És mi az a csimaz? És mitől büdös ez a madár? Megannyi kérdés, de tiszta vizet öntünk a pohárba, és megtaláljuk a válaszokat.

Budoga, büdös dod, fostos bugybóka… Egyik kedvesebb, mint a másik, és ha nem tudnám, miről beszélek, azt gondolnám, ezek valamiféle varangynak a nevei. Csakhogy ezzel ellentétben hazánk egyik legszebb madarának népi elnevezései: a búbos bankáé. Sokkal barátságosabb a banka név, mint bármelyik az előbb felsoroltak közül. Pedig bármely tájegységünkön járunk, a helyiek valahogy mindig a szagára vagy a hangjára utaló nevekkel illetik. Utóbbi legalább a latinban is így van, hiszen az Upupa epops a madár jellegzetes huppogására utal.

Na jó, de mi az a csimaz? A búbos banka számunkra sok fejtörést okozó – és nem kevésbé büdös – tápláléka, a poloska. A huputák ugyanis előszeretettel fogyasztják, csak úgy, mint más rovarokat, amelyeket kissé hajlott csőrükkel akár a talaj felső rétegeiből is előszednek. Emellett röptében akár a legyet és a cserebogarat is elkapják, de a kisebb gyíkokat és békákat sem vetik meg.

Sajnos, amilyen szép tarka, annyira szagos is. Lakhelyéül általában öreg és odvas fákat választ, de mivel ezek fogyóban vannak, így nem veti meg a téglarakást sem. Ezt még fészekrakás előtt némi kosszal „feltölti”, sokszor trágyával. Mégsem ez a büdös, ugyanis csak keveset hurcol belőle a „szülőszobára”. Az igazi „parfüm” a tojó által kiválasztott Enterococcust tartalmazó váladék, mely az egyedülállóan apró rücskökkel teli tojáshéjon megtapadva védi azt a kórokozóktól. Ez és a kikelő fiókák ürüléke az, amitől igazán jó szagú lesz a búbos banka.

De amilyen szagos, olyan szép is: fekete-fehér szárnytollairól és bóbitájáról messziről megismerni, de nem gyönyörködhetünk benne sokáig, ugyanis már nyár közepével elköltözik a Szahara alá.

Kapcsolódó bejegyzések

Júniusig számíthatunk bajba kerülő „panelrécékre”

Épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészkelnek és kotlanak a tőkés récék, az onnan leugró fészekhagyó fiókák bajba kerülhetnek.