A napsütésben az ág tetején éneklő bujkáló poszáta a május jellegzetes látványa, és hangját újra hallani örvendetes visszatérésnek számít, miután a madár fél évszázaddal ezelőtt majdnem kihalt.
A bujkáló poszáta populációja erősen megcsappant, és az 1960-as években fennállt a veszélye, hogy eltűnik az Egyesült Királyságból, főként az olyan, alacsonyabban fekvő puszták elvesztése miatt, amelyeken jól érzi magát. A madárnak szüksége van fedezékre, és érzékeny a zord időjárásra is, ezért az 1963-as nagy fagyban majdnem kipusztult, de a közelmúlt enyhébb időjárása segített neki, hogy újra megerősödjön.
A populáció az elmúlt években helyreállt, és 2019-ben 23 párt találtak a Minsmere parti rezervátumban; a számadatok szerint jelenleg már 37 pár található ott. Mel Kemp, Minsmere szakembere, aki felügyelte a puszták helyreállítását a helyszínen, elmondta: „Folyamatos növekedést tapasztaltunk a bujkáló poszáták számában, valamint más, a puszták élőhelyeire támaszkodó fajok, például a fülemüle esetében. Az élőhely helyreállítása érdekében végzett kemény munka valóban meghozta gyümölcsét.”
A bujkáló poszáta a hosszúfarkú pacsirták közé tartozik. A hím palaszürke és gesztenyebarna színű madarakat gyakran látni, amint a tavaszi napsütésben a bokrok tetején énekelnek, remélve, hogy elcsábítják párjukat. A tüskés bokrok biztonságos fészkelőhelyet és vadászterületet is biztosítanak a madárnak, amely arra specializálódott, hogy pókokat és hernyókat szedjen ki rejtekhelyükről.
A puszták a madaraktól és emlősöktől kezdve a rovarokig, hüllőkig és kétéltűekig sokféle élőlénynek adnak otthont. Az Egyesült Királyságban ez az egyik legveszélyeztetettebb élőhelye a természetnek, amelynek 80%-a az 1800-as évek óta a földhasználat megváltozása miatt elveszett.
Forrás (theguardian)
hirdetés
