyártását kívánja. Ezek egyszerűen nagyobb a profit, mellyel a kisautók nem tudnak versenyre kelni.
Ezzel párhuzamosan az egyre jelentősebb előírások, például a hamarosan megjelenő Euro 7-es norma, mely a belső égésű motorok kibocsátását szabályozza, olyan terheket ró a gyártókra, mely egyszerűen gazdaságtalanná teszi a kisebb modellek gyártását.
A 2024-től megjelenő biztonsági előírásokhoz tartozó extrákat valószínűleg a vásárlókkal fizettetnék majd meg a gyártók, ez viszont azt jelenti, hogy a kisautók jóval drágábbak lehetnek. Ahogy a cikkben írják, a vevő az extrákat „vagy megfizeti, vagy – pénztárcától függően – néz egy nagyobb vagy egy kisebb modellt. Feljebb nézhet például kompaktot, vagy akár SUV-t, lejjebb viszont nincsen semmi, így a vásárlók egy része a használtautó piacra szorul, a kisautó iránti kereslet meg visszaesik.”
Az egyelőre még rendkívül drága elektromos autók megjelenése és terjedése pedig megintcsak nem a pici, városban praktikusabb és olcsóbb autók reneszánsza felé mutat. Ezzel együtt a cikk szerzője nem gondolja, hogy végül eltűnnének a kisautók, de azt igen, hogy az olcsó kisautó már ma sem létezik.