A Netflix új dokumentumfilmje a közösségi média visszásságait járja körbe, megszólaltatva olyan szakembereket, akik korábban vezető pozíciókat töltöttek be a legnagyobb techcégeknél. Meddig terjed a szabad akaratunk a közösségi média világában?

A közösségi média észrevétlenül hálózta be életünk mind több aspektusát az elmúlt évek során. Az elején sokkal közelebb hozott minket egymáshoz: újra megtalált iskolatársak, azonnali üzenetküldés, a gondolataink széles körű megosztásának lehetősége, hogy csak néhányat említsek.

A szolgáltatások és technológia fejlődésével párhuzamosan azonban megváltoztak a használati szokásaink is. Egyre többet és egyre gyakrabban lógtunk a közösségi médiafelületeken, és egyre inkább másképp kezdtünk viszonyulni általuk egymáshoz is.

Ennek fő oka pedig az, hogy a tech-iparban valahol elveszett a fókusz. A filmben többen is kimondják azt az alapigazságot, hogy mivel a közösségi médiát úgy használjuk, hogy nem fizetünk érte, mi magunk váltunk árucikkekké.

Az internet heroinja

A Facebook, a Google és társaik elsősorban a hirdetésekből élnek, melyek hatékonyabbak, mint valaha. Az adataink egyre szélesebb körű gyűjtésével és felhasználásával az algoritmusok nagy pontossággal képesek meghatározni, hogy milyen dolgok körül forognak a gondolataink.

Így aztán nem nehéz a futásról szóló cikkek olvasása után belefutni a futócipő és a sportóra hirdetésébe, amire pedig van esély, hogy rá is fogunk kattintani. Ez persze egy nagyon egyszerű, mindenki által megtapasztalt példa, de az adatgyűjtés ennél sokkal mélyebbrehatóbb.

Ahhoz, hogy minél részletesebb profilt tudjanak rólunk kialakítani, illetve hogy minél több célzott hirdetés kerülhessen elénk, rengeteg időt kell a platformokon töltenünk. Évek óta nyílt titok, hogy a Szilícium-völgy techcégei hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy jobban megértsék a agyunk működését.

A film kitér arra, hogy számtalan apró trükköt használnak, melyek arra veszik rá a felhasználókat, hogy tovább maradjanak az alkalmazásokban, ezáltal több értékes adatot szolgáltatva és potenciálisan több reklámra rákattintva. Ez olyan sikeresen ment nekik, hogy mára a szó szoros értelmében függővé tettek minket.

A szabadság illúziója

Ameddig a szociális média platformokat a profitérdek vezérli, nem feltétlenül a szabad véleménynyilvánítás és információmegosztás elvei fognak érvényesülni. Erre a legjobb példa az úgynevezett facebook-buborék.

A filmben ezt nagyon szemléletesen mutatják be a fiktív történet egyik szereplőjén keresztül, aki megnéz egy videót az út szélén tüntető összeesküvés hívőkről, majd rákattint a következőre és ezután a platform már szinte kizárólag csak ilyen témájú videókat ajánl. A kamaszfiú végül maga is beáll a tüntetők közé, mert az alternatív valóságuk az ő valóságává válik.

Az algoritmus észlelte, hogy bizonyos témák jobban érdeklik a felhasználót, így a tartalmakat az érdeklődési kör alapján válogatta. Ezzel elérte, hogy a fiú rengeteg időt töltsön a platformon, és így bezárta a buborékba.

A szabad akaratunkat nem veszik el a közösségi oldalak, de a valóságérzékelésünk torzításával korlátok közé szorítják azt. Az objektív igazságot – például, hogy a Föld gömbölyű, vagy, hogy a koronavírus egy valós fenyegetés – szubjektív igazságok váltják fel, és az álhírek és összeesküvés-elméletek fűtötte mozgalmak soha nem látott méretűvé nőnek. A film egyik szereplője szerint az álhírek hatszor gyorsabban terjednek a Twitteren, mint a valódiak.

Egyre nagyobb károk

Ezek a folyamatok végső soron roncsolják a társadalmunk szövetét, szétfeszítik a demokráciát. A társadalmak megosztottabbak mint valaha. Ezt itthon is tapasztalhatjuk, de az amerikai elnökválasztás körül jelenleg folyó balhé is innen táplálkozik.

Az egészben pedig az a legijesztőbb, hogy (amint az a filmben is elhangzik,) nagyjából 20-30 kaliforniai techvezér olyan döntéseket hozhat, melyek milliárdok életét befolyásolják. Nincs olyan politikus a világon, legyen akár diktátor vagy választott vezető, aki hasonló hatalommal bírna.

Sajnos arra viszonylag kicsi az esélyünk rá, hogy értünk is eljön Morpheusz, így nekünk kell kimásznunk a mátrixból. A következő évek nagy kérdése az lesz, hogy miként tudjuk visszavenni az irányítást egyéni szinten, és hogy milyen intézkedések születnek a techóriások megregulázására.