Kevés olyan vadon élő állat van, amelynek a magyar nyelv ennyire sok nevet adott. Toportyán, önállóan vagy a féreg szóval együtt, esetleg nádi farkas vagy aranysakál. De mit kell tudnunk erről az állatról?
Egyre többet hallani a városba is beszédelgő aranysakálokról, amelyektől a helyiek úgy megijednek, hogy azonnal a vadászért kiáltanak, hogy végezze el a munkáját. Némi ellentmondást azonban vélek felfedezni, hiszen ilyenkor a vadászokat máskor gyilkosnak nevezők is azonnal vérdíjat tűznének ki a szerencsétlen dúvad fejére. Az aranysakálra azonban jóval veszélyesebbek költőink hősei, mint amennyire a toportyánok ránk.
Kapcsolódó bejegyzések
Magyar megfigyelés segítheti az aranysakál gyors terjeszkedésének megértését
Az aranysakál az 1990-es évek elején bukkant fel újra Magyarországon, azóta rohamosan terjeszkedik.
Az ember az ismeretlentől fél a legjobban, ezért fordulhat elő, hogy a mégoly veszélytelen sakálról is sokan azt hiszik, hogy valamiféle germán népmeséből előbújt vérengző fenevad. Persze erre egy kicsit Arany János is rátett a Toldiban, de ha emlékszünk, ott is Miklós volt az, aki kezdeményezte az incidenst, ráadásul a nádas kellős közepén. Ez jól mutatja, hogy az aranysakál alapvetően nem epekedik utánunk. Ellenben a különféle rágcsálók és dámborjak iránt annál inkább. A 80-as, 90-es évek óta fedezi fel újra magának hazánkat, ugyanis egy kis időre kiszorult a jelenlegi országhatárokon kívülre. Délről indult hódító útjára, és mára nagyítóval kell keresni olyan vadászterületet, ahol ne fordult volna meg. Rendkívül alkalmazkodó és hihetetlenül intelligens fajról van szó. Egyedeik sosem járnak egyedül, legtöbbször párban találkozhatunk velük.
Ahol megjelennek, ott rövid úton eltűnik a róka, és tavasszal az őzgidák, a dámborjak. A gímszarvasnak az a szerencséje, hogy nem olyan bamba, mint a dám, s megvédi a borját. Utóbbi viszont képes végignézni, ahogy elragadják kicsinyét, aminek az eredménye az, hogy egyes dél-dunántúli területeken voltak olyan évek, amikor a hivatásos vadász alig látott borját nevelő tehenet. A sakál ilyen mértékű pusztítása és a szó szoros értelmében vett természetkárosítása a legékesebb példája annak, mit eredményez, ha egy fajt nem szakmai szempontok alapján nyilvánítanak védetté. Megjelenésekor ugyanis óvták és féltették a toportyánokat, aminek az eredménye az, hogy mára csak rendkívül nagy munkával tartható kordában állományuk.
Fotó: Canva
Sokan mondhatnák, hogy hagyjuk a természetet dolgozni, csakhogy aranykor sosem volt. Ha a sakál továbbra is védett lenne, rendkívül nagyra nőne a létszáma. Ez azt eredményezné, hogy teljesen felélnék forrásaikat, s amikor ez elfogyna, kínok között pusztulnának éhen, aminek következtében akár más fajokra, akár az emberre is veszélyes betegségek ütnék fel a fejüket. Ez ökológiai katasztrófához vezetne, ezért kell karbantartani az állományukat.
Kapcsolódó bejegyzések
Mit tegyél, ha aranysakállal találkozol?
Röviden lezárhatnám azzal a témát, hogy úgysem fog vele találkozni senki. De ez nem igaz.
Ez nem egyszerű feladat, hiszen 3–6 kölyköt hoznak világra, s igen jó szülők hírében állnak. Szaporodási rátájuk és a már említett intelligenciájuk miatt így aztán hamar új területeket hódítanak meg. Ezért sem véletlen, hogy már Pécs belvárosában is megjelentek, a falvak és akár a nagyobb települések agglomerációjában pedig rendszeres vendégek, hacsak nem állandó lakók. Félnünk nem kell tőlük, emberre nem támadnak, de a kutyát konkurensnek tekintik, és hamar el is tüntethetik.
Bolygónk gazdag élővilágának megismerése, óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ilyen módon részt vegyenek a természet védelmében.
Kiemelt kép: Canva
