Az emberiséget legrégebbi reményei és álmai a csillagokhoz kötik. Az égbolt titokzatos csodáinak megismerésében az elmúlt évszázad hatalmas ugrást jelentett, a felfedezés következő lépése pedig a legközelebbi égitestek tartós meghódítása lehet. Ehhez viszont olyan kérdésekre kell választ találnunk, melyek földi életünk fenntarthatóbbá tételében is nagy szerepet játszhatnak. Holnapután című podcastunk aktuális adásában egy űrépítészettel és űrkutatással foglalkozó fizikussal, Bihari Gáborral beszélgetek.

Holnapután című rádiós podcastunkat vasárnaponként 20:00-tól a Petőfi Rádión követhetitek, de a teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva is meghallgathatjátok. Keressétek a Greendex podcastjait a Spotify-on, az Apple Podcaston és a többi gyűjtőoldalon!

Bárhova is megyünk, valahol laknunk kell

Az űrépítészet az űrhajózással egykorúnak mondható tudományterület, hiszen némileg az űrhajók belső kialakítása is ide köthető. Legkésőbb az első űrállomások megjelenésekor fontossá vált, hogy ezek élhetők legyenek utasaik számára. Az űrépítészet mai legfőbb kihívásai viszont már sokkal inkább a meghódítandó égitestekhez kötődnek.

Ahogy vendégünk elmondja, a Holdra juttatott anyag kilogrammonkénti költsége megegyezik az arany kilogrammonkénti árával. Ebből következően nem lenne a legjobb ötlet téglával indulni égi kísérőnkre, és nem csak azért, mert a földi tégla teljesen alkalmatlan egy holdbázis építésére. A hagyományos vagy épp a filmekből ismert anyagok helyett jóval valószínűbb, hogy könnyű szintetikus anyagokat fogunk használni. Bihari Gábor például a műanyagból készült, felfújható szerkezetű építményekben hisz. Aki látott már ugrálóvárat, el tudja képzelni őket.

Ezek szállítása jóval gazdaságosabb, mint például a fémeké, és lehetővé teszik nagyobb lakóterek kialakítását, melyekre szükség is lesz, ha fenntartható módon szeretnénk megvetni a lábunkat egy másik égitesten.

Önfenntartó, mini bioszférákat kell megalkotnunk

Vendégünk szerint egy-egy űrhajós számára legalább 300 négyzetméternyi növényekkel benépesített üvegház biztosíthatja a szükséges mennyiségű oxigént és élelmet. Ezek biztosítása nélkül egy űrbázis nem lehet fenntartható, hiszen folyamatosan kívülről szállítandó erőforrásokra szorul. Márpedig ez az ilyen missziók költségeit is, érthető módon, az egekbe emelné.

Kapcsolódó bejegyzések

Szemétdomb kering a fejünk felett? – Holnapután

Aktuális adásunkban az űrszemét problémájáról, a csillagokat elhomályosító műholdakról és az asztronómia tudományos és kulturális jelentőségéről beszélgetünk.

Ugyanez a kihívás áll fenn a vízzel is. A legjobb, ha a kérdéses égitesten valamilyen formában található víz, ebben az esetben a lelőhely közelében kell létrehozni az első bázisokat. A Hold esetében azt feltételezik, hogy a sarkok környékén találhatók olyan kráterek, melyek mélyére soha nem jut le a napfény, így ott fagyott formában talán találhatunk majd vizet. Ha viszont a vizet szállítanunk kell, akkor egyértelmű, hogy annak egyetlen molekuláját sem veszíthetjük el, mindet újra kell majd hasznosítanunk.

Tökéletes újrahasznosítás

És nem a víz lesz az egyetlen ilyen. Bihari Gábor szerint nagyjából minden tárgynak, amit egy távoli bolygóra viszünk, újrahasznosíthatónak kell lennie. Ha például egy eszközünk tönkremegy, akkor az anyagából egy 3D-nyomtató készíthet majd új tárgyakat, semmi nem mehet kárba. Vonatkozik ez a szerves hulladékra is, például a növények maradványaira vagy épp az emberi melléktermékekre.

A tökéletes újrahasznosításra a mindennapokban is törekedhetünk, annyiban mindenképp, hogy próbáljuk minimalizálni a hulladékainkat, ami pedig mégis termelődik, azt megfelelő módon kezeljük. Ha szerves hulladékra, konyhai zöldhulladékra gondolunk, akkor a komposztálás, vagy akár lakáson belül a gilisztakomposzt jelenthet megfelelő választ. Irodai környezetben viszont nehéz mit kezdeni a szerves hulladékkal. Erre a kihívásra jelent egy lehetséges megoldást a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón is részt vevő Compocity megoldása.

Aki látta a Mentőexpedíció című filmet, el tudja képzelni, micsoda értéke lehet a világűrben némi szerves anyagnak: a történetben a főhős a saját székletével „oltotta be” az élettelen marsi port, melyben így aztán képes volt burgonyát termeszteni. Aki esetleg eddig nem látta a filmet, az – ha szeretné – csak azután nézze meg, hogy elolvasta Andy Weir A marsi című regényét, melyből a mozi készült, és amely összehasonlíthatatlanul nagyobb élményt jelent.

A podcastban ezeken túl szó lesz még arról, hogy:

• miért vág neki az emberiség a távoli égitestek meghódításának,
• hogyan lehet fenntartható egy holdbázis működése,
• realitássá válhat-e valaha, hogy más planétákra költözzünk,
• milyen találmányok kötődnek az űrkutatáshoz,
• hol állunk most, és milyen újdonságokat hozhat a közeljövő az űrkutatásban.