Az utóbbi időben megszaporodtak a SUV-nak nevezett autók az utcákon. Ez már csak azért is különös, mert az autóiparban az elmúlt években meghatározó szemponttá váltak a környezetvédelmi megfontolások, ideértve a kibocsátáscsökkentést is, ezek a nagytestű (vagy legalábbis annak tűnő) autók viszont nem feltétlenül ilyen szellemben születtek. Arról, hogy mi hozta el a SUV-ok sikerét, milyen hátrányaik vannak, és jelentenek-e valódi környezetvédelmi problémát a klasszikus autókhoz képest, Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel beszélgettünk.
Az adásban a SUV-okon túl szót ejtünk egy másik kategóriáról, az Európában hagyományosan meghatározó kisautókról. Az ’50-es, ’60-as évektől az olyan ikonikus kisautók, mint például a Volkswagen Bogár vagy a Fiat 500-as óriási sikereket értek el. A ’70-es évek olajválsága aztán még inkább helyzetbe hozta a takarékosan működtethető, kicsi autókat. Mára viszont szinte teljesen eltűntek a gyártók kínálatából az ilyen modellek, pedig olcsó, kis fogyasztású népautókra ma is szükség lenne. Az adásból kiderül, hogy mi vezetett eltűnésükhöz és – ettől nem függetlenül – a SUV-ok uralmához.
Várkonyi Gábortól azt is megtudjuk, hogy a SUV nem városi terepjáró. Az ilyen autók túlnyomó többsége, bár külsejében hordoz terepjárókra jellemző elemeket, valójában nem rendelkezik a terepen való közlekedéshez szükséges képességekkel. A tulajdonosok számára – kis túlzással – az egyetlen előnyük a hagyományos autókkal szemben, hogy magasabbak. A magasabb üléspozíció pedig vonzó a vezetők számára. Egyébként viszont jellemzően nem tágasabbak vagy komfortosabbak, mint a megszokott autók.
Az adás második felében beszélgetünk az autóipar jövőjéről, és az egyes hajtástechnológiák lehetőségeiről is. Szóba kerül, hogy miként kell értelmezni a benzines és a dízel autókra 2035-től vonatkozó EU-s tilalmat, és ez mit is jelent majd a gyakorlatban. Vendégem azt is kifejti, hogy az európai autóiparban (és az ezt érintő szabályozásokban) milyen változásokra lenne szükség, hogy újra az öreg kontinens fújhassa a passzátszelet a négykerekűek piacán.