A kriptobiotikus talaj – vagy biokéreg – alkotja a sivatag legfelső rétegét, egy élő szervezetektől hemzsegő „bőrt”. Ahogyan a mikroszkopikus organizmusok is létfontosságúak az egészségünkhöz (gondoljunk csak a bélbaktériumokra az emésztés és a betegségek megelőzése érdekében), a sivatag bőre az ökoszisztéma számára létfontosságú organizmusok egész közösségének ad otthont. A sivatag bőre nélkül sokkal kevesebb élet létezne ezeken a területeken; a virágok elhervadnának, és a ritkás bokrok küzdhetnének a túlélésért.
A biokéreg könnyen felismerhető a ragyogóan sütő nap alatt: egy sötét, göröngyös felület ez, amely a bokrok, például a kígyófű és a yucca, valamint a Colorado-fennsík ikonikus tájképét alkotó magas hegycsúcsok között húzódik.
Egy folyamatban lévő tanulmány 1996 óta követi nyomon a biokéreg egészségét. Az elmúlt évtizedekig nem kapott nagy figyelmet; a sivatag kopottas felső rétegét az ökoszisztéma statikus jellemzőjének tekintették. Csak viszonylag nemrégiben értették meg, hogy a biokéreg milyen fontos szerepet játszik a sivatag életének és épségének fenntartásában.
A tudósok a köznyelvben „élő bőrként” emlegetik a biokérget, mivel első organizmusként a cianobaktériumok itt telepednek meg, amelyek mikroszkóp alatt úgy néznek ki, mint kis férgek, amelyek a talajban siklanak, ragacsos szálak nyomát hagyva maguk után. A talajrészecskék megtapadnak ezeken a szálakon, és szivacsszerű szerkezetet hoznak létre, amely esőzésekkor felszívja a vizet. Hamarosan bérlőként mohák, algák, gombák és zuzmók költöznek be ide. Évekig, évtizedekig – szélsőséges esetben akár egy évszázadig is eltarthat, amíg ez a közösség vastag, göcsörtös kérget képez.
A kéregben lévő mikrobiális szálak „szakítószilárdságuk” miatt – vagyis hogy mennyire lehet őket húzni, mielőtt elszakadnának – ellenállnak az erős szélnek. Viszont sebezhetőek a nyomóerőkkel szemben, például ha egy emberi láb átüti a kérget.
A sivatagok bizonyos szempontból az éghajlatváltozás elfeledett tájai. Ez annál is hihetetlenebb, mivel a bolygónk felszínének 12 százalékát biokéreg borítja. A nitrogénmegkötő zuzmók 1967 és 1996 között látszólag stabilan tartották a biokéreg borításának 19 százalékát, de aztán erről az állandóságról 2019-re 5 százalékra csökkentek. Természetesen még a hosszú távú megfigyelési tanulmányok esetében is nehéz az összes lehetséges zavaró tényezőt kiküszöbölni, ezért a tudósok kísérleti lépéseket is tettek, hogy szimulálják a biokérgeket egy melegedő világban.
Egy csapat például 2005 és 2014 között infravörös hőlámpákkal 2-4 Celsius-fokkal melegítette fel a Colorado fennsíkon található kéreg egy részét. Ők is azt találták, hogy a felmelegedés a mohák és zuzmók számának csökkenéséhez vezetett a változatlan földterülethez képest.
Egy 2018-as tanulmány pedig, amely több mint 500 publikáció adatait elemezte, úgy becsülte meg, hogy a biokéreg előfordulása 65 éven belül körülbelül 25-40 százalékkal fog csökkenni az antropogén eredetű éghajlatváltozás és a földhasználat intenzívebbé válása miatt.
A biokéreg akadályozza meg a porviharokat. Nagyon súlyos problémákat okozna a légzőszervi megbetegedések szempontjából, ha belélegeznénk ezt a port. A sivatag magbankját is elveszítenénk. A szivacsszerű biokéreg nemcsak a vizet szívja magába, hanem stabil helyet biztosít a növények számára a növekedéshez, növeli a talaj termékenységét, segíti a szén-dioxid tárolását, csökkenti az iszapcsuszamlásokat, és hatással van a régió hidrológiai körforgására.
A tudósok most azt vizsgálják, hogy a talajba adagolt baktériumok segíthetnek-e a biokéreg gyorsabb helyreállításában. Vannak kutatók, akik sivatagi „bőrátültetéseket” végeznek, a laboratóriumban termesztett biokéreg vadonba történő átültetésével.
Forrás (wired.com)