Kevés nyelv használ annyi szinonimát az állatok párzására, mint a magyar. A pacsmagolás, a pepecselés, a rigyetés ismerős? Nos, a magyar nyelv különlegesen gazdag.

Úgy tűnik, hogy szégyellősek voltak elődeink, amikor kitalálták a szóban forgó kifejezéseket. A legtöbb nép elintézi egy vagy két szóval, de a mi nyelvünkben majdnem annyiféle változat használatos, ahány állatfaj él nálunk. Eleinket valószínűleg taxonómiai megfontolások vezették, mert azonos kifejezést használunk egy adott családba tartozó fajokra, például a kutyafélékre, a macskafélékre vagy akár a menyétfélékre.

A szarvasbőgésről már beszéltünk, de ugye ez csak a bika „hangoskodása”. Maga a „cselekmény” viszont a rigyetés. Amikor pedig a bika a tehénnel elhálja a nászéjszakát, az a borítás. Erre nincs sok idő. A gímbikák azért védik a háremüket, mert ott kell lenniük abban a szűk, nagyon rövid ideig tartó időablakban, amikor a petesejt megtermékenyülhet, azaz az utód megfoganhat. Persze nem minden szarvasféle bőg, hiszen az őz például üzekedik! De nem ez az egyetlen különbség kettejük között, hanem az embrionális diapauza is. Hiába termékenyül meg ugyanis a suta petesejtje augusztus elején, csak decemberben vagy januárban ágyazódik be, így a vemhesség hossza akár 318 nap is lehet.

De mi a helyzet a macskafélékkel? Bagzó macskát talán már mindenki hallott vagy látott, de ez a kifejezés csak részben érvényes rájuk, ugyanis az ő párzásukat pacsmagolásnak nevezik. Hivatalosan a hiúz (mint macskaféle) is pacsmagol. Hogy vajon az oroszlán esetében is ezt a kifejezést használják-e, nem tudjuk, de a terminus technicus szerint helyes lenne.

A menyétfélék párzását megint más szóval illeti édes-ékes anyanyelvünk, csak hogy ne kelljen pironkodni, ha arról beszélünk, mit csinál akár legnagyobb testű menyétfélénk, a borz. Ők ugyanis pepecselnek. A szót biztos mindenki ismeri, mivel gyakran használjuk annak kifejezésére, ha valaki valamivel sokáig piszmog (ez a szó sem lenne utolsó valamely állat fajzására). Pedig eredete a menyét, a nyest, a nyuszt és a többiek „randevújából” jön.

Mit csinál a panelház kapucsengője? Tudjátok, az az igazi régi, szürke fehér nyomógombokkal. Ha emlékszünk a hangjára: az bizony berregett. És tudjátok, még mi berreg? A muflon! De palócföldön például másik végéről fogják meg a dolgot, ugyanis „kopogásnak” nevezik a szaporodási időszakot (igaz, nem magát az egymásra találást). Utóbbi abból ered, hogy a kosok küzdése és egymásnak feszülése messze elhallatszik.

Januárban és februárban nemcsak a sok Valentin-napi ajándék piroslik, hanem a rókák is ott vöröslenek a határban. Nem véletlen, ugyanis ez a koslatás ideje! Ez azért ismerős lehet, hisz emberre is mondjuk, hogy koslat a szerelem után. Szerencse, hogy nem a pacsmagolás ragadt meg a magyarban…

Szárnyasaink már egészen mást csinálnak, mint patás vagy mancsos vadjaink. Közülük a fácán, a túzok és az Erdélyben is honos siketfajd dürög. Ez a viaskodásukból eredhet, de az biztos, hogy a vadásznyelvből vette át a népnyelv is. Talán egyetlen kivétel, amikor nem fordítva történt.

Írjátok meg nekünk, hogy ti még milyen szavakat ismertek az állatok párzására!

Kapcsolódó bejegyzések

A vadászat nem az ölésről szól – 1. rész

A vadászati kultúra a többség számára identitásképző, meghatározó és összetartó erő.